Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-02-01 / 2. szám
4.oldal Amerikai Magyar Értesítő Stirling György Csak egy Recsk létezett?... Régi újságok között böngészgetve, kezembe került az azóta már régesrég jobblétre szenderült HUNGÁRIA cimü, annakidején Münchenben kiadott emigráns lap 1952. október 17-i száma. A három évtizednél is öregebb újság megsárgult papírja sok érdekes olvasnivalót kinált s mindjárt az első oldalon vastagbetüs cim fogta meg a szemem: "Három jelentés a kőbányák rabszolgáiról" . Mivel abban az időben - a Rákosi-rémkorszak legsötétebb éveiben - magam is kőbányában dolgoztam a társadalom számkivetettjeként, politikai fogoly, persze először ezt a cikket olvastam el. Három rab-bányáról szólt: a pilisszentiváni, a tály- lyai és az urkuti kőfejtőkben folyó embertelen munkaviszonyokról és az ottaniak szenvedéseiről adott megrázó képet. És a cikket látva eszembe jutottak a badacsonytomaji kőbányában átélt hónapok és eszembe jutottak azóta másoktól hallott hasonló szörnyűségek is. Például a recski halált táborról olvasott sok-sok visszaemlékezé s. Minden tiszteletem és megbecsülésem a recski kőbányát annakidején megjárt volt internáltaké, a recski haláltábor volt foglyaié. Nagy megértéssel - sőt bajtársi együttérzéssel - gondolok rájuk és szenvedéseikre, hiszen magam is végigmentem hasonló megpróbáltatásokon. Melyekről csak éppen nem szivesen beszélek. Nem azért, mintha félnék föleleve- niteni azokat a Rákosi-rémkorszak idejére eső szörnyű éveket, a fájdalmas emlékeket, hanem mert nem tartom magyar tulajdonságnak mindig a múlt szenvedéseire hivatkozni és azzal előhozakodni, hogy üldözöttek voltunk. Hagyjuk ezt másoknak. . . A kommunizmus gaztetteire természetesen folytonosan emlékeztetni kell, nehogy azok feledésbe menjenek, dehát bőven van mire emlékeztetni. A börtönökön, a kényszermunkatáborokon, a kitelepítéseken kivül még annyi gaztett terheli a kommunistákat, hogy a témából sohasem lehet kifogyni. Az viszont kétségtelen, hogy minden jogtiprás között a leggalá- dabb, ha valakit alap és indok nélkül megfosztanak a szabadságától, akár csak egyetlen napra is. És a falak, rács, zárkaajtó vagy szögesdrótkeritések mögött érezhető szenvedéseknél aligha létezik nehezebben elviselhető. Jól tudjuk, hogy Recsken, a recski^ kőbányában nemcsak a bezártság, a világtól való kirekesztettség okozott fájdalmat az internáltaknak. Nem csak a gondolat gyötörte őket, hogy teljesen árt at1986, február lanul, a legkisebb ok nélkül zárták őket géppuskás őrtornyokkal őrzött szögesdrót mögé: borzalmasan nehéz fizikai munkát kellett végezniök, melyre ávós pribékek hajtották őket, akik a legválogatottabb kínzásokat találták ki, hogy megkeserítsék az életüket. A nyomorúságos táplálkozástól legyengült emberek között munka közben napirenden voltak a balesetek.és azok közül akik átélték ezt a poklot, sokan örökké viselik a munka közben szerzett, ávós brutalitás következtében elszenvedett sebesülések, csonkulások nyomait. A recski haláltáborban sokan voltak s ezek közül most jónéhányan élnek nyugaton. S itt kötelességüknek érzik,hogy beszéljenek, Írjanak szenvedéseikről, akkori sorsukról, bajtársaik sorsáról. Ennekfolytán Recsknek - szakmai nyelven szólva - jó sajtója van. Valóságos legendakor alakult ki Recsk neve körül. Megrázó könyv jelent meg az ottani életről (ha azt egyáltalán életnek lehet nevezni), most készül egy újabb kötet és állítólag filmre is viszik a recski borzalmakat. S nehéz kinyitni egy szabadföldi magyar újságot anélkül, hogy egy volt recski tollából a recski "haláltáborról" szóló cikken ne akadna meg a jámbor olvasó szeme. Imponáló az a szorgalom, ahogy Recsk nevét nem hagyják elfelejteni azok, akik az ottani kínok emlékét hurcolják magukkal egész hátralevő életükben és érthető is: mert ezzel az ott elpusztult volt bajtársaiknak tartoznak. Nem feledkeznek meg egymásról: a Recskieknek szövetsége van, egyesületi közlönye van, összetartásukról példát lehet venni. Az emigráció szinte már névszerint ismeri valamennyi volt recski internáltat, olyan sokat olvashatunk róluk. És ez jó. Mégis olyan érzésem van, hogy a recski cikkek nyomán hamis és egyoldalú kép alakul ki az olvasókban. Szeretném remélni, hogy ezzel nem sértem a recskiek érzékenységét, de hadd magyarázzam meg, mire gondolok. A tájékozatlan olvasók - főleg az ötvenes évek után felnőtt uj generációk -, akiknek csak ködös értesüléseik vannak a Rákosi-rémkorszakról - azt hihetik, azokban az években csak e- gyetlen "haláltábor" volt az országban és csak egyetlen börtönben (munkatáborban) szenvedtek ártatlanok. Holott jól tudjuk, hogy a negyvenes évek végétől 1954-ig sok százezerre tehető azoknak a száma, akiket az ÁVÓ a legcsekélyebb bűn nélkül tartott rács mögött. Vajon ez a sok százezer ember mind Recsken volt?... Sokan voltak ott, de azért nem mindenki. Recsken kivül még volt az országban többtucatnyi börtön és legalább ugyanany- nyi rabmunkahely, kényszermunkatábor, KOMI (Közérdekű Munkairányító) bánya.