Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-02-01 / 2. szám
1986. február Amerikai Magyar Értesítő 5.oldal Kőbánya, mint Recs és szénbánya. Az ország minden szénvidékére jutott belőlük: Tata, Pécs, Várpalota és a Mátra környékére. De voltak szerte az országban rabgazdaságok és építőtáborok is, a- hol ezrek és tizezrek törték a követ, lapátolták a szenet és hurcolták a betonelemeket. Napi tiz órán át, hétköznap, vasárnap, szüntelenül. És e- zek sem voltak leánynevelő intézetek vagy cserkésztáborok. Ezekben is ütötték a kiszolgáltatott, védtelen kényszer- munkásokat, ezekben is silány volt az é- lelmezés, ezekben is ártatlan embereket gyötörtek szadista bolsi keretlegények. Ez persze mit sem von le abból, hogy Recsken szörnyű viszonyok uralkodtak. De nem csak ott. Jómagam megjártam a badacsonytomaji kőbányát és később a várpalotai szénbányát - mint hat évre Ítélt kényszermunkás - és köteteket tudnék Írni az ott átélt válogatott szenvedésekről. Dehát abban ne versengjünk, ki szenvedett többet. Különben is ez egy kicsit egyéni is: van, aki jobban bírja a fájdalmakat, s van aki már egy kis fejgörcstől összecsuklik. A lelki kínzást és a magaláztatásokat is lehet úgy felfogni, hogy az ember lenézi, megveti kínzóit, hogy föléjük tud emelkedni. És a fájdalmaknak is. Lehet, hogy Recsket azért volt nehezebb erős lélekkel elviselni, mert akiket oda vittek, a szó legigazabb értelmében tökéletesen ártatlanok voltak. Nem azért kerültek kőbányába, mert egy szalmaszálat is keresztbe tettek volna a kommunisták előtt, hanem csak származásuknak, pártállásuknak, rossz káderlapjuknak vagy egyszerűen csak a^véletlennek "köszönhették", hogy az ÁVÓ leinternálta őket. Még ávós szemszögből nézve sem lehetett az ég világon semmi bünük, hiszen a népügyészség játszi könnyedséggel kreált vádat bárki ellen, aki rákerült a proscribáltak listájára. Tudjuk, milyen semmiségek, normális társadalomban, demokratikus országban még kihágásnak sem minősülő ügyek miatt osztogatott a nép- biróság 8-10 évet. Ha már valaki ellen az ÁVÓ sem tudott vádat kovácsolni, az már tényleg olyan ártatlan lehetett,mint a ma született bárány. Ezért lehet megérteni a recskiek méltatlankodását. Persze a Rákosi-terror idején alig a- kadt olyan politikai fogoly, aki ne lett volna meggyőződve arról, hogy ártatlanul ítélték el. Mert igy igaz. Elég volt társaságban rossz szót szólni Rákosira, vagy öt embernek összejönni és a rendszert szidni, máris megvolt a "jogalap" arra, hogy összeesküvésért kényszermunkára ítéljenek bárkit is. Akit Recskre száműztek, az ellen még ennyi ürügyet sem találtak a bírósági eljárásra. Maradt az internálás. Lehet, hogy azok számára.akik ezt végig csinálták az volt a legfájdalmasabb, hogy semmit sem tettek a rendszer ellen és lám mégis ide kerültek. A börtön, a kényszermunkatábor más volt. Lelkileg, de nem fizikailag. Amikor 1954-ben feloszlatták Recsket néhány ottani internált a várpalotai bányába került, ahol akkor a szenet fejtettem. Sok szörnyűséget meséltek Recsk- ről, de akadt olyan volt recski is, aki azt állította: a szénbánya, a földalatti munka még rosszabb, mint a kőtörés. Lehet, hogy igy van. Magam is dolgoztam rabként kőbányában - Badacsonytomajon -, ahol télen kesztyű nélkül törtük és raktuk csillébe a félmázsás éles bazaltkockákat napi tiz órán át és itt is napirenden voltak a verések, rúgások, szadista fegyelmi büntetések. De legalább láttuk az eget, a napot, este a csillagokat . A szénbányában mindent ellepett a fekete por, nem volt levegő és az ember mindig úgy érezte: agyonnyomja a hegy. A recskieknek még az az "elégtételük" sem volt,hogy ítéletet kaptak,tehát ab iró igazolta, hogy tettek (vagy legalábbis akartak, próbáltak tenni valamit) a rendszer ellen. így biztosan nehéz lehetett elviselni a megpróbáltatásokat. A méltánytalanság nekik még ma is jobban fáj, a seb még ma is sajgóbb, mint azoké, a- kik legalább arra lehettek"büszkék"(?) hogy - akármilyen konstruált, hamis vádak alapján - a kommunista bíróság elitélte őket. Talán ez a lélektani nyitja a Recskről szóló irodalom gazdagságának. Dehát ismerjük el: ha a 45-54 közti nép- birósági gyakorlat során lábbal is tiporták a jogot és milliószor megcsufol- ták az igazságszolgáltatást, a recski internálótábor létezése önmagában is a legdurvább jogtiprás volt. És akik átélték a recski internálást, azokat életük további során éppúgy kisérték a múlt árnyékai és később éppúgy megbélyegzettként taszították őket a szocialista perifériára, mint a büntetett előélet hátrányaival küszködő volt politikai elitélteket. És ez a megkülönböztetés (Amerikában használatos, de a bánásmódot jobban érzékeltető kifejezéssel: diszkrimináció) jószerével még ma sem szűnt meg bizonyos vonatkozásban. Például egy recski beszámolóból tudom, hogy a volt internáltak nyugdijába a népköztársasági hatóságok nem akarják betudni a kőbányában ledolgozott éveket. Ezen én egyáltalán nem vagyok meglepve, mert a börtönben töltött, ill. a rabmunkahelyeken keményen végigdolgozott évek is kiestek azok életéből is, akik politikai foglyok voltak a Rákosi-rémkorszak- ban. Ez alól csak azok kivételek, akiket a rendszer rehabilitált. De rehabilitálásra, anyagi és erkölcsi kárpótlásra,
