Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

18.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1986. január Rákóczi laktak benne, Mária Terézia pe­dig Haller-családnak adta. Később a vá­ros tulajdonába került s polgári isko­la is működött benne.- A dési muzeum. A Megyei Történelmi Szépirodalmi és Néprajzi Egyesület 1898-ban alakult, s ekkor létesítette a múzeumot. Gazdag történelmi anyagában láthatók a város környékének római le­letei, s igen értékes természettudomá­nyi és néprajzi gyűjteménye is. /Következő számunkban kirándulásokat teszünk Dés környékén és folytatjuk u- tunkat Nagybánya felé./ A HAZACSALOGATO MAGYAR HÍREK augusztusvégi száma tanulságos olvas­mány. A szines cimlapon Szent István szobrának képe, fején a szent Koroná­val: csak éppen az hiányzik a kép alól, hogy a Magyar Népköztársaság Szent István országa. . .Aztán a véletlen,vagy szándékos elírás Lékai "hercegprímásról" s végül a sokoldalas riport a veszprémi Anyanyelvi Konferenciáról. Frázisok, szép szavak, nosztalgiakeltés, honvágyébresz­tés, minden, amivel ellehet altatni az emigráció politikai fenntartásait, a nagy összeborulás idillikus hangulatá­val lehet engedékenységbe ringatni a ma- kacskodó emigránsokat. Az elhangzott szónoklatokból, a beszámolók szövegéből kár idézni akár egy szót is, mert azok előregyártott elemekből álltak és az a- nyanyelvi konferenciák immár 15 éve is­métlődő szólamaival próbáltak hatni az olvasóra. Annál tanulságosabb viszont vé­gigfutni a megjelentek listáján, azok közül is a nyugatról hazazarándokolt e- migránsok névsorán. A legtöbb név ter­mészetesen ismeretlen, hiszen a közélet­ben szereplő, hangadó emigránst alig- alig sikerült Veszprémbe csőditeniök a Magyarok Világszövetsége vezetőinek. Az ismertebb nevek pedig már tiz-tizenöt év óta olvashatók az otthon vitézkedők dí­szes listáján. Minden célzatosság és rangsorolás nélkül - úgy, ahogy a Magyar Hirekben felbukkannak a nevek és arcok - hadd soroljak föl néhányat ezek közül a gyászvitézek közül: elsőnek régi ismerő­sünk Sinor Dénes arcát látjuk az elnök­ségi asztalnál. Sinor az anyanyelvi moz­galom alapitő tagjai közé tartozik és ő mondta nemrégiben azt a hazai lapokban sűrűn idézett bölcsességet, hogy "úriem­ber nem tagadja meg hazáját" . Sinor ösz- szekeveri a rendszert a hazával és szor­galmasan udvarol Kádáréknak. Ott látjuk Trombitás Dezső Los Angeles-i reformá­tus lelkész mosolygós arcát is: nyilván örül, hogy újra részesült a nagy meg­tiszteltetésben és bizonygathatja, meny­nyire nem közösködik a "hőbörgökkel" . (A rendszerrel nem közösködő emigránsokra használta egyszer ezt a jelzőt.) Aztán persze nem hiányozhat a leltárból Nagy Károly sem, aki - tizenöt évi sorozatos csalódások után is - naivul még mindig hisz abban, hogy egyenrangú partnerként kezelik és hogy elérhet valamit a világ­szövetségi korifeusok révén Kádáréknál. Ott fitogtatta irodalmi tájékozottságát Czigány Lóránt is Londonból, fejszőrze­teinek extravagáns megnövesztésével i- gyekezvén föltűnni a többi meghivott kö­zött .(Czigány Lórántról érdemes megje­gyezni, hogy az ötvenhat menekültje­ként került Nyugatra, ahol - élvezvén és kihasználván az ebből adódó előnyöket - elvégezhette tanulmányait. S noha 56-nak köszönhet mindent, ahol csak teheti,Írás­ban és szóban messze elhatárolja magát az 56 elveihez hü nemzeti emigrációtól.) Ismerős név még Galambos Ferenc Ireneus Ausztriában élő katolikus pap is, aki kezdetben lelkes szabadságharcosként vi­selkedett, aztán forditott egyet a kö­pönyegén s azóta buzgón ápolja a hazai kapcsolatokat. Éltető Lajos az Itt-Ott körét képviselte a veszprémi konferenci­án és - dicséretére váljék - többek közt szóvátette, hogy az általuk meghivott magyarországi előadókkal szemben disz­kriminációt alkalmaznak. A válasz zavart magyarázkodás volt. (Éltető még máig sem tanulta meg, hogy a magyar kormány csak legritkább esetben engedi ki nyugatra az olyan előadókat, akiket névszerint hív­nak. Ez még olyan hazafelé nyájas arcot mutató társaságnál is igy van, mint a Magyar Baráti Közösség. Ha valakit hív­nak nyugati előadókörutra, az mindig gyanús. Ha a pesti belügy mégis ráüti a pecsétet, akkor az illetőnek annyira vi­gyáznia kell minden szavára, hogy akár fölösleges is volt meghívni: úgysem le­het őszinte, mert nem tudja, ki a hazai­ak besúgója.) Nem lett volna teljes az amerikai ma­gyarok csoportja, ha Várady Béla hiány­zott volna közülük. De nem hiányzott. Mint mindig, most is ott volt és kenet­teljes szavakat mondott a szellemi ér­tékek megmentéséről és az amerikai ma­gyarság történetének fontosságáról. A beszámolót képriport zárja s lám az egyik fotográfián ismerős arcot fe­dezhetett fel a szemlélődő: a kanadai Calgaryban megjelenő Nyugati Magyarság cimü lapocska szerkesztője, Miklóssi István mosolyog öntudatosan a lencsébe. Gyors karrier: ez az ambiciózus fiatal­ember alig 5-6 éve tette át működési színhelyét a népi demokráciából nyugat­ra, rövid időn belül ujságtulajdonos lett és azóta is hazadolgozik. Ennek meg is lett az eredménye: meghívót kapott az anyanyelvi konferenciára, ami nyilván i- gen nagy mértékben megnövelte fontossági tudatát. FMH

Next

/
Thumbnails
Contents