Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
1986. október kével lemérte: Magyaroszágon ismét szovjet uralom lesz, Nyugat nem avatkozik be a szovjet-magyar konfliktusba. Saját borét akarta menteni, nem az országot, Sót, még túl is teljesítette a normát: ahelyett, hogy befolyását fölhasználta volna enyhébb elbánást kérni a magyar népnek, maga is beállt a megtorlást hirdetők sorába. Nyugat felé pedig a törvényesség látszatát adta a szovjet agressziónak, mert a Munkás-Paraszt kormány hivta be a Vörös Hadsereget. Utána szabad folyást engedett a bosszúnak, a bírósági eljárásokkal leplezett gyilkosságoknak. Hozzájárult ahhoz, hogy sokezer magyar fiatalt deportáljanak a Szovjetunióba és gyalázatos tetteire az ünnepélyes többszöri Ígérete ellenére lefolytatott Nagy Imre-perrel, s végül a "vádlottak" felakasztásával tette fel a koronát. Minderre nincs és nem lehet mentség. Az árulást magyarázó mondat nem magyaráz semmit. Üres fecsegés, utólag kiagyalt mentségkeresés. Mert még egy olyan ingatag jellemű valaki, mint Kádár is érzi: 56 novemberében súlyos bűnt követett el és az azóta is nyomja lelkiismeretét. * Nem lett polgárháború, de nem is lehetett volna, mert a feltételei hiányoztak. Helyette a szovjet hadsereg orvtámadása tört rá a szabadság első napjainak boldogságát Ízlelő és a békés építő munkára készülő magyar népre. S a szovjet agresszió hetei után a Kádár-korszak hideglelős évei következtek: bosszú, megtorlás, internálótábor, sztrájkok, a félelem újabb évei. Lassan csillapodtak le a kedélyek, a magyarság nehezen törődött bele a megváltőztathatatlanba és sokáig tartott, mig rendes kerékvágásba zökkent az élet, mig megindult a munka. És mi lett volna, ha nem következik be a szovjet támadás? Polgárháború helyett heteken belül normalizálódott volna az élet, mindenki legjobb tudása szerint dolgozott volna, érezvén, hogy végre valóban a népé az ország és amit épít, termel, magának építi, a maga javára termeli. Nyilván hamarosan megtartották volna azt a minden tekintetben szabad választást, melyre 19^5 óta várt a magyar nép. Ezen a választáson a kommunista párt nyilván harmadrangú politikai tényezővé zsugorodott volna, de ez pontosan tükrözte volna közéleti súlyát és jelentőségét. Ez a megcsappant létszámú marxista párt nem sok vizet zavart volna a magyar életben. Még ellenzéki szerepe is jelentéktelen lett volna, de hogy a kommunizmus hívei valaha is egy polgárháborúba sodorhatták volna az országot, az agyrém. Egy mondat az árulásról: a polgárháború lehetőségével való mentegetőzés az á- rulás leplezésére szolgál és Kádár semmivel sem menthető, semmivel sem magya5.oldal rázható bűnére vet fényt. A bűnre, mely miatt az árulás bélyegét kell viselnie Kádárnak élete végéig. S ahogy a második világháború alatt a náci megszállókat gátlástalanul kiszolgáló norvég Quisling neve ma már minden nyelven a hódítók zsoldjába álló áruló szinonimája, úgy lesz majd Kádár neve az árulás jelképe az újkori magyar történelem lapjain. * Végezetül hadd füzzük hozzá mindehhez, most, hogy ötvenhatos forradalmi szabadságharcunk harmincadik évfordulójának megünneplésére készülünk: keserűség szorítja szivünket, amikor a november if-én bekövetkezett bukásra és az árulók sötét szerepére kell gondolnunk. Csak kevesen akadtak olyanok, akik ezekben a napokban méltatlanul viselkedtek és rászolgáltak a megvetésre. A többség hü maradt és a magyar^népből olyan hősök termettek,akik példaként állhatnák a jövő nemzedékek e- lőtt. Órájuk emlékezünk ezen az évfordulón és tisztelettel adózunk a mártíroknak, akik életüket áldozták a magyar szabadság és függetlenség ügyéért. Ok meghaltak, az árulók élnek. De Ötvenhat an- nalesei a hősök emlékét fogják őrizni az idők végezetéig, nem az áruló kádárokét... r Amerikai Magyar Értesítő
