Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
1985. május boltból. Az évek során a boltvezető televíziót vett neki és két rend ruhát csináltatott számára. "Felmerül a kérdés* hol voltak hosszú évekig az ellenőrök? - olvassuk a tudósításban, aztán megkapjuk a választ is* "Nos ők is megjelentek időről-időre a boltban, de nem azért, hogy vizsgálják a számlázást, vagy az árukészletet, hanem egészen másért. A látogatások során az irodában a feketekávé mellé mindig csinos borítékot kaptak, egy ötszázassal kibélelve. A három ellenőr hetente megkapta a maga járandóságát és éveken át nem is volt semmi probléma." Amikor a bűnszövetkezet lebukott és a rendőrség megkezdte a nyomozást, milliós kárt állapított meg. - Ilyen nagyszabású feketézésre csak ott van lehetőség, a- hol hiánycikk valami. Jelen esetben a hús. Mert ahol rendes úton is kapható, felár,és protekció nélkül, ott nincs talaja a feketézőknek, a pult alól árulóknak. És itt valami nem stimmel! A magyar élelmezés intézői, meg a különböző hivatalos statisztikák nem győzik hangsúlyozni, hogy a magyarországi hústermelés egyike a legmagasabbaknak Európában és az egy főre eső húsfogyasztás terén Magyarország az elsők közt áll. Ha ez igaz, miért tudott egy szétágazó bűnszövetkezet éveken át százezreket csinálni feketén szerzett hússzállítmányokból? De nem igaz! Mert ha a magyarországi húsellátás rendben lenne, akkor hogyan kerülhettek volna, bele ilyen mondatok a "húsmaffia"-riportbai "A környékbeli háziasszonyokon kívül távolabbi kerületekből is jöttek vevők, mert az üzlet valóságos terülj asztalkája volt a hazai kínálatnak." Másutt ugyanis alig van kínálat, mégkevésbé választék. Erre mutat egy másik mondat is* "Ömlött a boltba a hiánycikknek számító csabai, gyulai és a szalámi. Ezekből a cikkekből évek óta korlátozott készletek álltak rendelkezésre, ezért keretgazdálkodást vezettek be. De míg más üzletek a minimumot sem kapták meg, a bűnszövetkezet boltjában mindent lehetett kapni." - Talán elég is a példákból. Az egész rendőri hírben nem az az érdekes, hogy panamáznak Magyarországon - ez már föl sem tűnik az újságolvasóknak -, hanem az, hogy ismét fény derült egy kommunista hazugságra. Nem igaz, hogy Magyarországon rendben van a húsellátás. Volt. De a szocialista rendszer - mint annyi minden mást - ezt is elintézte. "Magyar filmek Amerikában" cím alatt olvashatunk dicsekvőhangú beszámolót arról, hogy az elmúlt hónapban nyolc magyar filmet mutattak be az Egyesült Államok néhány nagyvárosában, így Washingtonban is. Az itteni vetítések iránt alig nyilvánult meg érdeklődés, aki pedig megnézte a filmeket, vagy azok közül egyet- kettőt, furcsa képet kapott a szocialista filmkultúráról. A^filmek témája s a feldolgozás színvonala inkább megbotránkoztató volt, mint művészi. Ha ezeket a filmeket reprezentatívnak ítélték Budapesten, milyen lehet a többi?... "Életmű a béke szolgálatában" címmel olvashatunk megható nekrológot Csernyenko elhalálozása alkalmából a Magyar Nemzetben. A nekrológ szerzője három hosszú hasábon keresztül dicséri a semmit, Csernyenko soha véghez nem vitt tetteit. A március 12-i hazai lapok természetesen közük Kádár János üdvözlő táviratát is, melyben további hűségéről biztosítja új gazdáját, Gorbacsovot. "A felszabadulás negyvenedik évfordulójára készül az ország!" - április k. előtt ez a program dominál a hazai újságokban. Mert ez a mondat ezekben a napokban mindennél fontosabb programmá lépett elő a kommunista Magyarországon* a közélet valamennyi eseményét annak a célnak rendelik alá, hogy hangsúlyozzák a "felszabadulás" jelentőségét és kifejezzék érte a rendszer háláját a Szovjetuniónak. Kiállítások, emlékülések, koszorúzások és egyéb ünnepségek követik egymást az "ország legnagyobb nemzeti ünnepének" (sic!) előestéjén és hullanak a kitüntetések, különböző dijak is* immár évtizedek óta ezekben a napokban - a felszabadulás ^ünnepének tiszteletére - osztják ki az Állami díjakat, a Kossuth-díjakat, a Kiváló művész és az Érdemes művész címeket, a József Attila-, a Jászai Mari-,a Liszt Ferenc-, az Erkel Ferenc-, a Balázs Béla-,a Munkácsy Mihály-, a Rózsa Ferenc- és az Eötvös Loránd díjakat. Még elsorolni is sok, hányféle kitüntetést és díjat adományoztak e nagy napokban boldog-boldogtalannak, a különböző szakmák és művészeti ágak rendszerhű képviselői között. De kétségkívül nemcsak olyanok részesülnek ilyenkor állami megtiszteltetésben, akik megbízhatóságukkal tündökölnek, hanem gyakran azok is, akik működési területükön kiválóak, de elkötelezettségük vitatható« az ilyeneket azért jutalmazzák, hogy lekötelezzék őket, s hogy a közvélemény előtt "kompromittálják" nevüket. Ha a társadalom szemében egy népszerű színész, ismert író, neves szakember a rendszer kegyeltjévé válik, az egyszerű honpolgár sem idegenkedik már annyira a párttól. - A kitüntetettek neveit mind felsorolni sok lenne, ezért csak számszerűen* Állami díjat száznál is többen kaptak, a Kossut-díjra pedig tizenhat színészt, zenészt és előadóművészt érdemesítettek. A többi kitüntetés is a szokottnál nagyobb számban hullott, de ezen ne csodálkozzunk. A negyvenedik évfordulót emlékezetessé kell tenni sokak számára... Amerikai Magyar Értesítő 15.oldal
