Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-12-01 / 12. szám
STIRLING GYÖRGY: 1985. december Félnótások vagy svihákok? Mondják, hogy az elmezavar orvosilag legbiztosabb felismerhető tünete valakinél, hogy először a logika mond csődöt. Bizonyos helyzetekben, amikor környezete logikus gondolkodást vár az illetőtől, ő minden indok nélkül a logikával ellentétes módon cselekszik. Ilyenkor használják az ujságirók és a mentőorvosok a "pillanatnyi elmezavar" meghatározást, ami a rendőrségi jelentésekben is gyakran szerepel és bűntett esetén enyhitő körülményként szolgál. De nemcsak olyan kirivó és újságba kívánkozó esetekre gondolunk, amikor valaki - normális viselkedés után - hirtelen a logikával homlokegyenest ellenkező magatartást tanusit és "pillanatnyi elmezavarában" megfojtja a feleségét, vagy leugrik az emeletről. Esetleg kiskorú gyerekeivel együtt. Nem, ezek szélsődéges esetek, de semmiképp sem jellemzőek. A mindennapi élet sűrűn produkál viszont kevésbé föltűnő, de figyelmes szem számára jól észrevehető logikai bakugrásokat, amivel körülöttünk óráról-órára százak és százak adják tanujelét labilis gondolkodásuknak. Amitől már csak egy lépés az elmekór. Van, akinél ez egy életen át sem derül ki, akiről környezete, családja nem is tudja, hogy a szó orvosi értelmében elmebeteg, nem felelős tetteiért. Erre csak akkor derül fény, ha netán valamiért szakszerű kivizsgálásra kerül az illető. ft Megtörtént esetet emlitenék. Boldogult háború előtti ujságirótanonc koromban - mint afféle mindenre kapható szerkesztőségi tréfamesterek - csuful bolondot csináltunk egyik jámbor és jóhiszemű kollégánkból. Barátunk értelmes fiú volt, de néha olyan logikátlan dolgokat müveit, hogy csak ámultunk. És nem leltünk magyarázatot. Ilyenek történtek például vele: bejött a munkahelyére, de ahelyett, hogy - mint vártuk volna - végezte volna a dolgát, vitatkozni kezdett a főszerkesztővel a lap politikai vonaláról. Amihez nem értett. Aztán máskor, mikor szinházi kritika megirására küldték, nem ment el megnézni a darabot, hanem helyette hangulatos riportot tett le a szerkesztő asztalára az almatermesztés gondjairól. Hozzátéve: ez inkább érdekli a közönséget. Pesti lap voltunk és a kutya sem törődött az olvasók közül azzal, miért rothad az alma a fán Szabolcs megyében. 9.oldal Szóval olyan logikátlan dolgot csinált, ^hogy csak néztünk, mint a moziban. És elhatároztuk: megvicceljük csodabogár kollégánkat. Kitaláltunk egy mesét, hogy a kőbányai teherpályaudvaron másnap reggel ki fognak próbálni két mozdonyt, hogy melyik a jobb konstrukció? Hogy hogyan? Hát természetesen úgy, hogy egy félreeső holtvágányon nagy sebességgel egymásnak engedik őket s azt fogják sorozatban gyártani, amelyik lelöki a másikat a sin- ről. Mert az a jobbik. Magunk se hittük, hogy "beveszi" a történetet. De ráharapott! "Ez a nagy riport!" - mondta és kifaggatott bennünket: mikor és hol lehet tanúja az izgalmas kísérletnek? Mondtuk: reggel hatra menjen a tetthelyre és figyelje a külső vágányokat. De feltűnés nélkül, mert a mozdonykisérletet nem szánják a nyilvánosságnak: furfangosnak kell lennie, ha meg akarja lesni a nagy pillanatot! Bizzuk csak rá! - mondta és elrohant . Előre kacagtunk beugratásunk sikerén, de álmunkba se gondoltuk volna, milyen bajba hozzuk az ártatlan tréfával szegény barátunkat. Mert mi is történt a végén? Másnap délben vártuk a szerkesztőségbe a jámbort, hogy majd lógó orral beódalog és elmeséli: hiába töltött ó- rákat a csipős őszi hajnalon a kőbányai sinek között. De nem jött. Se délig, se délutánig. Este már nyugtalankodni kezdtünk miatta, amikor a szerkesztőnk telefont kapott a lipótmezei elmegyógyintézet ügyeletes orvosától. Arról érdeklődött az orvos, hogy ismeri-e X. Y. ujságirógyakornokot és valóban nála dolgozik-e az illető. Jönnek-e a mozdonyok? A telefonbeszélgetésből a következő derült ki: barátunk már fél hatkor ott sündörgött a teherpályaudvar vagonjai körül és leste, mikor tűnnek föl a kísérleti mozdonyok? Telt-mult az idő és semmi. Egyre idegesebben osont ide-oda a sinek, váltók, őrbódék, raktárak között és figyelt erre-arra. Ez hamarosan föltűnt az egyik váltóőrnek, aki szólt a katonai parancsnoknak. Tudni kell ehhez, hogy mindez már háborús időkben történt, amikor a pályaudvarokat gondosan őrizték és minden gyanús idegent igazoltattak. így barátunkat is, aki azonban attól félt, hogy lemarad valamiről és ujságirói igazolványában biz- va, hepciáskodni kezdett az őrjárattal, hogy hagyják őt békében, ő most a hivatását gyakorolja és a nagy riportot semmikép sem akarja elszalasztani. Ne gátolják a szabad mozgásában, mert igy, mert úgy.- Miféle nagy riportról beszél? Amerikai Magyar Értesítő
