Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
1985. október Amerikai Magyar Értesítő 3.oldal nivaló nincs), hanem a népköztársasági hivatalosokkal tart kapcsolatot, és sűrűn vesz részt hazai rendezvényeken, a- melyekre csak az kap meghivót, aki szolidáris a rendszerrel. Az illető most is az augusztus elején Veszprémben lezajlott legutolsó Anyanyelvi Konferencia élményével volt tele és élénk színekkel ecsetelte, milyen gyökeresen megváltozott otthon a politikai légkör és mennyire szabadon, kötöttség nélkül lehet beszélni mindenről, még a legrázósabb témákról is a nyilvánosság előtt.-Mindenről? - kérdeztem tőle. Kicsit bizonytalanul bólogatott: - No igen mindenről, dehát ugye vannak olyan témák, amiket az ember udvariasságból nem érint. Azt mindenki tudja, hol a határ és olyan bolond nincs,aki például az oroszokat szidná.- Pedig az ő ottlétük az oka elsősorban az országot sanyargató sok bajnak - csaptam le rá - és lám, épp ezt a kérdést nem lehet érinteni! Mert ez is Ötvenhatra emlékezteti a népet, hiszen azóta "törvényesitették" kétoldalú szerződéssel, hogy az "ideiglenesen" Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok - ha Moskvában jónak látják - az idők végezetéig megszállva tarthatják a "független" Magyar Népköztársaságot.- Miért, Németországban talán nincsenek amerikai katonák? - próbált visszavágni beszélgetőpartnerem.- Vannak hát, de ha a nyugatnémet kormány - az ellenzék nyomására - úgy dönt, hogy nem kivánja tovább az amerikai "ernyőt", kívánságára az Egyesült Államok bármikor hajlandó tárgyalni a csapatok kivonásáról. Ott az ellenzékiek bántatlanul tüntethetnek az amerikai csapatok jelenléte miatt, de próbálná valaki Magyarországon a szovjet erők kivonását követelni! Biztosan a börtönben, vagy a zárt osztályon kötne ki! Hát nem furcsa? Minden afrikai félvad népnek, az indiánoknak, délafrikaiaknak, meg másoknak szerte a világon joga volt és joga van tiltakozni, tüntetni, hábo- rogni az idegen megszállás ellen, csak éppen az Európa közepén élő néhány kiszolgáltatott népnek - például a magyarnak nem szabad erről még beszélni sem... Ezen egy darabig elvitatkozgattunk, majó a vita során azt találtam mandani, hogy én a magam részéről a jelenlegi szovjetlakáj rendszertől még rokonlátogatásra sem lennék hajlandó beutazási vizumot kérni! Hozzátettem: még sokat kell változnia az otthoni helyzetnek, hogy akár csak ilyen szándékkal is valaha átlépjem a Népköztársaság washingtoni nagykövetségének küszöbét. Az otthon járt "jóltájékozott" rögtön a szavamba kapott:- Aztán minek kellene megváltoznia? Az oroszok ottvannak, ez megkerülhetetlen adottság, a második világháború u- tán kialakult körülmények sajnálatos következménye. De máskülönben milyen helyzetnek kéne megváltoznia és hogyan? Talán nem elég magas a hazai életnivó, nem élnek átlagban jobban az emberek, mint Horthyék idején? Nem elég türelmes a rendszer az ellenzékiekkel, akik bántatlanul mászkálhatnak az utcán és szamizdatokban panaszolhatják el jobbára vélt sérelmeiket? Amik - ha visszagondolunk a Rákosi korszakra - igazán semmiségek! Vagy talán a többpártrendszerű választásokon nyargaljunk? A mai liberális viszonyok mellett ez már igazán csak formaság, hiszen a párton belül, meg a Hazafias Népfront szervezeteiben mindenki kiélheti politizáló hajlamait és elmondhatja véleményét. A ruszkikra visszatérve: azok kivonulására úgyis hiába vár akárki. Amig az amerikaiak holmi csillagháborus terveket forgatnak a fejükben, azok ugyan ki nem mennek Európából. Ezek nevetséges álmodozások. Mindenki tudja, hogy nem Kádáron és nem a magyar kormányon múlik a kérdés, hanem az oroszokon. Akiknek éppen a te okos amerikai politikusaid adták el Magyarországot. Kétszer is. Először Jaltában, másodszor meg az ötvenhatos forradalomkor.- Jól hallottam? A forradalomkor? - kérdeztem gyorsan.- Természetesen - nézett rám sértődötten - Én résztvettem abban és számomra 1956 mindig szent évszám marad. A forradalom életem nagy élménye marad halálomig - tette hozzá - majdhogynem ünnepélyesen.- Ezen a patetikus hangon csodálkozom! - próbáltam hergelni. - Pont egy hazajárótól! Mert nem tudjuk-e, mi a hazai hivatalos álláspont a forradalommal kapcsolatban és újságokban, tanulmányokban, könyvekben mit olvashat az ember még ma 29 év elmúltával is a magyar nép szabadságharcáról, történelmünknek talán legtisztább, leghősibb f orradalmáról? Kicsit zavarba jött, és hogy időt nyerjen, cigarettára gyújtott. Aztán vállatvont.- Pontosan nem ismerem a szöveget, mert beszélgetés közben mindig kerüljük ezt a témát. Ők is, én is. Tapintatból. Azt sejtem, hogy a forradalommal még máig sem békültek ki a régi kommunisták, de hát - heherészett kedélyeskedve - ezt meg is lehet érteni az ő szemszögükből. Arra emlékszem, hogy régebben mindig ellenforradalmat emlegetlek, de ma már inkább ötvenhatos eseményekről beszélnek.- Nagy tévedés - mordultam rá. A
