Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1985-10-01 / 10. szám

Ára: 1.25 USA doll&r J Amerikai Magyar j VI ÉRTESÍTŐ HUNGARIAN Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron Baltimore, 1985. október XXI.évf.10.szám STIRLING GYÖRGY: A huszonkilencedik évforduló KIÁLTÓ SZÓ a szabad világ magyarjaihoz Véreim, Magyarok! Kezdetben volt a hallgatás. A tervszerű, tuda­tos aéyonhallgatás. Amikor október utolsó hetéhez érkezett a naptár és a nyugati újságokban, és ter­mészetesen az emigrációs lapokban, a szabadföldi magyar sajtóban sorra jelentek meg a visszaemléke­zések, ünnepi cikkek', a hazai újságok oldalain hi­ába kerestünk volna egyetlen sort is 1956-ról. S ez igy ment hosszú éveken át. Mintha akkor, 1956- ban semmi sem történt volna Magyarországon... Hogy valami mégiscsak volt, arra egyetlen apró jelből, egy évről-évre szinte azonos szöveggel megismétlődő pársoros hirből következtethetett az újságolvasó polgár és következtethettek azok az ifjabb korosztálybéliek, akik 1956 táján, vagy ké­sőbb születtek és a forradalomról csupán családi körben hallottak néhány óvatosan elejtett szót. Vagy iskolai KISz-foglalkozásokon, pártszeminári­umokon kaptak rövid marxista szellemű tájékozta­tást arról, hogy 1956 őszén volt földesurak és nyugatról hazaküldött fasiszta katonatisztek meg akarták dönteni a szocialista rendszert. Az ötvenhat utáni negyedszázadban - huszonöt éven keresztül - csak november if. táján jelent meg utalás a magyarországi sajtóban a Népköztár­saság kritikus napjaira, amikor egy hajszálon mú­lott, hogy a magyar népnek végleg sikerült leráz­nia magáról a kommunista rendszer béklyóit. Ez az évente ismétlődő novemberi hirecske csupán arról szólt, hogy az ellenforradalom áldozatainak emlé­Ha kürtöm lenne, riadót fújnék rajta nappal és éjsza­ka! Ha kardom lenne, vérbe mártva hordoznám meg köztetek! De csak a szó maradt meg nyel­vem gyökerén s a hang mely be- leorditja ebbe a felfordult, kerge világba: pusztul a ma­gyar! Veszedelembe a nemzet! Ezeréves honában láncra verve vérzik és segítségért kiáltó szavára nem figyel föl senki! S mig pusztul a magyar oda­haza a Kárpátok alatt: mi ide­genbe bujdosott magyarok ülünk szétszórtan, behúzott nyakkal, békés otthonunk kényelmében s tehetetlenségünkben csak kese­regni tudunk. Sajog bennünk ez a tehetetlenség s ha magunkba nézünk: szégyenkezünk a szolid jómódért amibe sorsunk ülte­tett, mig odahaza éheznek,fáz­nak testvéreink s oláh korbács veri véresre görnyedt hátukat. De tehetetlenek vagyunk-e valóban, vagy csak a kényelem, az elhízott lélek tunyasága hiteti el velünk? Miért tudnak a zsidók segíteni egymáson a földgömb minden távolságán át? Miért különb a zsidó mint a magyar? Lehetséges lenne,hogy a nemzeti hűség parancsolatait mélyebbre véste Isten az ő lel­kűkbe mint a mienkbe? Tagadom ezt, ameddig élek. S ameddig élek: hirdetni fogom, hogy mi sem vagyunk alábbra- valók. Mindössze a szikra hi­ányzik mely fölgyujtaná lel­kűnkbe a várakozó fáklyát, /Folytatás a 5. oldalon./

Next

/
Thumbnails
Contents