Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
8.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1985■június hogy ki volt tulajdonképen ez a cégéres gazfickó, Péter Gábor ÁVH-fónök helyettese ezredesi rangban. A nyugati határszélen, Szent gotthárdon népi német szülök gyermekeként látta meg a napvilágot. Ma is emlékszem apjának kétnyelvű cégtáblájára (Julius Damweber Kötélgyártó - Seiler) a Desits utcában, az ev. temi lommal szemben. Gimnazista korában (e- gyetlen testvérével) félárvaságra jutva, mint buzgó ministránst a helybeli ciszterci atyák vették pártfogásba és kosz- tos diákjukként segitették. Népi német származású tehát, nevét csak az érettségi (1937) előtt magyarosította. Végeredményben, mint számos más kommunista főkolompos, pl. az ugyancsak keresztényüldöző Gosztonyi János, r.k. egyházi támogatással végezhette el gimnáziumi tanulmányait. Még ma is előttem lebeg az a diákköri kép, amelyet a szentgotthárdi m. kir. állami gimnázium előtt álldogáló Damweber (később Décsi) Gyula juttat e- szembe, amint a zöld boritásu füzetekkel a hóna alatt várakozott osztályfőnökére, hogy átadja neki azokat. T.i. pár percnyire az intézettől, egymáshoz közel, egyazon utcába laktak és a köteles fiacskája büszkén segített cipelni osztályfőnökének. Gimnáziumi igazgatójának, a segítőkész Marót Artúrnak és osztályfőnökének, a jólelkü Holper Gyulának köszönhette, hogy jeles tanulót faragtak a kis Damweber Gyulából, aki csak az érettségije előtt magyarosította nevét. Hogyan tudhatták volna, hogy milyen mérges ki- gyót melengetnek a keblükön? Hogyan sejthették volna, hogy az aláz'atos kisdiák hizelgése tulajdonképen alattomosságot és gonoszságot takargat? Már a magyarosan csengő Décsi névre hallgatott és az ÁVO szovjetorosz szabású ezredesi mundérjában feszitett, amikor valahol a Dunántúlon eléje került volt osztályfőnöke, aki segítségét kérte. Ahelyett, hogy tisztességgel meghallgatta volna nyolc éven át volt mentorát, durván ráförmedt: "Ha nem takarodik el azonnal, rögtön elvitetem a rendőrséggel." Csak legaljasabb ember képes arra, hogy atyai jótevőjét elkergesse magától. És ilyen emberállatok merészelik hirdetni, hogy a kommunizmusban "legfőbb érték az ember." Pécsi egyetemi évei es pesti elete A Pázmány Péter tud. egyetemen jogot tanult és doktorált. Az ő esete is példa arra, hogy az annyiszor szidalmazott magyar királyi időkben a szegénysorsuak is megszerezhették a legmagasabb fokú képesítést, ha volt eszük és szorgalmuk. Mert jómagam is gyakorlati tapasztalatok alapján tudom, hogy kifogástalan tanulmányi eredménnyel és szegénységi bizonyítvánnyal lényegesen kevesebbe került az összeomlás előtti magyar egyetem, mint bárhol a jelenlegi angol nyelvterületen. A tandíjkedvezményeken kivül többféle állami pénzsegélyben, sőt állami ruha- és cipősegélyben is részesültünk. (Én pl. a Nagykovácsy Milenko Rákóczi- uti áruházában beváltható, egy öltözet ünnepi ruhára kaptam utalványt, a cipőutalványt pedig ugyanabban az utcában egy előkelő szaküzletben kellett beváltani.) Itt, a dúsgazdag északamerikai kontinensen még megközelitőleg sincs annyi kedvezményes, sőt ingyenes diáklakás és menza, mint amennyi a Trianonban kifosztott Csonka-Magyarország e- gyetemi városaiban már hatvan évvel ezelőtt létezett! Mi, a volt vidéki e- gyetemisták, hálával emlékezünk vissza az akkori magyar közélet vezetőire lelkiismeretes gondoskodásukért. Karácsonyra, husvétra stb. még féláru vasúti utazási kedvezményben is résesültünk és a szegény magyar államban a legszegényebb egyetemista sem kényszerült szolgai munkával biztosítani továbbtanulási lehetőségét a nyári szünidőben, ami itt a dollár valutás országokban még ma is Íratlan szabály. Nagyjából felvázoltam az állami kedvezményeket. Voltak azonban egyházi segélynyújtások is (pl. a Foede- ratio Emericana pénsegélyek), amit a szemfülesek, köztük Décsi Gyula joghallgató is, a végtelenségig ki is merítettek. A tanév mindenegyes napján bőséges ingyen ebédet fogyaszthatott Décsi is, az áldott emlékű dr. Várkonyi Fidél ciszterci atya által alapított Mensa Adalbert inán és Emericánás kollégiumában pár pengőért lakhatott. Ez a menza csak ebédet főzött, azért vacsorázni én is az állami Mensa Academicá-ra jártam, ahol potom tiz fillért fizetett Décsi is egy étkezésért. Többször előfordult, hogy karácsonyra nem utazhattam haza és Szent Karácsony éjjel olyan pompás vacsorát kaptunk, hogy máig sem felejtettem el. Sőt, mivel Nagy Karácsony napján nem volt menza-szolgálat, hideg vacsorát csomagoltak be másnapra, mindenféle i- nyenc falattal. Hogy el ne felejtsem, Fidél atya még cipőtalpalási utalványokat is osztogatott úgy télviz idején. Ez volt hát Horthy Magyarországa egy igazán szegény egyetemista visszaemlékezésének tükrében. Láttuk eddig is, hogy Décsi elvtársnak nem kellett sem éheznie, sem fáznia, mert az egyház is, meg az állam is a hóna alá nyúlt. A pesti Horthy-szalonokból jött főkommunistákhoz hasonlóan, ő is azt a múltat szidalmazta, amely neki is jóval kényelmesebb életkörülményeket biztosított, mint azoknak (köztük e sorok írójának is), akik esoben-sárban, télen- nyáron elégtelen lábbelivel és ruházat
