Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
1985. június ' tu Amerikai Magyar Értesítő 7.oldal resztény család, amelynek tagjait ne é- rintette volna a kommunista börtön rendszer. Mert soha nem volt a világon olyan tartós, technikailag hatásos és lélektanilag olyan következetes emberkinzás, mint a kommunizmusban. A régmúlt idők lovascsatáit nyilzáporukkal vivták meg a katonák. Igaz, hogy kifosztották és felgyújtották a falvakat és százezreket hurcoltak el rabszolgaságba, de a tatárok betörései és vérengzései úgy múltak el mint valami szörnyűséges zivatar vagy földrengés. Az ország területi épségének megőrzésével elkerülhette a megszállást és megmentője, IV. Béla kiérdemelte a második honalapitó cimet. Szomorú történeti valóság az is, hogy a török megszállás mintegy másfél századig tartott. Ámde a lelkiismereti szabadságot nem korlátozták, a magyar nyelvet is kinek-kinek a tetszésére bizták, a keresztények vallási meggyőződését nem üldözték. Ma mindennek ellenkezőjét kényszeritik a magyarságra. A lelkek, az emberek eszmevilágát is irányitani és uralni akarja a kommunista rendőrállam. Előirja, hogy mit szabad hinni. Agymosással, történethamisi- tással, intézményes öngyalázással már az óvodától kezdve élesztik a nemzeti bűntudatot, mintha a beszivárgott és a Bécs által betelepített nemzetiségek, de főként a pálinkás oroszok angyalok lennének. 19^5 és 19^7 között hányszor lehettem szemtanúja az emberi rettegésnek, a rendőri visszaéléseknek, egyéni és családi tragédiáknak. Az igazolóbizottságok, a vésztörvényszékek már a magyar földre betörő első vörös egységekkel megkezdték irtóhadjáratukat a keresztény polgári lakosság ellen. A kisgazda és polgári pártok tehetetlensege Tetézte a nemzeti katasztrófát az a tény, miszerint a jelentős szavazattöbbséggel kormánypárttá választott kisgazda- ártnak végtelenül gyenge vezetőgárdája Tildy-Nagy Ferenc-Varga Béla) a pártgyőzelemmel élni nem tudott. Persze, a szavazók óriási hányada - ha ló nincs, a szamár is jó elve alapján - kényszerült a konzervatívnak tönő kisgazdákat támogatni. Számos, a tehetetlensége és gyávasága miatt kudarcot vallott, akkori politikusnak idekinti szerecsenmosdatása további minden törvényellenességnek a szovjet megszállókra és kommunistákra való hárítása;, nem egyéb mint történetha- misitás. Durva tényferdités az az igyekezet is, amely az emberi alap jogok lábbalt iprását, az egyén és nép ellen elkövetett bűnöket csak a kommunisták formai hatalomátvételétől számit ja. Hiába voltak 19h-8-ig un. "demokratikus" pártok is, az ártatlan magyarokat mégis ezerszámra hurcolták el, mert a belügy, a karhatalom a kommunisták kezében volt. Hiába volt "kisgazda"-többsége egy-egy vidéki városnak, a rendőrségen az történt, amit a helybeli törpe kommunista pártszervezet és a bosszútól lihegő csőcselék akart. Egyéni tragédiák százezrei Mint a harmincas évek gazdasági válsága idején a megélhetésért küzdő szüleim hat gyermekének egyike, távolról sem volt részem a Schöpflin-féle "úri" kommunisták összeomlás előtti fényűző életében. Mindazonáltal családom több katonát, köztük két hősi halottat is adott a hazának. Kishugom selyemgyári munkájának elvesztése után a városka rendőrségére került Írnoknak. Mivel nem volt tagja a kommunista pártnak, hamarosan kitúrta állásából a munkakerülőből lett parancsnok. Az üldözöttek listájára kerülve, már a kommunista hatalomátvétel előtt internálták, majd pedig az őshonos lakosság ezreivel együtt kiutasították a nyugati határsávból. Az Alföldön tengette életét rendőri felügyelet alatt. Az akkori fiatalság sorsára is fényt vet húgom 19^9- április 10-i leveléből vett idézet: "Sokat szaladgáltam az u- tóbbi időben a r.f. (rendőri felügyelet) imegszüntetése végett. Ha az ember erélyesen nem néz utána, akkor évekig viselheti a nyakán. Kérvényezéssel és egy pár embernek jóindulati segítségével sikerült annyira vinni, hogy rövidesen m megszüntetik. Ha ez bekövetkezik, akkor már sokkal könnyebben fogok tudni megfelelő álláshoz jutni." Ugyancsak a fiatalokat sem kímélő kancsuka-rendszer átlageseteinek egyike az unokaöcsém szomorú végzete, akit egyetemista korában kínoztak halálra az AVÓ pribékei. No, de nem szándékozom a felsorolás folytatásával untatni az olvasót... Pécsi (DAMWEBER) Gyula AVO-s ezredes Igaza van Erdey Sándornak, amikor "A recski tábor rabjai" c. könyvében azt írja, hogy a szenvedéseket nem lehet, nem szabad elfelejteni, azoknak pedig a- kik okozták a szenvedéseket soha nem szabad megbocsátani. Az Amerikai Magyar Értesítő februári számában Erdey megrendítő könyvét Stirling György ismerteti, aki joggal hívja fel figyelmünket az 19^9-ből származó ÁVH-s véghatározat három aláírójára. A semmitmondó, kommunista szemfényvesztésnek szánt "bizottsági tagok" egyikeként Décsi Gyula félelmetes nevével találkozunk, akinek a könyv szerzője szerint is "sokan köszönhetik tragikus sorsukat"." Érdemes közelebbről is megvizsgálni,
