Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
6.oldal Amerikai Magyar Értesítő I985. június halottainak emlékművet állítsanak, vagy legalábbis engedjék meg, hogy nevüket a templomok előtti réztáblákra az I. világháború hősei után felvehessék. A szé- gyanteljes janicsárrendszer országunk letiprása után szovjet hódítóknak mindenütt emelt emlékműveket. Most azonban megszólalt a magyar nép is. Ideig-óráig talán eltudják nyomni ezt a csendes, tiszta hangot, a magyar nép lelkiismeretét, de előbb utóbb az igazság győzedelmeskedni fog. Amig ez bekövetkezik, amig a szabadság napjával a hősök tisztelete is felnem virrad magyar földön, addig az emigráció törhetetlen odaadással ápolja és továbbviszi a hősök szellemét. Mondjunk el egy fohászt értük, menjünk el a magyar templomokba ünnepükön és vegyünk részt a nemzeti ünnepélyeken, melyeket az emigráció tiszteletükre rendez. Legyen a magyar Hősök Napja bátor kiállás és demonstráció a nemzetvédő hősök szelleme mellett, kik a hazáért áldozták életüket és a Hadak Utján, fent égi lakukban ma is örködnek, hogy a magyar el ne vesszen, hanem megmaradjon és Isten segítségével újra szabad legyen. NEGYEDI SZABÓ MARGIT: EMLÉKEZÉS RÁKÓCZIRÓL Messze idők távolába Szárnyal át a lelkem, Hol kurucok és labancok Törtek egymás ellen. Mind magyarok, mind testvérek - Tárogató harsán... Isten, haza és szabadság küzd a viadalban. Elhult vérük csöppjeiben Fakadt föl egy rózsa A szabadság élő lelke Sugárzott le róla, És azóta egyre - inkább Mosolyog a képe, Mert át szállott az utódok Szive közepébe. Nem feledünk hős Rákóczi Szabadság eszméje Élni fogsz te azért mégis A nemzet szivébe'! Aki magyar, valahányszor Szive egyet dobban, Tudjátok meg hős Rákóczi Élő lelke ott van!.. . _ Negyedi Szabó Margitot, az ismert kitűnő Írónőt érdemei elismeréséül a torontói magyar Kulturközpont beiktatta "örökös tagjai" sorába. * SÖJTÖRI GABOR: Adalékok a negyvenéves kommunista népgyilkossaghoz Gyermekkorom szivárványos ege alatt feltűnik egy kicsike fatornyos falu, a- melynek domboldali házait elhagyva, igazolvány nélkül szoktuk átlépni a félelmetes tölgyfaerdőben húzódó trianoni határt. Helyén ma a moszkvai börtönvilág életirtó Vasfüggönye bénítja meg az emberi mozgást. Valamivel idősebb bátyámmal, órákig tartó gyaloglással, a volt osztrák fegyvertársunk által elrabolt túloldali faluban lakó, anyai nagyszülőinket igyekeztünk meglátogatni. Ugyanis az ősi Vas vármegye és a szentistváni haza dimbes-dombos nyugati végeiről van szó, ahol utoljára dördültek el magyar földön a végsőkig kitartó keresztény csapategységek fegyverei. Nemesmedves elvesztével elveszett az ország A magyarok történetének legszomorubb napján, 1945. április 4-én elveszett az utolsó magyar falu: Nemesmedves, amelynek patakparti haranglábjára akkor tűzték ki a világtörténelem legfélelmetesebb rabságának jelvényét, a sarló-kalapácsos vörös zászlót. Amint a vereckei és vöröstoronyi szoros előző évi áttörése óta mindenfelé hazánkban, úgy itt is megkezdődött a nők megbecstelenitése, az ártatlanok összefogdosása, kínzása,gyilkolása vagy elhurcolása. Ebben a faluban oldalági rokonaim is végigszenvedték a szovjet horda dulását. Közéjük tartozott a községi biró is, akinek házában szálltunk meg néha, ha kedvezőtlen időjárás miatt aznap már nem folytathattuk gyerekkori kirándulásunkat. A közeli Rába völgye, vasúti fővonala és az avaridők óta fontos hadiutnak (Via Magna) számitó, Grácba vezető nyolcas számú betonút ja miatt, a vörös horda felvonulási útja lett egészen április 13-ig. Különösen a frontvárossá tett Szentgotthárd járási székhely szenvedett sokáig. Lakosságának nagy része óvóhelyeken vagy a közeli erdőkben bujkált a két hétig tartó harcok, majd a két hetes szovjetorosz átvonulás idején. A "népi demokrácia ökle" lesújt a magyarokra Negyven esztendő az uralkodók életében is hosszú időnek számit, de többszörösen annyi a letaposott, megalázott és megnyomorított kárpátmedencei magyarság körében. A muszkavezető árulók és talpnyaló hajcsárokon kívül alig akadt ke-
