Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-04-01 / 4. szám

I-. oldal

Amerikai Magyar Értesítő'

198^. április

Harminckilenc éve temették el a régi Magyarországot, négy évtizeddel ezelőtt dobták rá koporsójára az utolsó rögöt. Elvégeztetett! S azóta annyi mocskot szórnak sírjára mindenütt, hogy azt nehéz szó nélkül hallgatni. Legutóbbi cikkemben - mely a Spirit of Hungary körül dúló viharral foglalkozott - pár mondatban érintettem is ezt a kérdést, de úgy érzem, még fűznöm kell némi kiegészítést a múltkor Írottakhoz. Elsősorban azért, mert több hozzászólást kaptam s ezek általában helyesélték álláspontomat, csupán azt tették szóvá némelyek: szentnek azért mégsem kellett volna nevezni a Horthy- korszakot, mert ugye voltak akkor hibák, botlások és tévedések, sőt bűnök is bőven. . .

Tudom. Tudok arról, hogy volt Orgovány volt Britannia szálló, voltak kilengések az első kommün után, tudom, hogy volt munkanélküliség, volt Mária Valéria, voltak vagonlakások. Tudom, hogy diplomások havat lapátoltak, hogy volt ÁDOB, hogy voltak szellemi inségmunkások és még emlékszem a Kálvin téren Róbert bácsi ingyenkonyhájára, ahol hosszú sorok topogtak egy tányér hig meleg levesért. Hallottam a panamákról, a frankhamisitás- ,ról, a pletykákról Biller Irén és Vass József miniszter körül. Tudok arról,hogy volt Janka-puszta és hogy a marseillesi királygyilkosság nem járult hozzá jóhi- rünk öregbítéséhez a világban. Nem felejtettem el, hogy volt numerus clausus és volt két zsidótörvény, hogy a magyar kormány elsőnek csatlakozott a Tengelyhez, hogy a második hadsereg elpusztult Voro- nyezsnél és hogy mi voltunk "Hitler utolsó csatlósai" - a nyugati újságok kedvenc szavajárása szerint. S tudom, hogy voltak súlyos társadalmi feszültségek a Horthy- korszak két évtizede alatt, voltak nyomasztó gondok és egyenlőtlenségek, voltak nagybirtokok és nincstelen zsellérek.

Mindezt tudom s mégis nagy tisztelettel hajtom meg fejem még ma is azok előtt a férfiak előtt, akik Trianon után, amikor az ország elveszítette területének, népességének, természeti kincseinek, a- nyagi erőforrásainak, gyáriparának nagyobbik részét és egy összeomlás, meg egy bolsevista terroruralom megrázkódtatásaitól megviselten máról holnapra nagyhatalomból törpeállammá zsugorodott, i- gen, ebben a helyzetben merték vállalni az ország talpraállitását. És ki tagadhatja, hogy talpra is állították? Hogy voltak megtévedt emberek? Minden rendszerben vannak - Amerikában is, de mégsem ezek alapján ítéli meg a világ az a- merikai demokrácia értékét, hatékonyságát. Ha nem jön közbe a háború, a nagybirtokkérdést megoldotta volna a kormány, mert a negyvenes évekre felnőtt reform- nemzedék terveiben ez is szerepelt. És

hogy Hitler mellé s végül egy szerencsétlen kimenetelű háborúba sodródott az ország? Azok a nyugati politikusok, akik emiatt pálcát törnek Horthyék fölött vajon támogatták-e Magyarország revíziós igényeit egy olyan békeszerződéssel szemben, amit a világon minden épelméjű és józan itéletü ember gyilkosán igazságtalannak ítélt? Nos nem támogatja senki se Párizsban, se Londonban, se Washingtonban. S aki magáramarad, akit mások magá- rahagynak, ott keres barátot és szövetségest, ahol talál. Hogy lehetett volna jobban, ügyesebben is politizálni és lavírozni a volágpolitika Scyllái és Charybdisei között? Biztos. De utólag könnyű okosnak lenni!

A Horthy-rendszer élete mindössze két békeévtizedre korlátozódott. Ennyit kapott a Gondviseléstől, hogy a teljes lelki és fizikai összeomlásból felemelje az országot. S a nemzet Trianon szörnyű megpróbáltatása, kegyetlen csapása után nem zuhant letargiába, hanem - vezetőit köv- vetve - hozzálátott az ország újjáépítéséhez. Nagy jelszavak, propagandaszólamok nélkül, Istenben és igazságban bízva. És a mindenéből kifisztott ország megcsonkított testében újra megindult a vérkeringés: talpraállt. Újra kivívta becsületét a világ előtt - volt jamboree, volt eucharisztikus kongresszus, volt berlini olimpia és voltak szellemi emberei - i- rói, tudósai, zenészei -, akikre büszke lehetett volna egy világbirodalom is. És volt egészséges társadalma, mely a trianoni traumát kiheverve alkotott, hitt és dolgozott. S végül volt egészséges szellemű, nemzeti érzelmű, testben és lélekben ép ifjúsága, mely tudatosan készült a jövőre és felelőséget érzett hazájáért, az ország sorsáért.

S ma? A kommunizmusnak eddig kétszer- annyi idő állt rendelkezésére, mint a Horthy-rendszernek s annak teljes elszigeteltségével szemben egy hatalmas szövetségi rendszer tagságának előnyeit élvezi az ország, mégis ezerszer több a gond, probléma, mint volt 19^5- április í. előtt. Anyagi téren van javulás, az utóbbi tizenöt évben - huszonöt évi nyomor-korszak után - kialakult bizonyos relativ jólét (a fejlődés sehol sem állt meg: még a bushmanok is jobban élnek ma, mint félévszázaddal előbb), de a lelkek egyensúlyával, a közérzettel, a szellemi élettel súlyos bajok vannak. Az ártatla- . nul meghurcoltak máig sem kaptak elégtételt, s bűnösök pedig mindmáig sem nyerték el méltó büntetésüket: a bizalmatlanság légköre ül az országon, ahol még ma is, negyven évvel a háború után folyik a múlt gyalázása, a nemzeti történelem meghamisítása, az akkori közszereplők denun- ciálása. (A Horthy-rendszer nagyvonalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az,