Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-04-01 / 4. szám
2. oldal. Amerikai Magyar Értesítő 1984. április f--------------------------------------------------------------------------1 HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon: (301) 242-5333 Szerkeszti: Soós József Főmunkatárs: Stirling György I Évi előfizetési dij: 12 US-dollár j j Nyugdíjból élőknek: 10 US-dollár j I Külföldre: 13 US-dollár j j A lapban megjelent Írások nem { j fejezik ki szükségszerűen a szer- j kesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. ! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem í küldünk vissza. A szükséges javi-. j | tás jogát fenntartjuk. I [ j "felszabaditották" az országot. Talán nem is a puszta tény maga keményítette meg bennem az ellenérzést ezzel a nappal szemben. Mert aki a sztálingrádi és a voronyezsi csatavesztések után már nem látta előre, hogy a megállíthatatlan vörös horda át fog gázolni Magyar- országon is, az a fellegekben járt: a teljes megszállás tehát várható volt, nem számított meglepetésnek. A meglepő és vérlázitó számomra az volt, ahogy a hivatalos - akkor még kisgazda többségű - kormányzat ezt a napot dicsőítette s ahogy a kommunisták irányította újságok és propagandaszervek ráerőszakolták azt a magyar népre. Olyan ügyesen és olyan körmönfontan, hogy egy-két generáció után már tényleg beleivódott a köztudatba, hogy 1945. április 4.-én felszabadult az ország. De 1946-ban, az első évfordulókor, a- mikor először kellett ünnepelni ezt a dátumot - melyen az utolsó magyar falut, a vasmegyei Nemesmedvest is birtokukba vették a szovjet csapatok -, még nagyon is szokatlan volt az ilyen ünneplés és sokan lázadoztunk ellene. Rendben van: az oroszok kiverték a németeket, az egyik megszállás megszűnt, de csöbörből vödörbe jutottunk. Hiszen újra megszálltak bennünket. És milyen barbár, ázsiai módon, meggyalázva és megalázva a magyar népet, asszonyait, férfiáit egyaránt. A pártközi együttműködést előmozdítani hivatott országos szervezet, melynél akkor a kisgazdapárt jóvoltából dolgoztam, bábáskodott az első április 4-i ünnepség előkészítése fölött. Természetes, hogy másik kisgazdapárti kollégámnak és nekem is ott kellett volna lennünk az ünnepségen. Nem mentünk el. Amikor a két munkáspárthoz tartozó kollégáink számon- kérték tőlünk távolmaradásunkat, azzal a keserű szellemeskedéssel válaszoltunk, ami akkortájt született a legnagyobb szomorúságból is viccet sarjasztó pesti aszfalton: a törökök sem kívánták, hogy Mohácsot ünnepelje a magyarság, az oroszok miért kívánják?... Hogy ezzel megpecsételtük jövő sorsunkat, ami rövidesen a pártból való kizárásunkhoz, majd a börtönbe vezetett, azt tán mondanom is fölösleges. De nem fért a fejünkbe: mit is kell ünnepelni azon a hadicselekményen, hogy a Németország felé törő szovjet csapatok katonailag megszállták a számunkra ellenséges, utjukba eső országot? Hogy felszabadítottak bennünket? Azért jöttek, hogy felszabadítsanak? És ki vagy mi alól szabadították fel Magyarországot? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal foglalkoztunk azokban az időkben s azon keseregtünk: milyen sokan és milyen hamar átvették ezt a szólást, hogy "felszabadulás" és mintha tényleg örülnénk is neki. Nemcsak az "üldözött" bolsevisták és egyéb "elnyomottak", hanem olyanok is, akiknek semmi bajuk nem volt az előző rendszerrel. Se Horthyékkal, de még a Gestapoval sem. Azt hiszem, ez a "felszabadulás" szó volt az első választó viz, aminek alapján különbséget lehetett tenni - már 1946-ban - a majdani kommunista rendszer készséges kiszolgálói és a diktatúra elutasítói között. Sok polgári politikus is használta - meggyőződésből, vagy megszokásból - a "felszabadulás" meghatározást, de sokat ismertem, aki soha nem ejtette ki a száján ezt a szót. Elvből. Mint a- hogy nem mondta ki soha ezt a hazugságot Mindszenty József se. Ez volt az első szakadék, ami később egyre mélyült a "felszabadulás" hi/ei, a Moszkvára tekintő kollaboránsok és a meg nem alkuvók között. Aki ezt meg tudta e- mészteni, abból még akármi válhatott a Rákosi-rendszerben is, de akiknek jóérzése tiltakozott a szóhasználat ellen, azok jövője nem sok jóval biztatott. Akkor, amikor még benne élt az ember a korban, nem láthatta mindezt tisztán, de később, ma már világos a képlet: akkor eldőlt, ki hová soroltatik majd a további években. A felszabadulás kulcs szó volt: kulcs a jövőhöz. Volt, aki a Horthy-diktatura (?) alól érezte magát fölszabadítva, s volt, aki a német megszállás végét ünnepelte április 4-ben. Ez utóbbit még ellehet fogadni: a hitleri hadsereg valóban megszólta Magyarországot, de mikor? 1944. március 19-én, amikor már csak a vak nem látta, hogy a háború elveszett és pár hónapnál tovább nem tarthat ez az állapot. Hogyan lehet összehasonlítani egy pár hónapig tartó és háborús viszonyok közt történt katonai megszállást az olyannal, ami békeidőben tart immár negyedik évtizede? . . .
