Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-04-01 / 4. szám

f Amerikai Magyar f ff ÉRTESÍTŐ HUNGARIAN MONTHLY Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron Baltimore, 1984. április XX. évfolyam, 4. szám STIRLING GYÖRGY: / Áprilisi gondolatok Gyerekkoromban még nagyon szerettem az áprilist. Bolondos, szeszélyes hónap, sok széllel, több-keve­sebb napsütéssel, a tavaszjelző, de még többnyire hű­vös március után az első igazán derűs napokkal képes megajándékozni a hosszú tél után melegre éhezett föl­det s az embereket. A hirtelen záporok, égzengéses zivatarok mindig nagy élményt jelentettek s amikor a vihar elvonultával a fölszálló nedves párából kiérző­dött a tavasz illata, az égbolton pedig föltűnt a szivárvány, teljes volt az örömünk!... Jólesett áprilisra gondolni, mert szép, kellemes emlékeket ébresztett. Aztán egyszerre ránkköszöntött egy olyan év, amelyik meggyülöltette ezt a hónapot. Azóta megkeseredik a szám ize, ha az április nevét ki­ejti valaki előttem és az emlék, amit ébreszt fájdal­mas. Mert 1945 óta a "felszabadulást", hazánk idegen megszállását juttatja eszembe. Idén már harminc kilen­cedszer . Nem szeretnék nagyképünek tűnni, olyannak, aki ha­zafias pózokban tetszeleg mások kedvéért, külsőségek­kel próbálván bizonyitgatni jó magyarságát. Azt sem állitom, hogy 1945-ben - fiatal fejjel, amikor még hittem egy demokratikus kibontakozás lehetőségeiben, biztam nyugat segitőkészségéban - rögtön átéreztem en­nek a napnak - április 4-re gondolok - tragikumát. Nem, márcsak azért sem, mert ezt a dátumot csak hóna­pokkal az ország megszállása után nevezték ki ünneppé a kommunisták, egyetlen nap szimbolikájába süritve e- gész afölött érzett diadalmámorukat, hogy szovjet patrónusaik úrrá lettek az egész ország fölött. Hogy A szép Húsvét Odúkat és kriptákat pattant S bús árkokig leér a szava: Ilyen a Húsvét szent tavasza S ilyen marad. Miért tudjon Ö az embervérről Mikor künn, a Tavaszban Minden csoda csodát csinál S minden drága fizetség megtérül. Oh Tavasz, óh Húsvét, Emberek ősi biztatója, Csak azt szórd szét köztünk: Állandó a tavaszi óra, S ilyen marad. Krisztus támad és eszmél, Odúkat és kriptákat pattant. Van-e gyönyörűbb ennél? Ady Endre

Next

/
Thumbnails
Contents