Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
2.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1984. március HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon: (301) 2^2-5333 Szerkeszti: Soós József Főmunkatárs: Stirling György Évi előfizetési dij: 12 US-dollár Nyugdíjból élőknek: 10 US-dollár Külföldre: 13 US-dollár A lapban megjelent Írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. leménynyilvánitás fontosságát és nem a- karják-e elfojtani, ha az a vélemény i- lyen vagy olyan körök számára kellemetlen? Mert ugye olyan vélemény, olyan állásfoglalás nem létezik, ami mindenkinek egyformán tetszik, mindenki számára rokonszenves. És a sajtószabadság, meg demokrácia igazi próbája: elfogadni, meghallgatni azt a véleményt is, ami nem egyezik a miénkkel, tisztelni a másik Írásban közölt álláspontját. Mert ha sajtószabadság van, akkor az mindenkire vonatkozik. Pofonegyszerünek tűnik ez az utolsó mondat és talán még mosolyra is késztet egyeseket. Hát egy szabad demokráciában nem természetes ez?...Egy szabad demokráciában, abban is amiben élünk, az a- merikaiban, nagyon is az. De - mint az utóbbi hetek, hónapok néhány eseménye mutatja - nem természetes a magyar eh- migráció jónéhány tagja számára. Olyanok számára, akik csak szajkózzák a szabad sajtó igéit és a demokrácia hangsúlyozása nem több részükről szép szólamnál. ☆ Mert mi is történt voltakép, ami i- lyen keserű megállapításokra késztet? Mivel nem mindenki érdekelt, vagy "ben- fentes" az ügyben, hadd ismertessem pár rövid szóval a történteket. Megjelent egy könyv. Gyönyörű, szemre tetszetős köntösben, gazdagon illusztrálva. A Spirit of Hungary - mert ez volt a kötet cime - sokak áldozatos munkája nyomán született meg és az emigráció egyöntetű lelkesedéssel fogadta: végre egy könyv angolul - rólunk, melyből a külföld megismerhet bennünket, magyarokat és hü, valós képet kaphat történelmünkről, kultúránkról, mindarról, amit a magyar szellem jelent. A könyv forgalomba került és jogos, nagy örömére azoknak, akik hatalmas munkát, jelentős anyagiakat fektettek bele a kötet megvalósításába - fogyott, mint a cukor. Úgyhogy a kiadó már az utánnyomás gondolatával foglalkozott, sőt tervbe vett egy második kiadást is, az időközben fölmerült, illetve - több szem többet lát alapon - megtalált hibák kijavításával. Ahogy az a könyvkiadás gyakorlatában Gutenberg óta szokásos . A hibákra többen is felhívták a figyelmet, ki erre, ki arra. Mert azt valóban lehetetlen elképzelni, hogy egy ilyen terjedelmű, ennyire szétágazó témákat egybegyüjtő munkába ne csússzon be hiba. Van aki a történelemhez ért, van aki a művészethez, van, aki a politikához . Olyan ember nincs,aki mindenben egyformán járatos és még egy munkaközösség szerkesztői is követhetnek el tévedéseket. Amennyire érthető ez, any- nyira érthetetlen, ahogyan e szerkesztőbizottság egyes tagjai fogadták a bírálatot . És itt, ekkor derült ki, egyeseknél mennyire csak külső máz a demokrácia, mennyire nem tudják, mit jelent a sajtószabadság és egymás véleményének tiszteletbentartása. A könyvkritikára, melyet aprólékos gonddal állítottak össze a történelemben járatos szakemberek, olyan ingerülten, olyan tajtékzó dühvei reagált a szerkesztők egyike- másika, hogy az már valóban nevetségesnek tűnt. Mindenki számára, aki az é- letben - és a szakmában - megszokta, hogy egy könyvet nemcsak dicsérni lehet, hanem kritizálni is. Mindenki tiszteli az erőfeszítést, ami a kötet megjelenését megelőzte és megértjük azt is, ha valaki érzékeny a munkájára, nem örül annak, ha más - talán számára szőrszálhasogatásnak tűnő módon - hibát keres és talál abban, a- mit ő csinált. De csak azért, mert e- migrációban élünk, nem lehet mindent azzal a jótékony elnézéssel kezelni, hogy "ne bántsuk egymást, hiszen emigrációban vagyunk és itt akkora áldozat egy könyvet megjelentetni, hogy nem szabad gáncsoskodni." Igen, az emigrációban évtizedek alatt elterjedt az a szokás, hogy a könyvkritikák csak dicsérő jelzőkkel áradozhatnak a megjelent kiadványokról, legyenek azok bármilyen kezdetleges vagy amatőr munkák. Mert itt mások a mércék, mások a szempontok: nem szabad senki kedvét szegni, aki könyvirásra adta a fejét, hanem méltányolni kell az igyekezetei. Ez a tévhit aztán egyre inkább elterjedt, elsorvasztva a kritikát, mint műfajt és meg kell mondani: egyáltalán nem vált a színvonal javára. Inkább lovat adott a dilettán
