Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
198h. március Amerikai Magyar Értesítő 3.oldal sok alá, akik fölbátorodtak attól, hogy itt nincsenek korlátok: mindenki kiadhatja, ami éppen az eszébe jut. Hiszen a papir türelmes... Ami már tulajdonképen valóban visz- szaélés a szabad sajtó, a szabad könyvkiadás lehetőségeivel. Dehát senkinek sincs szive megirni a dilettánsoknak az igazat: silány kiadványukkal több kárt okoznak, mint hasznot és azonkívül, hogy hiúságukat elégitik ki, mert a nevüket nyomtatásban láthatják egy könyv címlapján, senki másnak nem okoznak örömöt. Legyünk kíméletesek! - ez a jelszó. Ilyen álhumanitárius szemlélet mellett nem csoda, hogy az emigráció elszokott az igazi vérbeli könyvkritikától, ami nem szorítkozik csupán tartalmi ismertetésre, udvarias közhelyek felsorolására, hanem kipécézi a könyv gyöngéit és birál. Dicsér ha kell, de "levág" ott, ahol az indokolt és ahol a kritikus úgy érzi: keményebben kell megnyomni a tollat. A könyvkritika külön műfaj, aminek nagy hagyományai vannak a magyar irodalomban. Vajon Gyulai Pál csipős kritikáira emlékszünk-e, melyekkel kegyetlenül "lehúzott" kezdőt és befutott irot egyaránt, ha nem nyerte meg tetszését valamilyen mü. És az újabb korból hadd emlitsem csak Ady Endrét, aki csudálatos versei mellett számos prózai Írást is hagyott ránk s köztük nem egy könyvkritikát is. Melyekben adys hévvel és szertelenséggel ostorozza a neki nem tetsző könyveket, sőt magát az irót sem kíméli,• Hja ez a szabad sajtó: mindenkinek joga van irni könyvet, cikket és mindenki másnak joga van azt megbírálni. Csak egyre nincs joga a könyv Írójának: megsértődni. Mert ha ezt teszi, rögtön elárulja, hogy fogalma sincs a demokráciáról és a sajtószabadságról. Aki könyvet ad át a nyilvánosságnak - márpedig könyvet senki sem azért ir és ad ki, hogy elrejtse mások elől és csak maga gyönyörködjék benne, hanem azért, hogy mások, ezrek, milliók olvassák - annak számolni kell azzal, hogy a milliók közt lesznek, akiknek ezért vagy azért nem tetszik majd a munkájuk s azok bizony kötözködni fognak. Egy nyomdából többezer példányban kikerült könyv közpréda: az köszörüli rajta a tollát, aki akarja. És ezt el kell viselnie a szerzőnek. Aki nem képes erre, akiben nincs annyi önuralom és bölcsesség, hogy a negativ véleményeket is elfogadja (és esetleg meg is szívlelje), az maradjon könyvelő, villamos kalauz vagy asztalos, de ne nyúljon tollhoz, írógéphez. Mert bizony akadnak szép számmal a mi kis társadalmunkban - az emigrációban, ami tulajdonképen kicsiben egy egész társadalom -, akik nem bírják a kritikát. Demokráciát, sajtószabadságot emlegetnek - főleg ilyenkor március 15. táján -, de ez a sajtószabadság számukra csak addig érvényes, amig a kritikus dicsér, amig a leirt vélemény egyezik az övékével. Amint azonban nincs Ínyükre a "szöveg", rögtön megsértődnek, sőt mi több aljas, alattomos támadást, gyűlölködést, "fúrást", hátbadöfést emlegetnek, pereskedéssel, bírósággal fenyegetőznek, hitelrontásról óbégatnak. ☆ Ez történt most is, a Spirit of Hungary esetében. Akadt a sok dicsérő kritika között (melyek közül egyiket, talán éppen a legelsőt, éppen e sorok Írója publikálta vagy féltucatnyi újságban) egy, ami bizony leszedte a keresztvizet a kötetről. A kritika irói "alapos munkát végeztek" (mint két számmal előbb e hasábokon megjegyeztem volt) és kipécéztek sok olyan hibát, amit az átlag olvasó észre sem vesz. Hogy mi vezette őket ebben - tudományos vagy irodalmi igény, politikai elfogultság vagy csupán személyes ellenszenv, ahogy ezt a könyv szerzői munka- közössége állítja - teljesen mellékes. Egy a lényeg: joguk volt azt irni,amit helyesnek tartottak és jórészt adatokkal is alátámasztottak. Joguk volt bírálni, joguk volt akár erősebb jelzőket is használni, mert ez a sajtószabadság. És ez a demokrácia. Ha tetszik, ha nem egyes vizet prédikáló, de diktatórikus módon cselekvő - legalábbis cselekedni óhajtó - szerzőnek. Félreértés ne essék: mint már két hónappal ezelőtt e hasábokon megírtam volt, magam részéről egyáltalán nem értek egyet a kritika minden sorával, a kifogások minden egyes pontjával. Egyrészt azért nem, mert történészi, tudósi okoskodásnak érzem a legtöbbjét, másrészt mert magam is úgy véltem,hogy a könyv (nem a szerzők, mert csak a mü szorul védelemre, az emberek védjék meg önmagukat...), mint egyedülálló és mérföldkövet jelentő vállalkozás, kicsivel több kíméletet érdemelt volna. Újra hangsúlyozom: nem osztom mindenben a kritika véleményét, de utolsó leheletemig küzdeni fogok azért, hogy az elhan- ozhassék, hogy azt senki el ne fojtsa. Ezt egy nálam nagyobb és okosabb ember - Voltaire - mondta először, de hiszem, hogy ebben az egy mondatban ben- nefoglaltatik a demokrácia és a sajtó- szabadság lényege: ezért ismétlem unos- untig a demokráciát csak szajkózó, de egyszerűen meg sem értő izgága és érzékeny honfitársaim számára - tanulságul. Hátha egyszer megragad a fejükben...)
