Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
8.oldal Amerikai Magyar Értesítő' 1984. február STIRLING GYÖRGY: Lecke demokráciából Nagyon nem szeretem, amikor otthonról, a szocializmusból érkezett vendég oktat ki bennünket demokráciából. Elvégre milyen fogalmai lehetnek annak a demokrácia játékszabályairól, aki egész életét Magyarországon töltötte és jószerivel csak könyvekből olvashatott arról, milyen lehet az a rendszer, ahol mindenki szabadon megmondhatja a véleményét és ahol tényleg az történik, amit a többség akar. A második világháború utáni rövidéletü és elvetélt demokratikus kisérlet hónapjait nem számitva, az utolsó évtizedekben gyakorlati tapasztalatokat senki sem gyűjthetett a demokráciából hazánkban. A szó igaz értelmében soha nem is volt demokrácia Magyarországon s a magyar nép sohasem élvezhette a demokrácia áldásait. A nagy lehetőség 1945-ben nyilt meg előtte és ha Jaltában nem adták volna el Magyarországot, ha az oroszok nem tartották volna fönn a katonai megszállást a párizsi békeszerződés aláirása után is, talán megvalósulhatott, kiteljesedhetett volna a demokrácia hazánkban. Az első jelekből arba lehetett következtetni: a magyar nép elég érett ahhoz, hogy éljen a demokrácia adta szabadsággal és az 1945 őszén tartott választások nagy reményeket ébresztettek azokban, akik hittek egy demokratikus társadalmi rendben. De a kiábrándító valóság az lett, hogy Moszkva a nyugati hatalmak nemtörődöm gyengeségét kihasználva a középeurópai térség minden országában kommunista diktatúrát erőszakolt a népre és ez az állapot azóta is tart. Az álmok szertefoszlottak és ki tudja hány emberöltőig megint nem reménykedhetünk abban, hogy demokrácia lesz a Kárpátmedencében. Amig a szovjet gyarmatbirodalom össze nem omlik, addig semmikép sem. S ez azt jelenti, hogy a most született és felnövő generációk csak hirből ismerhetik a demokráciát. Illetve egyfajta "demokráciát" ismerhetnek csak szegények: a szónoklatokban és újságcikkekben oly sokat emlegetett un. szocialista demokráciát, ami gyakorlatban nem létezik és egyébként sem más, mint fábólvaskari- ka. Mert a két fogalom eleve kizárja egymást és valahogy úgy lehetne a kettő viszonyát érzékeltetni (mint azt valahol olvastam) , hogy minél több benne a demokrácia, annál kevesebb a szocializmus és minél több benne a szocializmus, annál kevesebb a demokrácia. Vagyis a kettő ta- szitó hatással van egymásra. Mivel pedig otthon napjainkban a szocializmus teng túl fölös mennyiségben, a demokrácia nemigen teremhet meg a magyar talajon. A rendszer urai és bértollnokai csak beszélnek, meg Írnak róla, mert azt képzelik, hogy ezzel el tudják hitetni a néppel: demokrácia van Magyarországon. Dehát lehet-e demokráciának nevezni egy olyan rendszert, melyben az állami engedély (és főszerkesztő cenzúrája) nélkül kinyomtatott Írások miatt rendőri zaklatás, házkutatás, kilakoltatás, állásvesztés, sőt bírósági ítélet jár (mint a legutóbbi Demszky-pör is bizonyítja) és aki kinyitja a száját, azt legkevesebb ő- rültnek nyilvánítják - lásd Pákh Tibor e- setét - és ideggyógyintézeti kezelésre viszik. Ha kinyitják a szájukat...De kevesen, nagyon kevesen nyitják ki, mert bár a legtöbb emberben él a vágy valami más, valami szabadabb - valami homályosan érzett és a tudatában ködösen élő demokrácia - iránt, a társadalomba évtizedek alatt belenevelt, belesulykolt, (szó- szerint is) belevert önkontroll majdnem mindenkinél hatásosan működik. Ahogy a könyvkiadóknál és az ujságszerkesztősé^- gekben sincs valóságban cenzor, mert a lektorok és a szerkesztők automatikus belső cenzúrája tökéletesen megteszi a magáét. A tabu-témákat nem szabad bolygatni és az érdekeltek - irók, szerkesztők, közéleti szereplők - pontosan tudják, mi a határ, meddig lehet elmenni nagyobb kockázat nélkül. A párt politikáját - általában magát a PARTOT (csupa nagybetűvel) - nem lehet bírálni, nem szabad érinteni a szovjet csapatok jelenlétét, a katonai megszállás nyilvánvaló tényét (amelyre ugye a Varsói Szerződés ad jogot az oroszoknak...) és nem ajánlatos foglalkozni a többpártrendszer kérdésével sem, hogy milyen is lehet a demokrácia, ahol mindenki szabadon választhat különböző politikai irányzatok között. Sokan már annak is örülnek, hogy - az uj választási törvény szerint - majd két vagy több jelölt közül választhatnak és (mivel mást nem ismernek) elhiszik a propagandának, hogy ez a demokrácia. De hogy akárhány jelölt indul is az un. választásokon az mind a Hazafias Népfront kegyéből került rá a listára és egyformán a párt programmját képviseli, arra kevesen fordítanak figyelmet. Mert minek is? Változtatni nem lehet rajta, az emberek az évtizedek folyamán elfásultak, közönbö- sek lettek a politikával szemben. Ennek folytán nagy csend van az országban: i- gazi viták, melyekből kikristályosodhatnának uj eszmék, uj gondolatok, nincsenek és teljesnek látszik az egyetértés, a Kádárék által annyit hangoztatott nemzeti egység. Holott ez nem más, csak a közügyekkel szembeni teljes érzéketlenség jele. Amit kritizálni lehet, az felszíni jelenség,
