Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11. szám

azt is, hogy egyetlen ügyben végül is csak korlátozott számú vádlottat akaszt- 9 hatnak fel. Az előbb említett hat fiú közül végül hármat végeztek ki. Én is úgy indultam, hogy legalább öten leszünk vádlottak, köztük Gyurkó László. Végül egyedül maradtam — saját magammal szervezkedtem —, Gyurkó pedig a vád tanúja lett a tárgyalásomon. Itt a cél az ítéletek differenciálása volt. Gyurkót is elítélték, hat hónap felfüggesztettet kapott izgatásért, én pedig tíz évet szervezkedés címén. Nagyon sokat számított a nyomozóhatósággal való „együttműködési” készség. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy ettől függően kaphatott valaki kötelet, de lehetett belőle képviselő vagy akár miniszterelnök is.

H: A Nagy Imre-pert illetően is volt többféle koncepció?

K: Természetesen. Először — még 1957. március elején — csupán Maléter-Ko- pácsi pert terveztek. Meg is kapták mindketten a vádiratot — katonai zendülésről volt szó benne —, de ezt hamarosan visszavonták. E per tervezése, majd lefújása kapcsolatos lehetett az 57. márciusi „MUK"-ielszó miatti hisztériával. Bizonyosnak látszik, hogy a későbbi Nagy Imre-ügynek ekkor még a körvonalai sem sejlettek fel. Az 58-as per vádlottjainak többsége még a romániai „vendégszeretetet” élvezte, itt Nagy Imrének — ha önkritikát gyakorol — miniszteri tárcát is felajánlottak. Tildy Zoltán még szabadlábon, budapesti lakásában élt. Aztán kezdett kialakulni az ellenforradalmat irányító és szervező imperialista bérencek szervezkedési-hűtlenségi-zendülési koncepciója. 57 tavaszától 58. júniusig egyre több ilyen jellegű megnyilatkozás hangzik el állami és pártfórumokon s a sajtóban. De még ekkor is többször változtak a tervek. Kopácsi visszaemlékezései szerint volt egy időszak, amikor a nyugatra emigrált Király Béla is a vádlottak közé került volna. Aztán Losonczy Géza lett alkalmatlan perbeli szerepére a Fő utcai körülmények között kiújult idegbetegsége miatt. Ő halála folytán iktatódon ki a vádlottak sorából. Változást jelentett 58. februárban Szilágyi József ügyének nyilvánosságra nem hozott elkülönítése is. A vádlottak személyének politikai alapon történő kiválasztását maga a perről kiadott Fehér Könyv is elismeri, amikor arról magyarázkodik, hogy Lukács György, Rajk Lászlóné, Újhelyi Szilárd,

Vas Zoltán és mások ellen miért nem indult büntető eljárás, jóllehet voltak köztük olyanok, „akik tevékenységükkel károkat okoztak a magyar népnek". Fontos változást mutatott a végső per vádirata és ítéletindoklása abban a tekintetben, hogy a Jugoszláviához fűződő kapcsolatok főbenjáró államellenes bűnökké léptek elő.

H; Tehát a per végső változatát külpolitikai okokra vezeted vissza?

K: Csak részben. Kétségtelen, hogy a Jugoszlávia ellen 58 tavaszán indult szovjet propagandakampánynak és a Kína felé tett gesztusnak megvolt a maga szerepe.

De ennek jelentőségét szerintem gyakran túlértékelik. A párt sztálinistái — Révaival az élükön — már kezdettől követelték a revizionisták bíróság elé állítását, és egyre fenyegetőbbek lettek a hivatalos megnyilatkozások is. A pernek — a- melyet Sumilin szovjet KGB-ezredes irányításával készítettek elő — végülis a szovjet tömbön belüli bomlás feltartóztatása volt a célja. Meg akarták mutatni mind a magyaroknak, mind a többi kelet-európai nemzetnek, hogy a pártirányítás és a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok gyengítését még „revizionista” vagy „nép- frontos” formában sem tűrik el. Valószínűleg ezért kellett a revizionisták mellé betenni végül Tildyt is. A célt elérték: további tíz évig — 68-ig — Kelet-Európán halotti csend ült, Magyarországot pedig végképp politikai tompaságba süllyesztették. Elérték, hogy az 56-os utat — a nemzeti forradalom útját — még az ellenzéki csoportok is kilátástalannak tartsák, több mint negyedszázad múltán is. Persze ehhez nem csak Nagy Imre-perre, hanem sok száz — vagy ezer — akasztásra, tízezrek bebörtönzésére, internálásra és még sok másra is szükség volt.

H: Szerinted ki hozta meg a döntést az ítéletek ügyében?

K: Valószínűleg Moszkvában hozták a döntést, Sumilin javaslatainak figyelem- bevételével.

10 H: Sokan úgy gondolják, hogy Kádár János megakadályozhatta volna Nagy Imre kivégzését.

K: Ezt biztosan senki nem tudhatja, talán ő maga sem. Kétségtelen, hogy Kádárra mind a szovjet pártvezetők, mind a magyar sztálinisták erős nyomást gyakorolhattak. De ha a végső döntést a Kremlben hozták is. ettől még alkudozási lehetőség maradhatott. Kopácsi azt állítja, hogy az ő életét is telefonon alkudta ki Kádár Hruscsovnál. Szerintem Kádár már akkor is nélkülözhetetlen intézmény volt, nemigen engedhették volna meg lemondását. Akadt olyan magyar miniszter- elnök. aki inkább öngyilkos lett, mintsem szószegő. Semmijei nem mutat azonban arra, hogy Kádár akárcsak fenyegetőzött volna lemondásával vagy bármilyen más lépést tett volna a politikai gyilkosságok tömegének megakadályozására. Mert nemcsak Nagy Imréékről. hanem százakról, talán ezrekről van szó. s a futószalagon gyártott halálos ítéleteket nem Moszkvában hozták meg. A Nagy lmre-per előtti és utáni Kádár-beszédek beilleszkedtek az ítéletet igazoló nyilatkozatok sorába. Mindezzel nem akarom mondani, hogy Kádár János maga örült volna ennek a kegyetlen bosszúállásnak (de az is bizonyos, hogy Nagy Imre kivégzésével megszabadult legfőbb vetélytársától — attól, aki egy későbbi konszolidációs időszakban, a hatalom és a nemzet megbékélése érdekében a helyébe kerülhetett volna).

H: Hogyan történtek a kivégzések?

K: Már említettem, hogy 58. januárjában elvittek a Fő utcáról. Ekkor Nosztrára kerültem vissza, de hamarosan átszállítottak a Gyűjtőbe. Itt március végén a Kis- fogház földszintjére, a halálraítéltek mellé helyeztek. Ennek oka az lehetett, hogy a már mondott pótnyomozás még mindig folytatódott a velejáró elkülönítéssel, megtörési kísérlettel együtt, öt hónapig éltem a halálosok között, illetve az ő zárkáik mellett.

A halálraítéltek negyvenen-ötvenen lehettek ebben az időben, számuk többé-ke- vésbé állandó volt, noha sorozatban folytak a kivégzések, sokszor ugyanazon a reggelen többeket — volt, hogy tizenegyet is — akasztottak. Ugyanakkor viszont állandóan érkeztek az újabb halálosok; a szűk, 6 négyzetméteres zárkákban hár- masával-négyesével zsúfolták össze őket. Többségüket még csak elsőfokon ítélték el, így életben maradhattak volna, ha ítéletük másodfokon megváltozik vagy ha kegyelmet kapnak. Erre azonban nemigen akadt példa — épp fordítva, másodfokon csaknem mindig „rátettek" az elsőfokú ítéletre.

Nagyon durván bántak velük, nem egyszer gumibottal verték őket. Ez történt például akkor, amikor kiderült, hogy Pécs Gézának sikerült egy apró üvegdarabot szereznie és éjszaka felvágnia az ereit. Cellatársai szeme láttára vérzett el, de másnap reggel már nem tudták felakasztani.

„Siralomháznak" két üres zárkát használtak; aki ide került utolsó éjszakájára, azt megláncolták, nehogy valami „jóvátehetetlent” követhessen el. Levelet írhatott. de úgy hírlett, hogy e leveleket aztán nem kézbesítik.

A halálraítéltek többsége azonban nem került át ezekbe a zárkákba; erre mód sem lett volna, ha kettőnél több kivégzésre került sor másnap. Amikor értük jöttek, nem kellett kihozniuk magukkal holmijukat, nem kellett felvenniük felsőruhájukat sem — ebből értették meg azonnal, hogy többé nem térnek vissza. Kiléptek cellájukból és négy őr ragadta meg őket. kezüket a lábukhoz láncolták vagy bilincselték és úgy vitték őket ki az udvarra.

A kivégzések mindig akasztással történtek, reggel hat óra körül a Kisfogház udvarán. az épület fala mellett. Tudtuk előre, mert kora hajnaltól kezdve kopácso- lást lehetett hallani, az akasztófának használt gerendákat ékelték be abba a négyöt négyzetalakú nyílásba, amelyet máskor pléhlapok fedtek. Az ébresztő, a víz- hordás. a reggeli ilyenkor későbbre tolódott, és az őrök halkan, nemezpapucsban járkálva, benéztek a zárkaajtók kémlelőnyilásán: nincs-e valami ismeretlen célú mozgolódás, készülődés vagy más rendellenes jelenség. Aztán labdobogá>, kicsapódott egy zárka ajtaja, lánccsörgés hallatszott, s akit kivezettek, meg utoliára

12. oldal Amerikai Magyar Értesítő 1984. november