Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11. szám

és a magyar forradalom az egyetlen, amely győzni tudott. Ha a külső túlerő vérbe 5 is fojtotta, ha a világ cserben is hagyta, még leveretésében is több eredményt hozott a magyarok számára, mint amit bármilyen más mozgalom el tudott érni ebben a térségben. Ügy gondolom, hogy a reformkommunisták legjobbjai — és mindenekelőtt éppen a Nagy Imre-per kivégzettjei — ezt október végére be is látták. és, kissé nagy szavakat használva, a párt helyett a népet, külföldi érdekek helyett Magyarországot választották. Ezért kellett meghalniuk.

H: Tehát november első napjaiban a felkelők és a kormány között már teljessé vált az összhang?

K: Látszólag igen. A kormány magáévá tette a felkelés minden fontosabb követelését és Nagy Imre az egyik rádióbeszédében külön ki is emelte, hogy a kormány a forradalom során létrejött helyi népképviseleti szerveket elismeri és munkájában rájuk támaszkodik. Az említett kettősség azonban ezután sem tűnt el. A kormány nem érezte teljesen stabilnak helyzetét s mivel a szovjet beavatkozást a- múgy is csak diplomáciai lépésekkel és a mielőbbi maradéktalan konszolidációval vélte elkerülhetőnek, csaknem minden energiáját erre a konszolidációra fordította. elhanyagolva közben az ország védelmére való felkészülést. Baloldali diák és értelmiségi szervezetek hatalmas propagandakampányba kezdtek a Nagy lm- re-kormány mellett. A nagyobb felkelő egységekhez kormányhű agitátorok és tisztiiskolások érkeztek — ez utóbbiak a fegyverforgatásra való oktatás címén. Király Béla, Kopácsi. Maiéter létrehozta a Forradalmi Karhatalmi Bizottságot, a Forradalmi Honvédelmi Bizottmányt, majd a Nemzetőrséget, s ki akarták venni a fegyvert azoknak a felkelőknek a kezéből, akik e felülről alakított szervezetekhez nem csatlakoztak. Király Béla november 2-án letartóztatta Dudást, s egy emigrációs nyilatkozata szerint fegyverrel is érvényt szerzett volna a kormány hatalmának, ha az veszélybe kerül. Ha Kopácsi nem túloz, akkor november 4- ére fegyveres akciót is terveztek Nagy Imrét el nem ismerő, nagyszámú hangadó személy letartóztatására. Nagy propaganda folyt az „értelmetlen sztrájk” beszüntetésére és a munka november 5-i felvételére. Az „utca” másképpen politizált: fő veszélynek a szovjet intervenciót érezte és fegyverben maradt.

H De hát a kormány és a baloldali erők az általad említett lépéseket nem az ellenforradalmi veszély elhárítására tették? Ilyen veszély szerinted nem volt?

K: Belföldön nem. A sztálinisták elbújtak, vezetőik külföldre szöktek, a volt á- vósok maguk kérték védőőrizetbe vételüket. Ki fordult volna a forradalom ellen?

H: Félreértettél. Restaurációs. jobboldali törekvésekre gondoltam.

K: Ilyen törekvések valóban jelentkeztek, de ezek nem ellenforradalmi, hanem — mint te is mondtad — jobboldali jelenségek. Jobboldal minden demokratikus országban létezik, az lenne a furcsa, ha Magyarországon nem lett volna, különösen az esztelen és kegyetlen Rákosi-korszak után. De a jobboldal erejét nem kell túlbecsülni. A fegyveres néptömegek semmiféle kapitalista restaurációt nem a- kartak, de nem is engedtek volna. Fennszóval hirdették mindenütt ezekben a napokban, hogy „Gyárat, földet vissza nem adunk!”, de még halkan sem suttogta senki, hogy „Adjuk vissza a gyárat, a földet!”. A politikai színtéren a volt koalíciós pártok vezetői hitet tettek a Nagy Imre-kormány mellett. Mindszenty személyét nagy tisztelet övezte, de ha valóban restaurációs politikát hirdetett volna meg, kevés követőre talál.

H: Azt mondtad, hogy a Nagy lmre-per kivégzettjei magukévá tették a felkelés követeléseit. Pontosan milyen szerepük volt a forradalom idején?

K: Nagy Imre miniszterelnök volt, követelte a szovjet csapatok teljes kivonását, bejelentette a többpártrendszer visszaállítását, kihirdette Magyarország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépésünket. Losonczy Géza államminiszter lett Nagy Imre kormányában. Gimes Miklós a Magyar Szabadság c. lap egyik szerkesztője, majd november 4-e után a forradalmi erőket igyekszik összefogni egy Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom elnevezésű szervezetben és szerkeszti az Október huszonharmadika című, illegális, sokszorosított

6 újságot. Maiéter Pál átáll a felkelők oldalára, jóllehet épp leverésükre küldik őt a Kilián-laktanyába. Honvédelmi miniszterként a szovjet csapatok kivonásáról tárgyal. Szilágyi József Nagy Imre titkáraként dolgozik a parlamentben.

H: Hogyan tartóztatták le őket?

K: Csak röviden, mert ez is meglehetősen közismert. Maiétert a nemzetközi jog durva megsértésével a szovjet-magyar vegyesbizottsági tárgyaláson a tököli szovjet katonai parancsnokságon tartóztatta le Szeröv tábornok, a KGB feje a november 4-ére virradó éjjelen. Nagy Imrét, Losonczy Gézát és Szilágyi Józsefet ugyancsak árulással, a magyar kormány írásbeli garanciája ellenére rabolták el november 22-én, a jugoszláv követség elhagyásakor, majd — a csoport többi tagjával együtt — Romániába vitték őket. 1957 tavaszán a Sznagov tó melletti kényszerlakhelyükről hozta vissza Pestre őket a magyar politikai rendőrség (a későbbi moszkvai magyar nagykövet. Rajnai Sándor ezredes vezetésével). Gimes Miklóst 1956. december 5-én egy ismerőse lakásáról vitték el.

H: Hogyan folyt a per?

K: Teljes titoktartással készítették elő. még mi sem tudtunk róla semmit a börtönben, pedig ott szinte minden folyamatban lévő ügyről tudomást szereztünk. Az összes vádlottak a Fő utcára kerültek. Losonczy Gézát éhségsztrájkja miatti mesterséges táplálása során 1957. december (állítólag 21-én) megölték. Az első tárgyalási napot 58. február 6-án tartotta a Radó tanács. Ezt a tárgyalást azonban hamarosan elnapolták valamilyen mondvacsinált indokkal — úgy látszik, akkor még nem döntöttek a vádlottak sorsáról. Szilágyi József a tárgyaláson — de már korábban, a nyomozás során is — olyan szenvedéllyel állt ki a forradalom mellett, hogy ügyét elkülönítették és már áprilisban halálra ítélte a Vida-tanács. Nem tudni, hol és milyen módon pusztították el — a Gyűjtőbe, ahol a halálos ítéleteket általában végrehajtották, minden valószínűség szerint már nem került át. A perről később kibocsátott közlemény még azt sem emlititi meg, hogy ügyét külön választották a többiekétől. A Nagy Imre-csoport többi tagját a június 9-én megkezdett újabb tárgyalás befejeztével, június 15-én (vasárnap) ítélte el ugyancsak a Vida-tanács. Fellebezési lehetőség, másodfok nem volt. A kegyelmi kérelmeket elutasították. Nagy Imre és Maiéter Pál tagadta mindennemű bűnösségét, Gimes Miklós is csak felelősségét ismerte el a történtekért. A megmaradt nyolc vádlott közül ötöt különböző hosszúságú börtönbüntetésekre (Kopácsi Sándor: életfogytiglan; Donáth Ferenc: 12 év; Jánosi Ferenc: 8 év; Tildy Zoltán: 6 év; Vásárhelyi Miklós: 5 év). Nagy Imrét, Maiéter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték. Az ítéleteket másnap, I6-án reggel végrehajtották. A történtekről a lakosságot csak egy nappal később, 17-én tájékoztatta egy közlemény.

H: Ismertté vált, hogy mit mondott Nagy Imre az utolsó szó jogán?

K: Az vált ismertté, amit nem mondott. A hivatalos magyar sajtóban és a Fehér Könyvben természetesen semmit nem hoztak nyilvánosságra, viszont a forradalomról Nyugaton megjelent csaknem minden kiadványban közölnek egy drámai hangvételű szöveget. E szerint Nagy Imre az utolsó szó jogán azt mondotta volna, hogy kétszer próbálta megmenteni a szocializmus becsületét a Duna Völgyében, de mindkétszer megakadályozták ebben. Szívesen adja most életét eszméiért, és biztos abban, hogy előbb-utóbb rehabilitálják és háromszor annyian jönnek majd el újratemetésére, mint Rajkára, csak attól fél, hogy gyilkosai mondják majd a gyászbeszédeket stb. Többé-kevésbé ugyanez a szöveg szerepel Kopácsi könyvében is. Kopácsi természetesen jelen volt a tárgyaláson, mégis úgy tűnik, hogy ezek a mondatok soha el nem hangzottak. Hitelesebbnek látszó visz- szaemlékezés szerint Nagy Imre nem élt az utolsó szó jogával: azt mondotta, hogy a per körülményei megmutatták: nincs értelme beszélnie. Később azonban, amikor a halálos ítélet kihirdetése után a bírósága perrendtartás szerint megkérdezte tőle. kér-e kegyelmet, azt válaszolta, hogy nem kér és öt majd a nemzetközi munkásmozgalom fogja rehabilitálni. Nagy Imre egyéniségét is figyelembe véve, én ezt az — eddig sehol nem publikált — verziót tartom valószínűbbnek.

10. oldal Amerikai Magyar Értesítő 1984. november