Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11. szám

Emlékezés halottakra 1

— Beszélgetés Krassó Györggyel a Nagy Imre perről és a magyar forradalomról —

A rákoskeresztúri Újköztemető egyik legtávolabbi sarkában, szemétdombok mellett található meg az a parcella, ahová az 1956-os forradalom után kivégzetteket temették. Jeltelen, besüppedt sírok mindenfelé — lehet, hogy egy-egy sebtiben betemetett gödörbe több holttestet is tettek. Nem tudni, melyik sírban ki nyugszik — a hozzátartozó beadványait, kérelmeit rövid, rideg válaszokkal utasítják el huszonöt év óta.

Négy egymás melletti sír kissé különbözik a többitől. Ezeken szabályos sírhalom emelkedik, s nem fogy ki róluk a virág. A hozzátartozók úgy hiszik, hogy itt nyugszik Nagy Imre, Magyarország volt miniszterelnöke és vele együtt kivégzett vádlott-társai.

Ez év június 13-án, a Hétfői Szabadegyetem nyári szünet előtti utolsó előadásának befejeztével a hallgatók még két óra hosszat nem távoztak el a Lengyel Gyula utcai magánlakásból. Két emlékezést hallgattak végig. Először Demszky Gábor beszélt a 30 évvel ezelőtti kelet-berlini munkásfelkelésről, majd Krassó György kezdte meg a negyedszázaddal ezelőtt. 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imréről, Maiéter Pálról, Gimes Miklósról s a már korábban megölt Losonczy Gézáról és Szilágyi Józsefről szóló megemlékezést.

Személyes emlékei alapján felidézte a kivégzések körülményeit és azokat a börtönviszonyokat, amelyek között a Nagy Imre-per áldozatai utolsó éveiket és napjaikat élték, majd életútjukról beszélt. Fodor Tamás színész ismertetett egy korabeli feljegyzést Losonczy Gézának 1956. június 27-én a Petőfi Körben tartott felszólalásáról, felolvasta Gimes Miklós Magyar Szabadság című, 1956. október 30-i újságcikkét és a Nagy lmre-ügyben hozott népbírósági ítélet néhány részletét. Elhangzott két vers is: Petri György elmondta Nagy Imréről című, Fodor Tamás pedig Krassó György börtönben írt Májusi hajnal című versét. Maiéter Pál özvegyének és Halda Aliznak. Gimes Miklós volt élettársának megrázó szavai a huszonöt évvel ezelőtti perről és halott szeretteikről adtak képet. Végül magnószalagról részletek hangzottak el Nagy Imre 1956-os rádióbeszédeiből.

A megemlékezések teljes szövegének leközlésére sajnos nincs módunk, helyette beszélgetést folytattunk Krassó Györggyel az elhangzottakról és személyes véleményéről néhány vitatott kérdéssel kapcsolatban. (Krassót 1957-ben tíz év börtönbüntetésre ítélték; ő volt az első. aki több mint két évtized múltán — 1979. február 12-én, a Hétfői Szabadegyetemen — ismét demokratikus nemzeti forradalomként beszélt nyilvánosság előtt az 1956-os eseményekről; 1981 októberében megemlékezést tartott magánlakásban a forradalom 25. évfordulója alkalmából; lefordította és kiegészítette Bill Lomax ismert könyvét, a Magyarország 1956- ban-t.)

A Hírmondó: Megemlékezésedben ismertetted a kivégzettek életrajzát. Meg tudnád ezt röviden ismételni?

Krassó: Azt hiszem, ezt nagyon nehéz röviden megtenni. Az életrajzi adatok a forradalomról szóló minden fontosabb könyvben megtalálhatók s részletesen szerepelnek a brüsszeli Nagy Imre Intézet volt folyóiratában, a Szemle 1963. évi (V. évfolyam) 3. számában, valamint Az igazság a Nagy Imre ügyben című, 1959- ben publikált kötetben. Igaz. hogy ezekhez nagyon nehéz hozzájutni. Viszonylag könnnyen hozzáférhető viszont a Párizsban kiadott Irodalmi Újság Nagy Imre emlékszáma (; 1983/2 szám:), amelyben ugyancsak szerepelnek ezek az adatok. Röviden mégis annyit mondhatnék, hogy 1958-ban Nagy Imre 62 éves volt, a többiek 41 évesek. Mind az öten kommunisták voltak: Nagy Imre még a magyar párt

2 megalakulása előtt, az orosz polgárháború idején csatlakozott a bolsevikokhoz (hadifogolyként), Losonczy és Szilágyi a második világháború idején részt vett az illegális párt munkájában, Maiéter Pál és Gimes Miklós a háború végén lett kommunista. Nagy Imre volt 45-ben a „földosztó miniszter”, aztán egyetemi tanár, újból miniszter és 1953. júliusától 55 áprilisáig, majd 1956. október 24-től is miniszterelnök. Losonczy és Gimes a háború után a Szabad Nép vezető újságírói. Maiéter vezérkari tiszt. Szilágyi József 1945-ben a vidéki rendőrség egyik megszervezője, aztán a Belügyminisztérium személyzeti osztályának, majd a kommunista párt karhatalmi osztályának vezetője. Mindezek ismert dolgok, de mégis emlékeztetni szeretnék rá, hogy 56 után kiket akasztottak, kiket neveztek — és neveznek még ma is — ellenforradalmároknak, a kapitalizmus restaurátorainak és az imperialisták ügynökeinek.

H: De hát végül is nem pártmunkájuk miatt ítélték el őket...

K: Természetesen nem. Életrajzuknak van egy másik vonala is. Meggyőződésből és nem karrierizmusból lettek kommunisták s így hamarosan összeütközésbe kellett kerülniük a pártgépezettel és előbb-utóbb fel kellett ismerniük az általuk is szolgált hatalom igazi jellegét. Nagy Imre már 1930-ban a Kommunisták Magyar- országi Pártjának a Szovjetunióban tartott II. kongresszusán kénytelen volt önkritikát gyakorolni „opportunista és jobboldali” nézetei miatt, majd 1949-ben ismét szembekerült a Rákosi-féle pártvezetéssel a parasztpolitika kérdésében. 1955-ben kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából és csak 1956. októberében vették vissza. Losonczyt 1951-ben letartóztatták és csak 1954-ben szabadult ki. Szilágyit 1949-ben — a Rajk-per kapcsán — váltották le s ezután tisztviselőként dolgozott és esti egyetemre járt. Gimest 1954-ben a Szabad Nép-tö\ menesztették, majd 1955- ben kizárták a pártból. A forradalom előtt igen aktív tagjai voltak mindhárman a Rákosival szembeni ellenzéknek.

H: Maiéterről nem beszéltél.

K: Maiéternek a forradalom előtt tudomásom szerint semmilyen kapcsolata nem volt a pártellenzékkel, de más ellenzéki erőkkel sem. A fegyveres testületek vezető szerveiben Nagy Imrének viszonylag kevés követője akadt október 23 előtt, az azt követő napokban viszont többen mellé álltak. Közéjük tartozott Maiéter Pál is, aki — amint a júliusi megemlékezésen özvegyétől hallottuk — ezekben a napokban azt mondta a feleségének, hogy amikor a németek megszállták az országot, harcolt ellenük, a szovjet csapatokat felszabadítóként várta, de 12 év után már nem tudja felszabadítóknak látni őket.

H: Ha már itt tartunk, vissza tudnál emlékezni, hogy Maiéter Pál özvegye ezen a megemlékezésen mit mondott el férjéről?

K: Gyenes Judit arról beszélt, hogy Maiéter Pál Eperjesen született és a Felvidéken, a csehszlovák polgári demokrácia légkörében nőtt fel. Prágában járt orvosi egyetemre, s itt ivódott belé a nácizmus gyűlölete. Aztán, mint magyart, kitették

Csehszlovákiából, s Budapesten a Ludovikára jelentkezett — mindig is katona akart lenni 43-ban avatták fel, kikerült a szovjet frontra, hamarosan hadifogságba esett. Antifasiszta iskolát végzett, s ejtőernyős partizánként Erdélyben vetették be. A háború után vezérkari tiszt, a szabályszerkesztési csoportfőnökség vezetője, majd a műszaki kisegítő alakulatok parancsnoka. A Kilián-laktanya őhozzá tartozott.

Beszélt Gyenes Judit arról is. hogy Maiéter — mint katona — nem szimpatizált azzal, hogy civilek betörnek a laktanyába és erőszakkal fegyvert akarnak szerezni. Látta viszont azt is. hogy a Corvin-közben munkások harcolnak. Ő semleges szeretett volna maradni, de az oroszok lőni kezdték a Kiliánt is. Maiéter felhívta a Honvédelmi Minisztériumot, és közölte, hogy ha még egy lövést kap a Kilián, akkor ő felveszi a harcot az oroszokkal. És ez a lövés hamarosan megérkezett. Amikor Maiéter — már honvédelmi miniszterként — november 3-án este a tököli szovjet parancsnokságra indult tárgyalni, felesége kérte, hogy ne menjen. Maiéter is ideges volt, tartott tőle, hogy csapdába kerül, de segédtisztjének azt mondta.

. oldal Amerikai Magyar Értesítő' 1984. november