Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-09-01 / 9. szám
1984. szeptember Amerikai Magyar Értesítő' 3.oldal lenkedik. Még álmélkodott egy verset:- Hát mondja lelkem, akkor hogyan teheti meg, hogy kriptavirágoknak nevezze azokat, akik vele egykorú tisztességben megőszült öregek? Megvakartam a fejem, hogy időt nyerjek a válaszra. Mert erre hirtelenében én sem találtam ép ésszel elfogadható magyarázatot. Aztán kinyögtem (igaz, minden meggyőződés nélkül...), ami hirtelen eszembe jutott:- Ezt bizony én sem nagyon értem Juli néni, de talán még olyan fiatalnak érzi magát ez a Miszter Korponay, hogy ne sorolja magát a korosabbak közé. Ezzel a- karja bizonygatni, hogy nem tartozik hozzájuk...- Mondtam, ugye^ hogy baj van nála az apsztersz-en! - erősködött az öregasz- szony, aztán váltig ismételgette: - Pedig hát akkor méginkább megtépem az üstökét ennek a Miszter Korponaynak... Közbeszóltam: - Azt aligha Juli néni, mert olyan nincs neki. Viszont van neki szép fehér szakálla, azt esetleg... Most meg Juli néni vágott közbe: - Ó a szégyentelen! Méghogy szakálla is van neki, méghozzá fehér! Hát ki a kriptavirág c mondja már lelkem? Én, aki még ma is megkapálom a kukoricát a lányomék földjén, vagy ez az ősszakállu mikulás? ...Hát már mondja lelkem, kicsoda?... Hallgattam. Mert mit is lehet erre felelni? S hogy megkerüljem a kényes kérdést, inkább kérdeztem. Végre megkérdeztem azt, ami beszélgetésünk első percétől ott motoszkált a fejemben:- Juli néni mióta él idekint? Mert hogy cilyan szépen beszél még magyarul?- Én lelkem, még csak pár éve. Tudja az úgy vót, hogy lányomék hivtak ki magukhoz látogatóba - nem találkoztunk harminc esztendeig, merthogy a háború után a fiatalok kikeveredtek a nagyvilágba -, aztán láttam, milyen rendes élet van itt s mivel otthon már senkim sincs, ittmaradtam a lányomnál. Otthon elvettek tőlünk mindent - tudja a boldogult férjem kulák volt, nyugdijat se kaptam, csak kegyelemkenyéren tengődtem, hát minek mentem volna vissza, ahol csak keserűség és bánat jutott nekem?- Igaza van Juli néni - helyeseltem,- aztán unokák vannak-e?- Vannak hát - élénkült meg az öregasszony hangja! - És tudja lelkem, hogy már egy csomó szóra megtanítottam őket magyarul?- Aztán maga még nem felejtett el magyarul? - kérdeztem évődve Juli nénitől.- Hát már hogy is gondolhat ilyesmit, drága lelkem; - tiltakozott a néni. - Azt sohasem lehet elfelejteni! De olvasok ám én magyar betűt is, magyar újságot, nem is egyet! Hát mit gondol, hon- nét tudnám én akkor, hogy ez a Korponay ur olyan komisz, csúf módon beszélt az öregekről?- Újságot is olvas Juli néni? - csodálkoztam. Hát akkor maga ismerős a világ eseményeivel. Kérdezhetek valamit?- Csak bátran, ha már ilyen jól elbeszélgettünk! - biztatott a derék öregasszony.- Juli néni, ha olvas emigrációs lapokat, biztosan van véleménye az azokban lévő cikkekről, Írásokról? Igazat mondanak azok, vagy csak a levegőbe beszélnek és csak arra jók, hogy vigasztalják magát, meg a többi - már bocsásson meg, hogy ezt mondom, dehát már én is benne vagyok a korban -, szóval a többi magunkfajta kriptavirágot?- Nem értek én a politikához, drága lelkem, hogy ilyesmihez hozzászóljak - szabadkozott Juli néni kicsit riadtan, aztán neki bátorodott. - De azt mondhatom magának, hogy színtiszta igazság, amit itt olvasok a hazai dolgokról. S tudja, milyen jól esik ez az otthoni hazugságok, a Népszabadság, a Népszava, meg a többi után! Higyje el lelkem, nincs az a kemény szó, amit el ne lehetne mondani az otthoni életről. Bizony, a régi világban nyúzott bennünket az uraság, a bérlő, de ne higyje lelkem, hogy ma nincs másként. Csak ma téesz- elnöknek, párttitkárnak, tanácselnöknek, meg bizalminak hívják a hajcsárokat, akik nyúzzák a népet. Aztán az a sok hazugság, hitegetés: régen legalább tudtuk, hogy az urak országában nincs sok szavunk, de ma azt hirdetik: a nép az ur, aztán az egyszerű embert most is kisemmizik mindenből. Annak csak a munka marad, látástól vakulásig. Látszatja meg alig. Aki pedig szerez valamit, mindig attól fél, mikor veszik el tőle. Mert semmi sem biztos ám abban az országban, abban a cucilista világban, hiába mondják mindig, hogy ez már más, mint a Rákosi alatt volt. Lehet, hogy nem hisz nekem, de aki egyszer kulák listán volt, arra még ma is görbe szemmel néznek a tanácsnál, ha kér valamit..- Hiszek én Juli néninek, minden szavát elhiszem - siettem megnyugtatni a drága nénit, akit egyre inkább kezdtem a szivembe zárni. - Inkább hiszek ezerszer magának, aki még pár éve otthon élt, mint az olyan "szakértőknek", akik már negyven évvel ezelőtt maguk mögött hagyták a magyar határt és azóta semmit sem tudnak a magyar valóságról. Legfeljebb dollárral tömött bukszáju turista magyarok elbeszéléseiből. . .- No mérgesek is voltunk ezekre! - kapott a szavamba Juli néni. - Én is láttam még ezekből párat, jutott a mi falunkba is belőlük minden esztendőben
