Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
2. oldal Amerikai Magyar Értesítő' I983. május HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon: (301) 2^2-5333 Szerkeszti: Soós József Főmunkatársak: Stirling György, Washington, D.C. Dr. Kollarits Béla, Gienmont,N.Y. Évi előfizetési dij:12 US dollár Nyugdíjtól élőknek: 10 US dollár A lapban megjelent Írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. hogy újra ott állok a Vadász-utcai rendőrkapitányság előtt és most már nincs visszaút. Hazamenni könnyű volt, de mégiscsak végzetesen elhamarkodtam a dolgot , mert most már soha az életben nem engednek ki az országból. Megmondta a szúrósszemü rendőrtiszt és most itt vagyok a szobája előtt, be kell lépni hozzá és számot kell adni mindenről, amit nyugaton csináltam, Írtam és beszéltem. ...Istenem, mi lesz! - szorul össze a szivem álmomban - menekülnék, de nem lehet - s aztán ilyenkor szoktam felébredni. Verejtékben fürödve riadok fel,hogy utána egy darabig mozdulatlanul, dermed- ten fekve tisztázzam magammal: mindez csak álom volt, nem mentem haza (ahonnét nem lenne visszaút...) és nem kell számot adnom az elmúlt 12 évről senkinek sem. Legfőkép nem kommunista rendőröknek, akik jóelőre figyelmeztettek: jól gondoljam meg minden szavam, mert szüntelenül figyelnek. És világosan megmondta a rendőr: előttük nem lehet eltitkolni semmit sem. . . A napokban megint visszatért ez az á- lom. Azzal a különbséggel, hogy most nem ébredtem föl a vallatószoba ajtaja előtt, hanem az kinyílt előttem és egy láthatatlan kéz belökött rajta. Egyszerre ott álltam újra a szúrosszemü hatalmas Íróasztala előtt - félelmetesen nagynak tűnt és a rendőrtiszt is óriásként vicsorgott rám mögüle és egy hosszú árkuspapirt tartott a kezében. A bünlajstromom! - villant át álmomban az agyamon és csak álltam ott reszkető inakkal, várva, hogy a szúrosszemü rámolvasa mindazt, amit Amerikában mondtam és Írtam. Szaladtam volna onnét, mielőtt elkezdi sorolni a listát, kétségbeesett erővel akartam megfordulni és elrohanni, de lábaim nem engedelmeskedtek akaratomnak, úgy éreztem odaszögezték őket a rendőrségi kihallgatószoba mocskos padlójához. Akkor a rendőr szólásra nyitotta sárgafogu duzzadt száját és rámüvöltött: - Nem megmondtam, hogy viselje magát tisztességesen? Miket pofázott maga nyugaton? Milyen rágalmakat szórt a szocializmusra? Hogyan hazu- dozhatott össze ennyi aljasságot miró- lunk...?Nem megmondtam magának, hogy vigyázzon a nyelvére...? Ezt megemlegeti, maga piszkos fasiszta! ordította és szőrös öklével akkorát vágott az íróasztalra, hogy azonnal felébrettem. Óvatosan kinyitottam a szemem és lassan eszmélve figyeltem az ablakon beszűrődő fények és zajok felé: semmi kétség, nem a rendőrségen vagyok és még csak nem is a szocializmusban. Hanem a szabad világban, ahol mindenki azt mondhat, azt irhát, amit akar. Senki nem vonja, nem vonhatja érte felelősségre... Istenem, de boldogság is az! - suhant át az agyamon és i- gyekeztem elfelejteni az üvöltő rendőr vicsorgó pofáját. De valóban mindenki azt mondhatja itt Amerikában, a szabadság honában, amit a- kar? Nos igen aki itt él. De aki csak látogatóba, pár hétre érkezik ide, hogy utána visszamenjen az ordítozó rendőrök, a káderlapok és a számonkérő székek országába, annak nagyon meg kell gondolnia, mit beszél? Mert ha nem tartja magát a kivétel nélkül mindenkinek mega- dott "eligazításhoz" (csak van, aki tagadja és van aki bevallja, hogy indulás előtt kioktatták), könnyen megütheti a bokáját, amikor hazaérkezik. Örülhet, ha megússza figyelmeztetéssel, vagy azzal, hogy "népköztársasági érdekből" nem adnak neki többet útlevelet. Komolyabb e- setekben, ha notórius és pláne "flekkes" előéletű egyénről van szó, súlyosabb következményei is lehetnek egy-két nyugati elszólásnak. És ha visszaérkezés után kikérdezik - mert igy vagy úgy mindenkit kikérdeznek -, mit is tapasztalt, mit is csinált, kivel is diskurált nyugaton, nem lehet mellébeszélni, vagy éppen hazudni. Odahaza mindenkiről mindent tudnak. Csak a Jóisten a megmondhatója, hogyan csinálják, kikkel ellenőriztetik, kikkel figyeltetik a nyugatot járó turistákat? De tény az, hogy sok beépített emberük - csendőrnyelven B-egyénük (besúgójuk) - lehet nyugaton: mert mindig mindent megtudnak. Még azoktól a politikailag érdektelen "közönséges" halandókról is, akik csak magánemberként járnak- kelnek, nézelődnek Nyugaton és mással, mint családtagokkal alig érintkeznek. Igen, még ezekről is mindent tudnak. Hát még azokról, akik az emigráció nyilvánossága előtt szerepelnek, akik politikailag exponáltak és küldetésük -vagy meghívásos kőrútjuk - természeténél fogva sokfelé megfordulnak, sokakkal, sokak jelenlétében beszélnek, előadásokat tartanak s néha kényes kérdésekben is megnyilatkoznak. Nos ezekkel hányadán állunk?
