Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
12.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1983. február valódi története iránt. így aztán ezek a hazai hatalmi szervek egyrészt száj- propagandájukban fel-felreppentik azt a hírt, hogy “Nagy Imrééket nemsokára rehabilitálni fogják", (amiből egy szó sem igaz), másrészt — főleg az utóbbi időben, ami a fiatalság érdeklődésének és kérdezőskö- désének közvetett bizonyítéka, s azt mutatja, hogy az eddigi hazudozás egyre nehezebbé válik, — be-befog- ják hivatalos toliforgatóikat, hogy “nemhivatalosan” kezdjenek kicsit megbocsátani — a halottaknak. Míg múlt év őszén, a forradalom 25. évfordulója alkalmából a “Nép- szabadság" cikksorozata csak szitkot- átkot szórt Nagy Imrére, Gyurkó László nemrég megjelent Kádár életrajzában ezeket lehetett olvasni: “Történelmileg a legtragikusabb Nagy Imre sorsa volt, akit három társával együtt halálra ítéltek és kivégeztek: a per töhbi vádlottját börtönbüntetésre ítélték. Minden politikai perben vitatható az ítélet helyessége. Viszont bizonyos, hogy ez a bírósági eljárás nem koncepciós koholmány volt, mint a Rajk-per. Hogyan jutott el Nagy Imre, aki negyven évig volt kommunista, élete egy- harmadát a Szovjetunióban töltötte, aki eleinte maga is ellenforradalomnak nevezte az eseményeket, november 4-ig, az akasztófáig, azt még tisztázni kell. Tragédiája kétségtelen, mint az ország tragédiája is, melynek egyik okozója volt.” Akárcsak az egész könyv — minden mondat és a mondatok egymásután fűzése csupa átlátszó, vásári ügyeskedés, nyálas és nyálazó álbátorság, lelkiismeretlen tekergés. Négy embert kivégeztek ugyan, de a többi vádlottat “csak” börtönre ítélték. Minden politikai per ítélete vitatható, de azért a Nagy Imréé “jobb” volt, mint a Rajké, mert nem volt "koncepciós koholmány”. Nagy Imre tragédiája kétségtelen, dehát ő meg “egyik okozója” volt az ország tragédiájának. (Még ha így volna is — mi lett a többi “okozókkal”, Rákosival, Gerővel, Farkassal, no meg a teljes szovjet vezetéssel?) S noha Gyurkó nem Nagy Imrének, hanem Kádárnak az életrajzát írja, — Nagy Imre útját tartja tisztázan- dónak, s nem azt: hogyan jutott el Kádár attól az ígéretétől (ami a könyvben meg sincs említve), hogy Nagy Imrééknek a hajuk szála sem fog görbülni — Nagy Imréék kivégeztetéséig. Nem is szólva arról: hogyan lehetett valakit, akinek az életútja még tisztázásra vár, felakasztani? De túl a tudatos zavarosságon, a szemforgató álszenteskedés házifeladata világos: az eddigi, egyre elfogadhatatlanabbnak mutatkozó “áruló Nagy Imre”-portrét próbáljuk meg az elfogadhatóbb “tragi- kus”-portrévá átfesteni. Ugyanezzel a mutatvánnyal kísérletezik a Nagy Imre-per egy másik kivégzettjével, Gimes Miklóssal kapcsolatosan a “Vigilia” 1982 augusztusi számában egy másik párttoll- nok, Király István. Király, aki állítólag irodalomtörténész, szakmunkák helyett nyilatkozatokkal árasztja el a hazai sajtót. Tavaly a “Kritika”, most a “Vigilia” hasábjain magyarázza a múltját, ami sok fáradságot és sok papírt vesz igénybe, ha meggondoljuk: volt ő már híve Hitlernek, Horthynak, Rákosinak, Nagy Imrének, aztán megint Rákosinak, Gerőnek, Farkasnak, Kádárnak, — mindegyiknek akkor és addig, amikor és ameddig az illetőnek magasan tündökölt, vagy látszott tündökölni a csillaga, — ahogy a “Kriti- ká”-nak adott interjújában elpanaszolja, még a sztálinista Révai József is viszolygott tőle, köpönyegforgatónak tartotta. (A mai hazai szellemi közélet süllyedésére kevés dolog jellemzőbb, mint az, hogy Király, akinek egyetlen említésre méltó tudományos műve sincsen, a magyar irodalom egyetemi tanára azon a katedrán, ahol valaha Horváth János adott elő, és a nagymúltú, katolikus "Vigilia” ilyen embertől közöl hosszú okfejtéseket a magyar — és nem a német vagy a szovjet — hazafiság- ról.) Nos, Király — a maga múltját idézgetve, mosdatgatva — Gimes Miklósról is beszél, akit — színigaz — ismert. Ezeket mondja: “Volt, aki megszenvedte a változást. Egy tragikus sorsot említenék erre, a Gimes Miklósét. Gondolkodó ember volt, önmagával vívódva, gyötrődve jutott el — doktrinér, absztrakt gondolkodói hajlamainak megfelelően — az egyik végletből a másikba. Elvontsága, életidegensége kilendítette az érintő irányába, szubjektív becsületessége azonban nem kérdőjelezhető meg. Azt nem mondja meg Király, a “Vigilia” olvasóinak maguktól kell kitalálniok, hogy Gimes Miklóst kivégezték, méghozzá a Kádár-rendszer végezte ki. De, mint a szövegből látható, — és ez a nem-hivatalosan hivatalos taktikázásban az újdonság — akárcsak Gyurkó Nagy Imrének, Király is már-már hajlandó elnézni Gimes Miklósnak, hogy “megszenvedte a változást”, — magyarul: felakasztották. Elnézi még azt is, hogy a többesszámban (felakasztották) ő, Király István is beletartozik. Amennyire tudjuk, Gyurkó nemzetgyűlési képviselő, Király pedig tagja a Magyarok Világszövetsége elnökségének. Mivel könyveikben, nyilatkozataikban különösen kényesek jellemükre, bátorságukra, vajon mi akadályozza meg őket abban, hogy az egyik Parlamentben, a másik a Világszövetség elnökségi ülésén, ahol a sírgondozás most olyan időszerű kérdéssé vált, szót emeljenek az 56-os forradalom jeltelen sírban lévő kivégzettjeinek minden embert megillető, névvel jelölt sírbahelyezéséért? Ha a halálos ítéletek helyessége “vitatható”, ha a kivégzettek sorsa “tragikus”, ha Nagy Imre útját “még tisztázni kell”, ha Gimes Miklós “szubjektív becsületessége nem kérdőjelezhető meg”, — akkor milyen jogon, akárcsak a ma Magyarországon érvényben lévő törvénykezés milyen paragrafusa alapján fosztják meg őket attól, hogy egyszerűen — sírjuk legyen? Az 1983-as esztendő a N"gy Imre- per és a kivégzések 25. évfordulója. A Magyarok Világszövetsége, úgy is, mint a sírkarbantartási ügyek specialistája, felkészülhet arra, hogy ez a kérdés itt, Nyugaton nagyon sűrűn és nagyon sokhelyütt fog elhangzani. Ezt a kérdést semmiféle liberalizálódás, semmiféle gazdasági mechanizmus nem mossa ki a magyarság tudatából, annak ellenére, hogy egy negyed század telt el azóta, sőt annál kevésbé, hiszen negyed százada megválaszolatlan, s mint a Magyarok Világszövetségének Felhívás-a oly helyesen megjegyzi: "A múlt tisztelete, neves és névtelen halottaink megbecsülése, emlékük, sírjuk gondozása... megsokszorozza erkölcsi erőnket”. Erkölcsi igényeinket ugyancsak. Addig, amíg ennek a problémának nem lesz elfogadható, megnyugtató megoldása, a Magyarok Világ- szövetsége elnökségének Felhívás-ára a magunk részéről egy másik, lényegesen rövidebb felhívással válaszolnánk: "A Nyugaton lévő magyar sírokkal mi majdcsak elboldogulunk valamiképpen. Törődjenek Önök az otthoni neves és névtelen sírokkal!" (Irodalmi Újság, 1982. 4. szám.) MEGJELENT Dezséry András „KÉTLAKI” c. novellája a ,DEZSERY ETHNIC PUBLICATIONS” kiadásában. A kemény kötésű, külön borítólappal ellátott igen szép kivitelű könyv megrendelhető S6.S0 áron a következő címen: Dezsery Ethnic Publications, 25 King William St., Box 1499, GPO Adelaide, S. Australia 5001.
