Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
6.oldal Amerikai Magyar Értesítő I983. november Vessünk egy pillantást a magyar gazdaságpolitika fejlődésére az elmúlt húsz valahány évben. Kádárnak az 1961-ben meghirdetett , s immár szállóigévé vált "Aki nincs ellenünk, az velünk van" álláspontja a sztálini belpolitikával való szakitás kezdetét jelentette. Az uj belpolitika alapján, egyebek között arra helyeztek súlyt, hogy az ipar, a mezőgazdaság és a külkereskedelem irányítása olyan emberek kezébe kerüljön akiknek meg volt a szükséges szakismeretük, tekintet nélkül arra, hogy párttagok voltak-e, vagy sem. Ez persze egy nagyon lassú folyamat volt. A hatvanas évek e- lején kinevezett vezetők nagy része párttag volt, s pártonkivüli akkor mégcsak kivételesen kerülhetett kulcspozicióba. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a párt- szervezetek és azok vezetői amennyire csak tehették, lassították azt a folyamatot, amelynek következtében a gazdaság vezetése terén a szakértelem a politikai "megbízhatóságnál" nagyobb fontosságot kapott. De ha lassan is, a vezető pozíciót betöltő képzett szakemberek száma állandóan növekedett. A pártonkivüli szakemberek mellett egyre emelkedett a- zoknak a párttagoknak a száma, akik rendelkeztek a munkájuk ellátásához szükséges szakismeretekkel. A hatvanas évek második felében a kellően képzett szakemberek száma végre elegendő volt ahhoz, hogy egy uj gazdaságpolitikát vezessenek be. Erre már csak azért is szükség volt, mert a régi, a klasszikus marxista-leninista gazdaságpolitika nemhogy nem segítette elő, de egyenesen hátráltatta a fejlődést. Megfelelő előkészületek után, I968- ban, tényleg be is vezették azt., amit "uj gazdasági mechanizmusnak" neveztek ele S az valóban jobb volt, mint a régi - de nem volt uj. Az uj gazdasági mechanizmus egyik forrását megtalálhatjuk (legalább nyomaiban) Lenin uj gazdaságpolitikájában, a N.E.P.-ben. Igazi eredete azonban Németországban található. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert ez a dolog nem 0- lyan egyszerű. Az uj gazdasági mechanizmus alaptételeit a Kádár által még 1957-ben kinevezett és Dr. Varga István professzor által vezetett bizottság fogalmazta meg. A Varga-bizottságra viszont Ludwig Erhard, a német gazdasági csoda atyjának Soziale Marktwirt- schaft-nak is nevezett elmélete volt kimutatható hatással. Nyers Rezső és társai, akiket Budapesten az uj gazdasági mechanizmus főszószólóinak tartanak ezt az Erhard-Varga vonalat higi- tották fel, s öntötték nyakon egy kis lenini N.E.P.-pel. A magyar gazdasági vezetők nagy lelkesedéssel vetették magukat az uj gazdasági mechanizmusban kinált lehetőségekre. Bizonyára voltak közöttük olyanok, akik csalódást okoztak, de nyilvánvalóan számosán voltak olyanok akik megállták a helyüket. S ezek között voltak olyanok, alighanem a legjobbak, akik még nagyobb önállóságot kivántak a maguk számára. Talán maguk sem gondolták, hogy milyen hamar megfogják kapni. Mert 1972-ben, alig négy évvel az uj gazdasági mechanizmus bevezetése u- tán, már kiderült, hogy a reform nem ment elég messzire. A gazdaság uj vezetői egyre nagyobb számban ismerték fel, hogy a Nyers-féle megoldás ugyan az első lépés a helyes irányban, de nem több annál. A párt vezetői azonban ekkor még nem voltak hajlandók a gazdasági életben egyre jobban összezsugorodott hatalmuk utolsó darabjáról is lemondani. S ezúttal szerencséjük volt. Még javában állt a vita a további gazdasági reformok szükségességéről, amikor bekövetkezett az olajválság. A konzervatív kommunisták megkönnyebbültek. Úgyszólván ajándékba kaptak egy látszólag jó kifogást: 1973-tól kezdve egy ideig a világon mindennek az OPEC volt az oka. Csakhát nem lehet örökké ugyanarra a kifogásra hivatkozni. Az 1961-ben megindított folyamat következtében 1977-ben már teljesen kialakult a magyar társadalomban egy uj menedzser réteg, amely gazdasági vezető szerepét annak köszönheti, hogy a kommunisták politikai vezető szerepét nem teszi kétségessé. Ennek a részben pártonkivüliekből, részben nem orthodox marxistákból álló menedzser rétegnek persze mások a tagjai, mint a Horthy-korszakban volt menedzser (és kapitalista) rétegnek, sorsuk azonban egy szempontból zavarbaejtően hasonló. Ahogyan a régi ipari és kereskedelmi vezető rétegnek a vállán kellett cipelnie egy a XX. században már teljesen feleslegessé vált földbirtokos arisztokráciát, mint uralkodó osztályt, u- gyanugy az uj menedzser réteg a vállán cipel egy teljesen felesleges, a Szovjetunió által rákényszeritett pártapa- rátust, amely a kezében tartja a politikai hatalmat. Egy ideig úgy látszott, az uj menedzser réteg szilárdan kezében tartja a gazdaság vezetését. A gazdaságpolitika terén az uj réteg annyira eltért a Marx, Lenin és a Szovjetunió mindenkori főnöke által meghatározott "egyedül helyes" úttól, hogy látszólag legalábbis arra visszatérni már csak nagy megrázkódtatások árán lett volna lehetséges. Az ilyen megrázkódtatások (ha bekövetkeznek) nem szüntetik ugyan meg a szovjet uralmat, de, amint azt nemcsak az 1956-os magy forradalom, hanem a
