Amerikai Magyar Értesítő, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
10.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1982. november HALÁSZ PÉTER irodalmi újság Arcképvázlat történelmi lyukakkal (GYURKÓ LÁSZLÓ KÁDÁR-ÉLETRAJZA : « ARCKÉPVÁZLAT TÖRTÉNELMI HÁTTÉRREL »>, BUDAPEST, 1982.) Gyurkó László könyvének 200. oldalán ezt olvassuk : « Kádár mondja, a börtönben egyszer elgondolkozott: b ugyan rab, valószínűleg rabként hal majd meg, de Magyarországon néphatalom van s ez fontosabb, mint az ő sorsa. » Kádár Jánost 1951 májusában tartóztatták le, tizenegy hónappal azután, hogy felmentették a belügyminiszteri posztról és kinevezték a pártközpont osztályvezetőjének. A Politikai Bizottságnak és a Titkárságnak változatlanul tagja maradt. Letartóztatásáról a következőt mondja Gyurkónak : « Hígyje el, megkönnyebbültem. Azt hittem, az állandó bizonytalanságnál semmi sem lehet rosszabb. » Ehhez a részhez érve az ember leereszti a könyvet és hosszan elgondolkozik. Hitelesnek fogadható-e el az előbb idézett mondat : « ... Magyarországon néphatalom van, s ez fontosabb, mint az ő sorsa ? » Rajk Lászió külügyminisztert 1949 május 20-án az államvédeími hatóság letartóztatta, röviddel azután Szőnyi Tibort és Szalai Andrást is börtönbe vetették. Magyarország belügyminisztere akkor Kádár János volt. Nem hitt Rajk László bűnösségében. De — olvassuk Gyurkó könyvében — belügyminiszteri pozíciója ellenére « nem láthatott bele a per előkészítésébe. » Idézet a könyvből : « Az Államvédelmi Hatóság akkoriban már nem tartozott a belügyminisztériumhoz, önálló szerv volt, közvetlenül Farkas Mihálynak alárendelve. Rákosiéknak (Kádár) megmondta, hogy nem hisz Rajk bűnösségében, tiltakozott a letartóztatása ellen. Említettem, hogy az illegalitásban alig találkoztak; késbbb sem volt közöttük szoros kapcsolat, személyes élmények alapján nem tudta cáfolni sem a vádakat, sem Rajk vallomását. — Mégis azt hittem, ekkorát nem tévedhet az emberismeretem — mondja. A vallomásból elbször egy apróság szúrt szemet neki. Rajk szerint egy magyarországi vadászkastélyban találkozott illegálisan Rankovics jugoszláv belügyminiszterrel. — Rajk okos ember volt, — mondja Kádár, —- megtanulta, hogy nem szabad felesleges kockázatot vállalni. Miért nem Jugoszláviában találkoztak, teljes biztonságban ? A kérdést feltette Rákosinak is. Ez nem lehet igaz, mondta, és ha ez nem igaz, miért biztos, hogy a többi az ? Rákosi leintette s valami olyat mondott, hogy a részletek nem érdekesek. Csak a lényeg a fontos, s a lényeg az, hogy Rajk bűnös. » Hadd térjek itt vissza a korábban idézett mondathoz, ahhoz, hogy Kádár János, aki akkor a Conti utcai börtön rabja volt és 3 és fél esztendőn keresztül az is maradt, arra gondolt : valószínűleg rabként hal majd meg, de Magyarországon néphatalom van, s ez fontosabb, mint az ő sorsa. Igaz lehet ez ? Miféle « néphatalom » az, amelyben az ország külügyminiszterét, régi és meggyőződéses kommunistát, a spanyolországi polgárháború harcosát, a második világháború alatti földalatti mozgalom félelmet nem ismerő résztvevőjét, aki az eszmét, a kommunizmus ügyét sohasem árulta el, 1949-ben, amikor pártja hatalmon van, amikor az ország « a dolgozó népé », őt, a külügyminisztert letartóztatják, vízfolyás- szérűén, mint egy bemagolt leckét felmondja vallomását, halálra ítélik és felakasztják ? S amikor két esztendővel később Kádárt is börtönbe vetik, akinek belügyminisztersége alatt Rajkot felkötötték, azt a Rajkot, akinek bűnösségében nem hitt, ő maga is megkönnyebbültséget érez, mert — idézi őt Gyurkó könyve — « az állandó bizonytalanságnál semmi sem lehet rosszabb. »Sa börtönben mégis arra gondol, az ő sorsa mellékes, éljen a néphatalom ! El lehet ezt fogadni ? Őszintének ? Emberinek ? Különös könyv ez, Gyurkó László könyve, amelynek címe : « Arcképvázlat történelmi háttérrel ». Az arcképvázlat Kádár Jánosról készült, a történelmi háttér pedig nem csak a második világháborút követő korszak, de visszanyúlik az első világháború előtti esztendőkig, végigkíséri a most 70 éves Kádár gyermekkorát, találkozását az illegális kommunista párttal, hányattatásait, mozzanatról-mozzanatra — a máig. Kádár nem 1951-ben került először a Conti utcai börtönbe, egyszer már volt annak lakója, mint « Lupták János katonaszökevény ». Ez volt az álneve, ez alatt a név alatt bujkált. Az első letartóztatásról ezt mondja Gyurkónak : « Amikor úgy volt, hogy meg kell halnom, elég nyugodtan számvetést készítettem, hogy hol jártam, mit csináltam életemben ; 1944-ben nem is volt nekem semmi bajom. Ha úgy adódott, hát meg kell halni. Azért a nép élni fog, a szovjet hadsereg ideér és a szocializmus gybz. » Gondolhatta-e akkor ezt ? Talán igen. Hiszen az eszme még csak ködösen, valahol a távolban sejlett. De akkor, 1951-ben, amikor ugyanannak a börtönnek lett lakója, a « néphatalom » már megvalósult. Olyannak valósult-e meg, amilyennek akkor, első fogsága idején megálmodta ? Könyvében Gyurkó visszapillant «a néphatalom megvalósulásának» kezdeti éveire, az 1945-ös választásokra, ahol a kommunista párt a szavazatok 17 százalékát kapta, majd az 1947-es választásokra, amikor már a kommunisták lettek az ország legerősebb pártja, 1 millió egyszázezer szavazattal, 22 százalékkal. Idézet a könyvből: «Az 1947-es választásokkal kapcsolatban ma is felemlegetik, hogy a választásokon csaltak és a kommunisták csak ilyen módon lettek az ország legerősebb pártja. A mondat első fele igaz, a második nem. A választásokon valóban használták a hírhedt « kékcédulákat », egyébként a pártvezetőség tudta és jóváhagyása nélkül. Ezekkel az igazolványokkal visszaélve azok, akik nem a lakóhelyükön tartózkodtak, többször is leszavazhattak. Hitelesnek tűnő számítások szerint a kommunisták talán két mandátumhoz jutottak ezáltal. A 411-fős országyülésben ez se nem osztott, se nem szorzott. » Kérdés : honnan tudja Gyurkó László, hogy a hírhedt « kékcédulákat » a párvezetőség tudta és jóváhagyása nélkül használták az 1947-es választásokon ? Honnan tudja, hogy mindössze annyian használták, hogy a kommunisták talán két mandátumhoz jutottak általa ? Azt írja : « Hitelesnek tűnő számítások szerint » ; kérdés csak az, hogy kik végezték el ezeket a számításokat és kinek tűnnek hitelesnek ? Az 1947-es választások egyébként az utolsó magyarországi általános választások, amelyekkel Gyurkó foglalkozik a könyvében. A többi mintha nem tartoznék a történelmi háttérhez. Amíg több párt indult a választáson és a kommunisták, bár elismerten csalással, de mégis a szavazatoknak csak 22 százalékát kapták meg, a szerzőnek még van mondanivalója róluk. De azokkal a választásokkal kapcsolatban, amelyeken már csak egy párt indul és az az egy megkapja a szavazatok több mint 99 százalékát, nos, ezekhez nem fűz megjegyzést, itt már az ő szava is elakad. Vajon miért ? Miért nem foglalkozik ezekkel a választásokkal is ? Hiszen egyébként kialakult véleménye van arról, hogy az ilyen 99 százalékos győzelmek az igazi választási eredmények. Könyve vége felé így ír : « Lenin szerint a szocialista demokrácia lényege nem az, hogy az emberek időnként másokat választanak, akik helyettük gyakorolják a hatalmat, henem hogy a nép maga vegyen részt a hatalom gyakorlásában. Bizonyos, hogy a közvetlen népképviselet struktúrájának kidolgozása, mechanizmusának meggyökereztetése sokkal bonyolultabb és hosszabb folyamat, mint a parlamentarizmusé. Nem feltétlenül szükséges hozzá a többpártrendszer, de nem is zárja ki azt : a politikai mező jóval szélesebb, mint az érdek- és véleménykülönbségek pártharcokban való tükröződése. » Ezzel egyébként — talán nem is nagyon meglepő — Kádár János is egyetért. Gyurkó így idézi : « A demokráciát nem lehet pusztán határozatokkal ‘bevezetni’, — mondta Kádár, — a parlamentarizmus « bevezetése »
