Amerikai Magyar Értesítő, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

1982. november Amerikai Magyar Értesítő 5.oldal STIRLING GYÖRGY: A "törvényesség országa . . A hazai rendszer propagandistái mind­untalan azt hangoztatják, azt igyekez­nek elhitetni önmagukkal és Nyugattal, hogy a mai Magyarországon már semmi sem emlékeztet a Rákosi-féle rémuralomra, amikor a legenyhébb kritika, a legár­tatlanabb ellenvélemény is elég volt ahhoz, hogy valakit "imperialista ügy­nöknek" kiáltsanak ki és ami ezután kö­vetkezett, arról köteteket beszélhet­nének a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején élt és szenvedett generáci­ók. Az országgyűlés őszi ülésszaka októ­ber 8.-án összeült - jelenti az MTI, hogy a továbbiakban részletes beszámo­lót adjon az ülésen történtekről. Első napirendi pontként a belügyminiszter ex­pozéja szerepelt, a közrend és a köz- biztonság helyzetéről. Az ülésen Kádár Jánossal az élen megjelent a kormány és a párt teljes vezetősége, s ott voltak a nagyobb állami és társadalmi szervek küldöttei is. Apró Antal, az országgyű­lés elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Horváth István belügyminiszter e- melkedett szólásra. Beszédét igen jel­lemző fordulattal kezdte: rögtön az el­ső mondatában szerepelt az "ellenőrzés" szó, mely talán legfontosabb, legjel­lemzőbb szava az egész hazai népi demok­ratikus rendszernek. "Most, amikor a Belügyminisztérium tapasztalatai alap­ján teszek jelentést az ország közrend­jéről és közbiztonságáról, azt mondha­tom, hogy a szükséges ellenőrzés sem itt, a legfőbb államhatalmi szervnél, sem a tanácsoknál nem szenved csorbát." Az ellenőrzés terén tehát jól áll az ország. A színvonal magas. Nem az élet- szinvonal, az ellenőrzés színvonala. Magas és kifinomult. (Képzeljük csak el, miféle viszhangja lenne, ha egy nyugati szabad ország parlamentjében felállna a kormány egyik tagja és azzal kérkedne, hogy az állampolgárok ellenőrzését töké­letesen hajtják végre. Aligha maradhat­na sokáig a helyén, ilyen elszólás u- tán...) De Horváth István zavartalanul folytatta mondókáját és meg is indokol­ta, milyen célt szolgál az ellenőrzés: "Annak a sokoldalú tevékenységnek a meg­nyilvánulása ez hazánkban, amely poli­tikai rendszerünk működésének javitása (?), a szocialista demokratizmus széle­sítése (??), az állami feladatok maga­sabb szinvonalu ellátása érdekében fo­lyik." Nos ezt jól megmagyarázta a be­lügyminiszter elvtárs, csak épp a lé­nyeget felejtette ki a sorból: az ellen­őrzés - e "sokoldalú tevékenység" - cél­ja elsősorban maga az ellenőrzés: hogy az állam figyelemmel kisérhesse minden polgára életét, tudjon minden lépésük­ről és beleláthasson még a gondolataik­ba is. Mert diktatúrák csak igy érzik magukat biztonságban...Persze, Horváth ezt nem ismeri be, inkább dicsekszik. A közrenddel és nyugalommal, imigyen: "A Magyar Népköztársaságban kiegyensúlyo­zott belpolitikai helyzetben otthonos világot teremtettünk magunknak. Ez ö- römmel tölti el barátainkat és gondot okoz ellenfeleinknek. Az országban a munkásosztály hatalma szilárd. Nemze­tünk szocialista egysége erős alapokra épül." A kép valóban idillikus, ám egyszer­re jön a de! Merthogy akadnak holmi megátalkodott futóbolondok, akik nem értékelik mindezt a sok jót és zavar­ják az áldott nyugalmat. Horváth Ist­ván népköztársasági belügyér előadásá­ban mindez igy hangzik: "A közrend és a közbiztonság nemcsak társadalmi éle­tünk kiegyensúlyozottságára épül, ha­nem egyúttal arra a készségünkre és képességünkre is, hogy a rendet védel­mezzük megsértőivel szemben. Ez dina­mikus cselekvést igényel." Vajon kik­kel szemben kell védelmezni dinamiku­san a közrendet?... Horváth azt is el­árulja: "A nemzetközi helyzet feszül­tebbé válása nem hagyható figyelmen- kivül államunk belső biztonsága szem­pontjából. Az imperialista speciális szolgálatok, ellenséges propaganda­szervek hazánk elleni tevékenységének intenzitása, módszere mindenkor iga­zodott az adott helyzethez. A nemzet­közi feszültség fokozására tett lépé­seikkel (!) egyidejűleg speciális szolgálataik tevékenysége aktivabbá, agresszivebbé, arrogansábbá vált!Szá­munkra ez nem meglepetés, kellő éber­séget és határozottságot tanusitunk e tevékenységgel szemben." De most jön még a java! "Az utóbbi időben azt is tapasztaljuk, hogy a nemzetközi viszonyok éleződésének ha­tására és a fejlődésünk utján keletke­zett nem kevés gondunkat kihasználva, idehaza is aktivizálódtak mostanában olyan személyek - néhány kisebb, laza csoportulás is -, akik különböző indí­tékoktól vezérelve, a szicializmussal szembefordultak, a nemzetközi méretű osztályharcban az imperializmus olda­lán állnak és az elvakult, veszedelmes hidegháborús erők szövetségesei lettek. Számuk nem jelentős, társadalmi bázi­suk és hatásuk nem számottévő. Ellen­séges szándékaikat általában eltitkol­ják. Megtévesztő módszerekkel próbál-

Next

/
Thumbnails
Contents