Amerikai Magyar Értesítő, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

k. oldal Amerikai Magyar Értesítő 1982. november Modern Taigetosz avagy az Ut vége cimü cikkében irta le, mely a Mozgó Világban jelent meg. Néhány részlet: * Elképzelhetetlen nyomorral találtam szembe magam. Embereket látok szenny­ben, hidegben, férgek között, félig megfagyva vegetálni. Soha nem hittem volna, hogy ilyen körülmények között elképzelhető élet, életben lehet marad­ni. Földes, salétromos, emberi ürülék­től büzlő odúkban, amiket még szükség- lakásnak sem illik nevezni - úgy lát­szik, ha az életlehetőségek a minimum­ra csökkennek, és ez a csökkenés arány­lag lassú és fokozatos, az emberi élet­hez szükséges igények is képesek mini­malizálódni, bár nem tudom, élet-e még az, amivel nap mint nap találkozom. * Fogom a kabátom és elindulok a VIII. kerületben. Nagyfuvaros utca. Kisfuva­ros utca0 Bérkocsis utca. Rákóczi tér. Járok üzletlakásokban, huszas társbér­letekben és földes odúkban, nedves és salétromos a fal szinte mindenütt, já­rok tapogatódzva a lehetetlen udvarok sötét zugaiból nyiló fütetlen és vilá- gitatlan "lakásokban", és találok em­berre már alig emlékeztető lényeket, akiknek egyetlen bünük, hogy megöreged­tek és egyedül maradtak, és nem tudnak többé bevásárolni és takaritani, nem tudják megrendelni a tüzelőt és vitat­kozni a szenesemberrel, és esznek mara­dékot és félig rohadt, kukákban talált zöldséget, jártam vécéből nyiló lakások­ban és félig földalatti lyukban, és be­leptek a bolhák, és olyan töpörödött nénihez kerültem, akit a félhomályosá­nak is alig nevezhető helyiségben elő­ször nem találtam meg - egy kis kupac az ágyon -, alig 30 kiló, épp előtte való nap küldték haza a belosztályról "Ez nem szálloda!" felkiáltással és rakták le a mentők az ajtaja elé... * Nem tudom leirni, milyen körülmények között találtam M0 nénit. Nincsenek szavaim a hetedik bugyor leírására. Sö­tétség és a hideg, a rothadó szagok ke­veréke, egy ócska esernyővel ugy-ahogy betámasztott ajtó, a falakon korom, é- gésnyomok. Bentről szimbolikus kopogá­somra egy kis öregasszony felháborodott kiabálása, megállók az ajtórésben, hu­nyorgók, megpróbálom szoktatni a szeme­met. M. néni csoszog az ajtó felé, lába mint az ezeréves fa kérge, mezitláb a földes, vizes padlón, mindez olyan hi­hetetlen 1981-ben, az ország fővárosá­ban, gyalogosan 10 percre az Erkel szín­háztól. * Eltartási szerződések« Csodálatos dolog, nem? Államilag kitalált, engedé­lyezett, sőt ajánlott módszer a "hogyan tegyük el egymást könnyen, gyorsan láb alól?" társasjátékra. Nem hiszem, hogy ezek az emberek, akikből később eltar­tottak és eltartók lesznek, eleve go­nosz, gyilkos hajlamú lények volnának. Csak egyszerűen az eltartott félt a ma­gánytól, a fiatal meg rájött a nagy e- szével, hogy bérből és fizetésből egy­hamar nem lesz lakása. _ g pj.­---------------------------☆ ☆ ☆--------------------------­HALÁLOZÁSOK: *Dr. Csonka Emil iró, ujságiró, az Uj Európa főszerkesztője 1982. október 16.-án 59 éves korában váratlanul el­hunyt * Kiss Sándor, a Voice of America mun­katársa, volt országgyűlési képviselő 63 éves korában váratlanul elhunyt Washingtónban.----------------------------☆☆---------------------------------­A politikai foglyok napja November 4-én ünnepeljük a politikai foglyok napját, hódolva a mártírok emlékének. Ez alkalommal emlékezzünk és emlékez­tessünk a budapesti Gyűjtőfogházban őrzött foglyok napjaira és szabadulására. 1956 tavaszán helyzetünk javult, és egyre több hír jutott el hozzánk a külvilágból, amiket rabfantáziánk kiszínezett. A láto­gatóktól hallott elejtett szavakból, a munkahelyekre becsempészett újságdarabokból értesültünk a Petőfi Kör viharos előadásairól és rendszerellenes jelenségeiről. Ősszel furcsa eseményeknek lettünk tanúi: október 23-án nem vittek minket rabmunkára, és 24-én megkettőzték az őrséget. Nem kaptuk meg a kenyéradagunkat, és az őrök arcán valami nyugtalanság ült. Éjszaka ágyűlövéseket hallottunk, amelyek más­képp hangzottak, mint a díszlövések. A lövések éjszakánként meg- ismédődtek, és egyre erőteljesebben hangzottak. Másnap az őrök nemzetiszínű kokárdákkal cserélték fel a sap­kájukon lévő vörös csillagot. Cigarettát adtak, és elmondták, hogy a rendkívüli események miatt a pékek sztrájkolnak. Rabfantáziánk tovább dolgozott. A következő nap ünnep volt számunkra: teli torokkal elé­nekeltük nemzeti imádságunkat: Isten, áldd meg a magyart! Az őrök vigyázzba vágták magukat, és együtt énekelték velünk: Meg- bűnhődte már e nép a múltat s jövendőt! Az esti tűzharc újra hallatszott, és éjjel 11 órakor kinyitották zárkánkat. Rabtársaink köszöntöttek, akik Vácról kitörtek október 27-én, és eljöttek sza- badításunkra. Ők tudták, hogy mit jelent minden bizonytalan óra, és mennyire ég bennünk a szabadság utáni vágy. Október 31. Ezt a napot sohasem felejtjük el. Gyűrött ruhák­ban, meggyötört és sápadt arccal léptünk ki az utcára, és az ok­tóberi nap sugarai simogatták orcánkat. Szabadság, amiről annyit álmodoztunk, ami fogalom volt számunkra, íme, valósággá vált. Elindultunk, ki-ki a maga útján hazafelé! Szabadságunk csak néhány napig tartott. November 4-én hazánk újra rabnemzet lett: a Szovjetunió hatalmas katonai túlerővel orvul megtámadta a semlegesnek nyilvánított Magyaror­szágot. A mészárlást az egész világ tétlenül nézte. A katonai meg­szállás azóta is folytatódik. Most, november 4-én ismét emlékezünk kivégzett bajtársaink­ra és a bebörtönzöttekre, s emlékeztetjük a világot követeléseinkre: Ruszkik. haza!, Szabadságot a politikai foglyoknak!, Szabadságot Magyarországnak! Helcz Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents