Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
1980. április hó ÉRTESÍTŐ 7. oldal e lelettel tudományosan nem lehet foglalkozni. A bukaresti bértollnok nem tesz emli- tést arról» hogy vajon az általa emlegetett "autochton" dákó-román őslakosságának milyen más régészeti emlékei vannak - " a nagyszentmiklósi kincsleleten ki- vül"?! Vájjon mi az oka annak, hogy a nagyszentmiklósi lelet ornamentikája hűségesen és jól érzékelhetően kapcsolódik a hun-avar-bolgár-magyar leletanyaghoz? Csak nem az talán, hogy - a hunokat, avarokat, bolgárokat és magyarokat is a dó- kórománok tanitották művészetre?!...Mert most már csak valóban ez a "végkövetkeztetés" van hátra! Florescu a magyarokról csak egyetlen mondatban emlékezik meg kötetében: "a magyar muzeológusok sem mentesek a nacionalizmustól, nem hiányzik elméleteikben a fajelmélet sem..." No, nesze neked magyar és európai archeológia és történet- tudomány! Megkaptuk a magunkét a bukaresti naptárkészitőtől...így halad előre a világméretű politikai szélhámosság utján Bukarest, az elképzelt "dákoromán birodalom" 2050. évfordulóján... A lány Sosem szeretted az iskolát.A barátok, a haverok voltak a mindened. Utáltál abba az ósdi épületbe járni, miközben e- gész lényedet* minden porcikádat az eredetien mai, a vérbeli modem töltötte ki. Te is a "kisérleti nyulak" közé tartoztál, oktatási reform meg ilyesmi - sosem érdekelt. Először jogi szakra iratkoztál de nem volt jó. Sokat kellett tanulni. Ezután jött a kémia. Ez egy kicsit jobban tetszett, de még mindig nem volt az az igazi. Most már világos volt előtted: az iskolát nem neked találták ki. A formát azért meg kellett tartani, minden nap pontosan elindultál a suliba. Egykét órát még ki is birtál, de azután... Egészen másutt járt az eszed. Például önmagadon. Hobbid, a sport megtette a magáét: idomaidat olyanná alakította, a- milyet megálmodtál. Az arcodon ugyan nem segitett, de itt mindig kéznél volt a kendőzés, a smink. Fogyott a púder, a szemfesték és a hajad is aranyszőke lett. A családdal sosem volt különösebb problémád. Igaz, keveset voltál otthon. Az iskola, a sport* a haverok, később csak a haverok teljesen elfoglaltak. Meg kaptad rendszeresen a zsebpénzt, s mindig lehetővé tették, hogy jól öltözködj. Kisvárosban éltél, mégsem zavart, ha megbámultak, összesúgtak a hátad mögött a toaletted miatt. Mélyen dekoltált nyári ruhák, meghökkentő együttesek, már- már fájóan szűk nadrágod, óriás sarkú cipők - ezeket szeretted. A haverokat is nagyon kedvelted. Mert nem akármilyen fiukkal barátkoztál. Külön megválogattad őket. Jól öltözött, modern felfogású, jó zsebpénzü srácokkal tartottad a kapcsolatot. A szállodába, a város legelőkelőbb éttermeibe, diszkóbárjába jártatok szórakozni, inni, eltölteni az estéket, éjszakákat úgy éltél,mint a nagyvárosok szupermodem tizenévesei: este tiz után indultál a városba és négynél sohasem értél előbb haza. Néhányszor kiruccantatok a közeli nagy városba. Három-négy napra is el tudtatok tűnni. A család nagyon ideges volt, minden ismerőst, barátnőt, rokont végig kérdeztek, hátha tudnak rólad. De amikor megjöttél, nyugodt hangon csak ennyit mondtál:- Megjöttem. Amikor néhányszor megismétlődött az "eltűnésed", már a család is megszokta. Tudták, biztosak voltak benne, néhány napon belül megjelensz. Kórházi kiruccanásod sem tartott néhány napnál tovább, de kellett a szülők beleegyezése. Szemlesütve hallgattad a prédikációt. Semmit sem éreztél. Csak azt tudtad, hogy ettől a tehertől meg kell szabadulnod, hogy tovább folytathasd a mindennapi, pontosabban az éjszakai szép életet. Másodszorra már szigorúan nézett rád az orvos és az anyád is sokat sirt. Te még mindig egyszerű operációnak tartottad. Nem tulajdonitottál az egésznek nagy jelentőséget. Harmadik alr- kalómmal már komplikációk mutatkoztak. A három-négy napos szokásos kórházi tartózkodásból egy hónap lett. Mindennapi vizsgálatok, gyógyszeres kezelés. Csak az operáció után, araikor már lábadoztál, akkor közölték veled, hogy a nemkivána- tos magzattal együtt eltávolitották mindkét petevezetékedet is, hogy életben maradhass. Egy hónap után, amikor sápadtan, zsi- ros hajjal, festetlen arccal egyszerű utcai ruhában elhagytad a kórházat, valami furcsa érzés hatalmasodott el rajtad. Valahol valamelyik női lapban olvastál erről, hogyan, mit éreznek az abortusz u- tán a nők. Üresség és hiányérzet. Te most ébredtél rá először. Talán mert ez több volt egy egyszerű a.b.-nél. Eddig sohasem gondoltál a jövőre. Most, hogy lassan sétáltál a város felé, megcsapott a tél eleji hideg szél, most tudatosodott csak benned, hogy a 17 év milyen kevés. Még nagyon sok esztendő áll előtted. Először felejtetted rajta a tekintetedet az iskolába igyekvő kicsinyeken. Talán egyszer. Talán egyszer neked is segite- ned kell a házi feladat elkészítésében... De még füledben csengtek az orvos szavai:- Nem szülhet soha. Karikás, fénytelen szemed sarkában megjelent egy csillogó könnycsepp... Az emberek újra megbámultak. /7 NAP/
