Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
2. oldal értesítő 1980. április hó amikor egy emberöltő alatt egyik szélsőségtől a másik szélsőségig számos fordulatot megért a társadalomi bizony sokan utat vesztettek és hol ide» hol oda sodródtak, ahogy a pillanatnyi érdekük diktálta, vagy ahogy az "élni muszáj" megalkuvás kényszeritette őket. Az utolsó félévszázad nagy sorsfordulói - nemzeti szocializmus, háború, kommunista hatalom- átvétel, majd végül Ötvenhat - az egész nemzetet megpróbálta és kevesen vannak, akik erkölcsileg tisztán kerültek ki a változó korszakok kisértéseinek buktatói körül. Akadtak jópáran, akik gyöngék voltak és hittek a szirének csábdalának, aztán kinyilt a szemük, kijózanodtak. Egy i- lyen eszméltető sorsforduló volt 1956.» amelynek fellángoló fényénél sokan rádöbbentek, hogy rossz lóra tettek. Ezekután gyorsan köpönyeget cseréltek és megpróbáltak alkalmazkodni az uj helyzethez. Néhányan őszintén, meggyőződésből tették ezt, nem kevesen opportunizmusból. Tételezzük azonban fel, hogy mindenkinél az őszinte megtérés dominált: mégis elég ok-e ez arra, hogy jóvátettnek, kiegyenlítettnek vegyük egész addigi életük negatívumait? ... Csak két közismert nevet ragadok ki ebből a korszakból: Háy Gyuláét és Déry Tiborét. 1956.-ig mindkettő egy követ fújt a hatalmasokkal, csak a forradalomkor álltak a nép oldalára. De vájjon jóvá lehet-e tenni, párhetes, párhónapos kiállással, s utána a következményként lesújtó büntetéssel, páréves börtönnel egy élet vétkeit? El lehet-e feledtetni a Rákosi-magasztalásokat, a tudatos lé- lekmérgezést, az uszitást? Amikor meghaltak - egyik külföldön, másik otthon - hasábos nekrológok jelentek meg róluk az emigráns sajtó egyikmásik lapjában és némelyek olyan érzelgő sen búcsúztatták őket, mintha nemzeti hősök lettek volna. Hogy tehetségesek voltak és letették névjegyüket a magyar irodalomban? Nos ez kétségtelen, de csak súlyosbító körülmény. Mert akinek a Gondviselés tehetséget, szélesebb látókört adott, annak a felelőssége is nagyobb. Avatott tollal megirt propaganda több embert vezethet félre, mint jöttment firká- szok otromba fogalmazványai. Az Írástudó árulása súlyosabban minősül, mint egy a- nalfabétáé. Jól tudjuk, sokan voltak az ötvenhatos sorsfordulókor, akik - látva a párt és az államhatalom összeroppanását - az események hatására bőrüket mentendő megtagadták addigi múltjukat és átálltak. És visszafordulni már nem lehetett november 4. után sem: akarva-nemakarva vállalni kellett a további sorsot is! Ki a nyugati menekülés útját választotta, kinek a börtön, kinek az akasztófa jutott osztályrészül. ^A kommunisták nehezen bocsátják meg az árulást és a szovjethatalom jóvoltából uralomrakerült Kádár-kormány leszámolt a "megtévedt" elvtársakkal. Mindez azonban nem ok arra, hogy azokat, akik átvészelték ezeket az időket, magunk közé fogadjuk és a keblünkre öleljük. Semmi dolgunk velük: éljenek békével otthon, vagy a szabad világban, de ne higyjék azt, hogy a bűnöket, amiket a magyar nép ellen elkövettek, levezekelték. Esetleg megbocsátani lehet azokat, de elfelejteni soha. x Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor minap több emigrációs lapban olvastam beszámolót egy előadássorozatról, melyet "Tanuk korukról" cimmel rendezett egy bizonyos csoport New Brunswickban. Az 1979. október 20.-i előadást Kopácsi Sándor, Budapest volt főkapitánya, az 1956-os Nemzetőrség helyettes parancsnoka tartotta. (Az előadás szövege később különlenyomatban is megjelent a Bessenyei Kör kiadásában.) Ki is Kopácsi Sándor? Az "Igazság a Nagy Imre ügyben" cimü, 1959.-ben az Európai Petőfi Kör kiadásában Brüsszelben kiadott kötet többek közt a következőket Írja róla: "Alig 1? éves, amikor kiszökik Spanyolországba és résztvesz a polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. 19^5.-ben rendőrtiszt lesz, a rendőrség kiképzője, pártfőiskolát végez, 1952-től budapesti rendőrfőkapitány, ezredesi rangfokozattal." Ekkor harminc éves! Rendőrezredes és országgyűlési képviselő. Ne feledjük: ekkor dühöngött legjobban a terror, ez volt a kitelepítések korszaka! 6 maga igy ir élete e szakaszáról az előadást tartalmazó kötet "Magamról" cimü bevezetőjében: "19^9.-ben a hatalom fellegvárába, a pártközpont karhatalmi osztályára helyeztek. Itt indult el egy kommunista mintakarrier. A szocializmus igazába vetett hitem sziklaszilárd volt. 19^9. pártfőiskolára küldtek, amelynek elvégzése után a rendőrségi pártappará- t.us főnökévé neveztek ki, majd Budapest rendőrfőkapitányává, ezredesi rendfokozattal, 30 éves koromban." Az embernek az az érzése támad e sorok olvasása közben, hogy Kopácsi még itt nyugaton is, még most is dicsekszik szédületes karrierjével. Vájjon mit kellett "bizonyita- nia" ahhoz Rákosi előtt, hogy ilyen villámgyorsan haladhasson előre a kommunista ranglétrán?... Arra gondolni is rossz. (E sorok Írója egyébként némikép el tudja képzelni, mit kellett a karhatalomnál ebben a gyászos korszakban produkálni a mintakarrier érdekében: ugyanis éppen e- zekben az években - 19^7-től 5^-ig - gyűjtötte errenézve a tapasztalatokat Rá- kosiék különböző börtöneiben...)
