Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
4. oldal «=----értesítő 1980. június hó den tudását, hazaszeretetét latbavetve. utolsó pillanatig harcolt a ránkzuduló szörnyűség ellen, megidézve a cinikus országcsonkitókat "az emberiség lelkiis- méretének itélőszéke elé." Ezt a felírást többször is. ünnepélyesen idézgettük s mikor tanítóink, osztályfőnökéink, igazgatóink, történelemtanáraink is idézték e mondatot, akkor önkéntelenül is utánozgattuk e mondat pathetikus hangzás-használatát. De mi nem "szinészkedtünk"! Átéreztük e mondatot es titokban többen arra gondoltunk, hogy valaha talán éppen mi leszünk azok, akik Apponyi sikertelen kísérletét sikeresen folytathatjuk. így vált a történelem - mely sajnos, manapság oly sok fiatal szemében nem más, mint egy különös, vastag könyv, régmeghalt emberek rég-nem-fontos dolgaival»- életünk valóságos tartalmává, idegeink, vérsejtjeink alapanyagává. Tudtuk, hogy velünk-bennünk él tovább a történelem s mikor már latinul is konyitottunk s megértettük, hogy "Trianon" egyben "tria- non"-t, azaz hármas nemet jelent, akkor a "Nem-nem-soha" hármas jelszava még eltökéltebben élt bennünk, a Trianoni Nemzed éjc_tag j a iban. Statisztikai adatoKat tanultunk arról, hogy a régi, történelmi Magyarország területének csak 28.5 %-a maradt a miénk és minden gyerek szomorú szivvel jegyezte meg az uj területszámot* 92 e- zer négyzetkilométer...Rajzok, grafikonok értették meg velünk, hogy születésünk ideje óta minden húsz magyarból hét már idegen országok uralma alatt él és a velünk egykorú kis magyaroknak "o- daát" már idegen nyelven kell tanulniok. De nem,- nem neveltek bennünket emiatt sem idegengyűlöletre. Hazudik minden híradás, kitekert-"történelem", amely ezt próbálja magyarázni-hamisitani! A tótok, horvátok becsapásáról, csalódásáról is tanultunk-hallottunk és megértettük, hogy a nagy háborút követő gyülölség, embertelenség nemcsak a mi hazánk népét de más országok apraját-nagyját is bajba sodorta, nyomorba taszitotta, a kétségbeesés zsákutcájába vitte. Nemcsak mi lettünk szegények,- szegény lett az az egész világ körülöttünk. Osztályaink jó rajzolói Nagymagyaror szág-térképeket rajzoltak, vagy szebb- nél-szebb magyar cimereket. - angyalosakat szentkoronásokat - festettek. Azok, akik - velem együtt - költői-irói hivatást éreztek sovány kis kebleik mögött, prózában, versben Írtak Trianonról s ebből fakadó kötelességeinkről. Nem kellett uj Jókaivá, uj Petőfivé lenni ehhez! Kosáryné Réz Lola "Tibi Trilógiájában" /Vájjon ki emlékszik még rá a maiak közül?/ a kis tót fiúból magyarrá lett, Amerikába került diák visszaszer- zi Nagymagyarországot a Népszövetség drámai vitájában! Papp-Váry Elemérné "Hitvallás" c. költeményének első három sora Nemzeti Hiszekeggyé vált, melyet a Himnusszal, Szózattal éreztünk egyenrangúnak. Manapság, mikor szomorú szivvel látom, hogy az amerikai s kanadai himnuszokat zsebredugott kézzel, hányaveti- nyegle testtartással ácsorogja végig az ittszületett diák, - arra gondolok, hogy köztünk még a legvásottabbak is megkomolyodtak, feszes "vigyázz"-ba áll- tak és megbróbáltak magukbamélyedni. "komoly-felnőtté" válni, mikor az osztály meghatott kórusként mondta el a soha megnem unt, soha gépiessé nem vált mondatokat* "Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Ámen." Aztán hozzátettük* "Csonka-Magyarország nem ország, - Egész Magyarország Mennyország!" Ilyenkor szomorkás, imádkozó hangunk lelkes- sé-harciassá változott s nevelőink, tanáraink büszkén néztek ránk, - ránk, a Trianoni Nemzedékre! Sohasem felejtem el, milyen mérhetetlenül büszke voltam, mikor kishugom, a picike, magyarruhás, pánlikás elemista az én trianoni versemet szavalta el elemiiskolája záróünnepélyén! Tízegynéhány éves szivem úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéből s miközben elszorult 8zívvel fogadtanTäT gratulációkat, boglyas hajam megsimogatását, azt mondogattam magamnak* - ime, máris tettem valamit. Még nagyon-nagyon sokat kell tennem. .. f Tettem-e sokat? Tehettem-e eleget? Nemzedékem, a Trianoni Nemzedék szorongva. tétovázó, sokszor rettegő szivvel vált az egymást sodró események kapkodó cselekvőjévé, mégtöbbször tehetetlen tanújává. Trianon érdekében sokan közülünk "még az ördöggel is szövetkeztek", de a harmincas évek végén, a negyvenes évek első felében "a cél szentesíti az eszközöket" mondás bizony nem vált be és életünkben újabb "Trianont" hozott. A Rákosi-korszakban elitélendő "nációnál izmus"-nak számítódott az, ha bárki közülünk a tőlünk erőszakkal, igazságtalanul elrabolt területekről beszélt, vagy elnyomott, kisemmizett, állandóan irtott határonkivüli véreinkre még csak gondolni is mert...A Trianoni Nemzedék nagyrésze véres harcterek földjében pihen. Szétfoszlottunk, meggyaláztattunk, néha megvetett, kinevetett emberek lettünk, - mi a Trianoni Nemzedék. Szétfoszlottunk? Meggyaláztattunk? Nem, ezerszer is* NEM! Valami történt az életünkben, valami csodálatos*- vala lami, több mint két évtizeddel ezelőtt, ami egy régesrégi Március 15 sugárzóhom- loku ifjainak rangjára emelt bennünket! Még sokan vagyunk, akik élünk, dolgozunk, Írunk! Fáradt szemünk mögött még