Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
1980. június hó HARASZTI ENDRE: ÉRTESÍTŐ 3. oldal 'Trianoni nemzedék" 1920. junius if.-én - hatvan esztendővel ezelőtt - történt meg a trianoni békediktátum aláirásai melynek következtében Magyar- ország elvesztette ezeréves történelmi határait. lakosságának kétharmadát és az ország területének majdnem háromnegyed részét. Azóta több magyar nemzedék nőtt fel. Fiukból. lányokból szülők, majd nagyszülők lettek. Sokan, rengetegen meghaltak azóta, betegségben, vagy háborúban, forradalomban, tengernyi magyar vész, szenvedés közepette. E nemzedék legtöbbje, e magyaroknak túlnyomó része a trianoni tragédia árnyékában élte életét s egy meg nem oldott szörnyű probléma tudatosan, vagy tudatalatti érzése kisérte őket éltükben, haltukban, - mint egy befejezetlen mondat. E nemzedékek mindegyike "trianoni nemzedéknek" nevezhető és a "trianoni nemzedéknek" mondható talán minden jövőbeni magyar nemzedék is, mindaddig, mig a szörnyű történelmi átok a Kárpátmedence felett lebeg. Mégis elsősorban azt a nemzedéket nevezzük "Trianoni Nemzedéknek, melynek egyedei, még gyermekkorban, serdülő ifjúkorban voltak 1920-ban, - esetleg éppenséggel Trianon évében születtek, vagy pár évvel, esetleg hónappal Trianon után. E "Trianoni Nemzedékinek közös jellemzője, hogy már apró gyermekkorban láthatták, tapasztalhatták Trianon^árnyát édes szüleik, nagyszüleik gondoktól barázdált homlokán, már kiselemis- ta koruktól körülvette őket az iskolában a revizionizmus szellemisége s már egészen ifjú férfi-leánykorukban beléjük nevelték a szent elhatározást. "Igen, a mi szent feladatunk lesz, a mi történelmi kötelességünk lesz korrigálni a szomorú, tragikus közelmúltat! Mi, a Trianoni Nemzedék leszünk a- zok, akik megfogjuk teremteni újból a gyönyörű Nagymagyarországot! Ennél szebb ajándékot nem adhatunk atyáinknak. Ennél szebb koszorút nem tehetünk keserűségben, szenvedésben, vértanuságban elhalt eleink sírjaira. .." E sorok Írója is a Trianoni Nemzedék"hez tartozik. Hatvan évvel ezelőtt szegezték a szegény, szenvedő Hazát a trianoni keresztfára, - hatvan esztendővel ezelőtt születtem. Bocsássa meg nekem az Olvasó, hogy Trianon tragikus emlékét személyes élményekkel keverem. Nem tehetem másként. Én, a Trianoni Nemzedék még életben lévő tagja, csak úgy tudok igazán Trianonra gondolni, ha e szomorú emléket összevetem ifjúságom, férfi korom, öregedésem emlékeivel. így vagyunk ezzel legtöbben, mi, hatvan év körüliek. Sokat olvastunk-irtunk már Trianonról. Olvasmányaink elemiiskolás kis tankönyveink olda- lain kezdődtek, Írásaink indigószinü papírba gondosan bekötött dolgozatfüzeteink vona9 lazott oldalain kerültek tanítóink, tanáraik pirosceruzás keze-ügyébe. Azután is sokat-sokat olvastunk Trianonról, e- gyik-másikunk sokat irt is róla. Mégis a személyes emlék volt az igazi: eltűnődő gondolat volt, fájdalom volt, napsütéses ifjúkorunkat szorosan kisérő, minden papirosszagtól mentes valóság volt: Trianon. Még óvodáskorban voltam, de már - nagyapám jóvoltából - betüzgettem a szavakat, olvastam és megérteni próbáltam az utcai plakátokat. Megtudtam, hogy a nagymagyarországi térképbe rajzolt trianoni határ és a felette álló "Nem! Nem! Soha!" szavak azt jelentik, hogy valami rettenetes, igazságtalan, égbekiáltó gonoszság történt az én szülőföldemmel, következésképpen - igy gondoltam, éreztem - az én Édesanyámmal, apámmal, nagy szüleimmel is, - igazságtalanság, gonoszság, amit én egész jövendő életemben nem fogadhatok el, soha-soha nem fogadhatok el! Születési évem: történelmünk tragikus éve. Ezt még akkor nemtudtam prsze igy megfogalmazni, de megérez- tem, - hiszen ott volt ez az érzés körülöttem: ott volt az utcák-terek, a pesti bérház udvarának, sőt polgári lakásunknak a levegőjében. Azt a keserű alá- festésü, tréfás mondatot sem feledtem el, mikor Édesapám egy alkalommal,- egy apróbb csinytevésemet felfedezve,- e bo- hókás-szomorkás mondatra fakadt: "az országot ugyanabban az évben két tragédia is érte,- Trianon és Bandi megszületése..." Persze,tudtam, hogy nem tekinti megszületésemet tragédiának,- hiszen nagyon szerettek és - egyetlen gyermek létemre - ajnározva kényeztettek. Mégis, e kijelentés megerősítette bennem azt. hogy születésem éve rettenetes, baljóslatú év volt s mindent meg kell tennünk öregnek-fiatalnak egyaránt, hogy ismét valahogy visszahozzuk azokat az időket, melyeket az idősebbek "boldog békeéveknek" tituláltak. Mint kisiskolást is körülvettek Trianon árnyai s a hozzá párosult magyar re- vizionizmus lelkesedése, belénknevelt kötelességtudata. Az ezeresztendős, kárpátmedencei haza testébe úgy rajzolódott. vágódott bele a vörössel húzott trianoni határ, mint egy gonosz karom által meghúzott véres forradás körbemenő, zegzugos csikja. Természetesen változatlanul Nagymagyarország földrajzát, történelmét tanultuk. Lassan megértettük a születésünk esztendejében történtek részleteit is. Francia szót is meg kellett jegyeznünk: "Versailles". Azt is megtanultuk, hogy "Trianon" tulajdon képpen egy ottani palota neve. Osztályaink falán gróf Apponyi Albert diszmagya- ros képe függött. Megtanultuk-megértet- tük, hogy ez a sasorru öreg ember min-
