Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-06-01 / 6. szám

2. oldal

ER i'ESITO

1979. június hó

rBALTIMORI ÉRTESÍTŐ

j P.O. Box 7416 | Baltimore, MD 21227 j Tel. (301) 242-5333 í Szerkeszti: Soós József j Munkatársak:

| Dr. Kollarits Béla, Albany, N.Y.

j Stirling György, Washington, D.C.

J Völgyi Gyula, Richmond, VA

j Előfizetési dij: egy évre 8 dollár

mindegyikük egyformán felelős a leirt szavakért, sorokért, mondatokért. Az irás kegyetlenül, véresen komoly dolog. A betű veszedelmesebb fegyver a puskagolyónál. Ha vadorzó, lesipuskás módra bánunk vele: jóvátehetetlen károkat okozhat, ártatlanokat sebezhet és ölhet is. De ha nem használjuk a fegyvert, amikor a társadalom érdekei úgy kivánják, ahogy az igazság védelme parancsolja: a mulasztásra nincs mentség.

Bárki megfigyelheti: ahogy a kritikus i- dők mindig kitermelik a maguk hőseit, nagy jellemeit, úgy a kavargó hullámok rendszerint felszinre vetik a salakot is. Szélcsendes időben soha elő nem bukkanó tipusok, kisebb és nagyobb szélhámosok kerülnek elő i- lyenkor és kihasználva a nagy helyzetekben számukra rejtőző aprócska lehetőségeket, könyökölnek, nyüzsögnek és lefölözik a maguk kis hasznát. Mások kárára. Es az igazság, a becsület, a közmorál kárára. Hogy a kár kicsiny, jelentéktelen? S nem dől össze tőle a világ?? Nos lehet: törpe emberek csak törpe károkat képesek okozni, de ez nem lehet mentség, nem lehet menlevél senki számára sem.

Mint ahogy az sem lehet menlevél, hogy emigrációban vagyunk. Elcsépelt, unalomig ismételt és milyen hamis frázis! De milyen hamis! Mintha az a tény, hogy a határokon kivül élünk, érvénytelenitene minden erkölcsi normát, felmentést adna minden szabály alól és egyszeribe bocsánatos bűnné tenné minden halálos bűnt. Nem furcsa, ferdeopti- káju nézet ez? Nem éppen emigrációs létünk támaszt magasabb követelményeket mindannyiunkkal szemben? Szigorúbb erkölcsi elveket, abszolút tisztességes emberi magatartást? Mert nem vagyunk-e a határokon kivül mindannyian a magyarság követei, népünk képviselői az idegenben? Ami fokozozt felelősséget ró mindünkre, hiszen egyből az összesre következtetnek. És ez a következtetés bizony nem mindig hizelgő a magyarságra, a magyar emigrációra.

Miért? Mert akadnak köztünk szépszámmal olvanok, akik nem hoznak éppen dicsőséget a magyar névre. Zavarosban halászó kis szélhámosok, saját zsebükre dolgozó, Ötvenhatból bizniszt csináló szatócsok mindenféle alakban feltűnő, magukat hol ennek, hol annak hazudó köpenicki kapitányok, frázispufogta- tó hordószónokok, gyanús múltú és gyanús jelenti politikai akarnokok, akik emigrációs vezérekként tetszelegnek és semmi sem fontos számukra, csak az,hogy szerepelhessenek és amerikai közhivatalokban titulusaikkal tetszeleghessenek. Beteges hazudozók, cim- kórságban szenvedő pojácák, öncsinálta emigrációs diktátorok, kartoték rendező szorgalmas segédhivatalnokok: mindezek a figurák úgy tapadnak az emigráció testén, mint az élősködők. Ss szivják vérét erejét, lejáratják hitelét, lerombolják minden tekintélyét

Mindezt igenis szóvá kell tenni: vala« mennyiünk érdekében! Azok reputációja érdekében, akik becsületesen szolgálják a ma-_ gyár ügyet és sem üzletet, sem egyéni érvényesülésük lehetőségét nem keresik, nem látják benne. A felelősség azért, hogy megtisztuljon az emigrációs közélet, mindannyiunké de elsősorban az Írástudóké! Aki hallgat és hallgatásával leplezi, fedezi az emigráció vámszedőinek ügyeskedéseit semmivel sem különbözik tőlük. A vétkesek közt cinkos, aki néma! És a némaságra sincs mentség.

Akinek vaj van a fején, akiknek tartani- ok kell a közvélemény Ítéletétől, természetesen azt szeretnék, ha mindenki néma maradna, hogy ők zavartalanul folytathassák üzel- meiket. Érdemes megfigyelni: mindig azok szisszennek fel legelőször és legjobban, akiknek takargatni valójuk van,, akik nem tiszta, nem igaz utón járnak. Vagy az olyanok, akik ha maguk távol is tartják magukat a gyanús vállalkozásoktól, de baráti szálak fűzik őket ehhez vagy ahhoz: ezek - rosszul értelmezett szolidaritásból - úgy érzik, kötelességük "megvédeni" barátaikat a "támadá sok" ellen. Ezek igen rossz ügyet szolgálnak, mert segítik eltussolni a jellemtelen- ségeket.

Az eltussolok egyik sokszor szajkózott érve: ne Írjunk egymás sötét dolgairól, ne tárjuk fel ország-világ előtt azokat, mert mit gondolnak majd az idegenek? Nem szabad hogy mások is megtudják: milyen emberek vannak köztünk, mert az az egész magyarságra vet rossz fényt. Ez olyan okoskodás, mintha valaki azt mondaná: ne állítsuk bíróság elé a tolvajt, a csalót, a szélhámost, mert igy a gazemberségekről mások is tudomást szerez hetnek, ami az egész társadalomnak kellemetlen. Az emigráció egy leszűkített társadalom, melyben ugyanazok a törvények és erkölcsi normák érvényesek, mint bármelyik emberi közösségben. Miért kellene akkor itt elnézőbbek lennünk magunkkal és másokkal szemben? Vagy tán a határokon kivül csak a krisztusi szeretet törvénye kötelez, a tízparancsolat sok más előírása már nem?

De Krisztus, a megbocsátás és a szeretet megtestesítője, nem gerjedt-e szent haragra a templomban zajongó kufárok láttán és nem verte-e ki őket korbácsot ragadva a megszen telt falak közül? Es vájjon nem olvasták-e az örökké békességet prédikálok Pázmány Pétert, aki nem fukarkodott a kemény szavakkal, erős jelzőkkel, ha meggyőződéséért harcolt. Bizonv jól odamondogatott, ha úgy é- rezte, igaza van! S vájjon adhatnak-e okot megbotránkozásra pld. ilyen mondatok: "Hogy kerengő beszéd nélkül megmondjam, ami gyomromon vagyon: hazudál ebben!" vagy: "Minden csak ravaszság, csavargás, hamisság, szemfényvesztés, melvben sem igazság, sem okos-