Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
1979. június hó T. DOMBRÁDY DÓRA értesítő 5. oldal A CSÍKSOMLYÓI MÁRIÁNÁL Butaságon vesztek össze és egyikük sem engedett. Sári makacs volt, Feri pedig büszke.-Nem lesz ebből soha jó házasság, - emlegette Sári édesanyja, mert jobban szerette volna, ha leánya a segéd jegyző udvarlását fogadja, mint ezét a másodéves tanárjelöltét. Dehát azok az összeveszések nem voltak olyan tragikusak, és milyen jó volt utána a kibékülés és a boldog tervezgetés. Most azonban Sári igazán mérges volt, sőt dühös is, mert azzal a kacér Grétivel látta a parkban sétálni Ferit, amikor vele lett volna éppen találkozója. Nem engedte, hogy Feri kibeszélje magát, máris garázs féltékenység! jelenetet rendezett és otthagyta faképnél. Úgy volt, hogy Feri készült a kollokvá- lásra. A parkban egy árnyas gesztenyefa lombjai alatt leült a padra és tanult. Nem sokára itt van szeptember s 6 jól akar vizsgázni, hogy újra tandíjkedvezményben részesüljön. Gréti pedig a parkon átment és letelepedett melléje beszélgetni. Együtt álltak fel. Feri indult a találkozóra, a másik pedig nem akarta egyedül hagyni.Igen kinos helyzetben volt, dühös is lett s aztán - megtörtént az összeveszés Sárival. Ott ül a vonaton. Bosszantja az ügy, hiszen úgy beszélték meg, hogy az idén együtt mennek a csiksomlyói Máriához s most egyedül megy és nem tudja, Sári megy-e vagy sem. Dühiti az egész ügy, hiszen önhibáján kivül esett bele. Nem szeret ő Sárin kivül senkit a világon és soha nem is vesz el mást feleségül, az biztos. Az egyes állomásokon meg-megáll a vonat. Gyönyörű székely szőttesbe öltözött asszonyok, leányok s legények szállnak fel. A közeli kupékból halk Mária-ének hallatszik. Ők csak az utolsó falunál szállnak le,hogy onnan gyalog tegyék meg az utat a Máriáig - legyen valóban búcsú. Az egyhangú vonatkattogást Mária-énekek dala váltja fel. Olyan szépen száll a székely szivekből a már régen elfelejtett, ősi Mária-énekek dallama, amelyeket már csak ritkán kicsi, eldugott faluban hallhat az ember. Ezek nem találhatók az imakönyvekben, - csak a szivekben. Ezeket énekelte a dédnagymama, a nagymama! az őseink. Ki tudja már, ki volt a szerzőjük, - talán a nép, - de mind-mind könyörögnek, esdenek mind Neki, a székelyek Máriájának szólnak. Viszik a szivüket, most már szabadon, hiszen már két éve nincsen oláh bocskor, embertelen kinzás. Vissza került Erdély, béke van itt, bár a nagy világban még nem lett vége a háborúnak. Most már szabad a magyar szó, a magyar ének, a nemzeti szinü zászló, - ott is diszeleg a máriás zászlókon. A vasutas a jegyeket kéri. Jólelküen mosolyog az arca, mert érzi, hogy itt, belül a székely szivek mélyén határtalan a boldogság, mélyebb a hit és biztosabbnak tűnik a jövő. Ő ugyancsak most jött a Dunántúlról helyezték ide, de máris egyet érez ezzel a testvér-néppel. Talán most érzi ő is igazán, hogy jó az Isten, mert jó, vallásos a magyar nép is. Mind többen és többen szállnak fel a vonatra. Ma mindenki nyájasabb, ma mindenki megbocsájtóbb, mert búcsúra mennek! kisasz- szonynapi búcsúra. Feri elgondolkozva nézeget ki az ablakon. Már elhatározta magában, ha találkozik Sárival, ő kezdi a kibékülést. Akkor újból rendben lesz minden, biztosan megértik egymást. De nem úgy történt, Hogy-hogy nem, Sári az édesanyjával és azzal az aljegyzővel e- gyütt szállt ki a vonatból.-Talán együtt is jöttek - marja a féltékenység Ferit. Pedig most ő tévedett. A vonatban találkoztak. Sári édesanyja kapott az alkalmon. Arra gondolt, hátha most össze tudná hozni a fiatalokat. 5 elegyedett beszédbe a segéd jegyzővel és ő invitálta, hogy együtt menjenek. Ezalatt Sári szeme Ferit kutatta. Mire megtalálta, már késő volt. Feriben fellángolt a férfi büszkeség és elindult, pillantást sem vetve feléjük, mintha észre sem vette volna őket. Csíkszeredától Csiksomlyóig jó félóra az ut. Csak a betegek mennek kocsin, az e- gyes falvak népe csoportokba verődik és é- nekelve indul Somlyóra. A szeptemberi nap már nem nagyon meleg a csiki hegyek alatt, de amig a menet a nagy porban énekelve és imádkozva megérkezik, bizony megizzadnak a bucsusok. A templom zsúfolva van. A barátok nemcsak a gyóntatószékekben, hanem a folyosón is, minden kis zugban gyóntatnak. Megkezdődik a szentmise. akik nem fémek be a templomba, azok a templom előtt elterülő parkos tisztáson, hangszórók hangjain át kapcsolódnak be. Utána pedig mindenki szeretné a rózsafüzér jét, zsebkendőjét odaérinteni a székelyek segitő Máriájához, a szobor lábához. Hullámzik a tömeg: az egyik oldalon fel a másik oldalon le. Amikor féri kijut a térre, észrevesz egy csoportot, amint a Kálváriára, a hegyre halad felfelé. Ott van köztük Sári is az édesanyjával, de nincs ott a segéd jegyző. Halvány megelégedett mosollyal a szája körül elindul utánuk. Nem akarja, hogy Sári észrevegye, igy mögöttük marad. Most látja csak, hogy Sári édesanyjának milyen nehéz a hegymászás. Talán nem is tesz jót neki. Meg-megállnak, pihennek. Végül is le kell ülnie, annyira nehezen szedi a lélegzetet. Ebben a pillanatban odalép Feri s mintha mi sem történt volna, felajánlja segítségét a mamának. Sári hálás tekintetet vet Ferire és mosolyog. Megértik egymást és újra boldogok. A mama pedig lelkesen fújja az éneket. Meg is cifrázza, csak úgy székelyesen: "Kéérjeed a Te szeent fijaadat ééret- tünk. Eékös viráágszál..." Mind a ketten vele énekelnek. Valamennyien egyek most: székelyek, magyarok.
