Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
a William Penn amerikai biztositó Kádárék- kal parolázó elnöke, vagy a lelkes anyanyel6-oldal _____________________________________ÉRTESÍTŐ 1979. január hó vis Ertavi vájjon mennyiben beszélhetnek a nemzeti emigráció nevében'.'' Es talán az emig- rációs sajtót képviseli-e valóban Gombos Zo- Zoltán, Dús László, Róna Gizella? Nem ismernek ezeknél nagyobb olvasó közönséggel, súlyosabb, hitelesebb szóval rendelkező magyar újságírókat a State Departmentben? Szomorú tájékozatlanságra vall! Vagy arra, hogy elsősorban csak olyanokat hívtak meg, akiktől azt hallhatták, amit akartak hallani. Akik elájulnak a boldogságtól, ha az a megtiszteltetés éri őket, hogy meghívást kaphatnak a külügyminisztériumba s ezért ott - hálából - a meghivók szájaize szerint igyekeznek beszélni. Nehogy legközelebb kimaradjanak a listából...(Eszembe jut erről az a megjegyzés, melyet évekkel ezelőtt Esz- terhás István tett egy magántársaságban, a- hol többen kifogásolták Gereben István viselkedését: "Igazatok van - mondotta az agg iró -, de ha ő nem lenne, még mindig csak az AMSz-es vezetők járnának be a State De- partment-be s nem mi." Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár... ) Ismeretlen nevek a meghívottak közt. Fussunk mégegyszer át a listán s nézzük meg, kik is voltak azok az"uj arcok"? Néhány név mutatóba, nevek, melyek szűk szakmai körökben valószinüek igen jó csengésüek de az emigráció közössége előtt teljességgel ismeretlenek: itt van mindjárt elsőnek Aczél Tamás Massachusettsből (talán csak nem a Sztálin-dijas kőltő települt át Ameri kába..?), Borsodi István, Decsy János,Held József, Hernády Márton, Kenneth Kovách (?), Lipták Béla, Pásztor Péter, Sárossy József, Ujvági Péter, Vedlik Csaba, hogy csak párat soroljunk fel kapásból. De még lehetne u- gyanennyit, akikről soha azelőtt emigrációs körökben nem hallottunk, tőlük semmiféle i- ránymutató, elemző megnyilatkozást, újságcikket nem olvastunk, nem hallottunk. Biztosan valamennyien derék, hasznos tagjai ennek a társadalomnak, de az kevés ahhoz,hogy valaki a magyarságot érintő ügyekhez hozzászólhasson. Ezt az illetőknek is kellet volna érezniök, aminthogy jórészük érezte is ezt, amit azzal mutatott ki, hogy távolmaradt a konferenciától. És nagyon is ismert nevek... Érdekes a meghívottak lakóhelyszerinti területi eloszlása is. Washingtonból és környékéről éppen huszonhármán kaptak meghívót a State Departmentbe, ami a résztvevőknek több mint egyharmadát jelentette. És vájjon milyen országos hirü neveket találunk ezek közt? Például Györik Józsefnét.^ aki a sza- kácsmüvészetéről és rendezői készségéről i- gen ismert ugyan, de politikai koncepciójáról már kevésbé. S az őt meghivató Gereben Istvánnal együtt ők képviselték ketten a washingtoni szabadságharcos^szövetséget, mely tudvalévőleg kettejükből áll. Aztán a már említett Róna Gizella, negyedévenként megjelenő egyszemélyes pletykaujságocska szerkesztőnője és budapesti helyszíni tudósítója (pld. a Korona átadási ünnepségéről) Végül - sok más ismeretlen név mellett - a túlságosan is ismert (hajaj, de ismert..!) Száz Zoltán, aki valószínűleg a szocialista országokba irányuló amerikai olajexportörök képviseletében jelent meg az értekezleten. (Mert úgy hírlik, mióta kikopott minden társadalmi és közéleti nyüzsgésből, átnyergelt az üzleti vonalra, hogy - állítólag - a Majoros-féle olajkutak termésének Magyarország felé irányuló szállításai körül ügyködjék és vegye fel a busás jutalékokat. . . ) Akiket pedig "elfelejtettek" meghivni. De még kiemelhetnénk más olyan neveket is, melyeknek viselői - nem a legelőnyösebb szempontokból - ismertek a magyarság előtt: a már említett Elmer Charles-on, Értavin és Gombos Zoltánon kívül példának okáért az anyanyelvi konferenciákat lelkesen látogató Sinor Dénes és követői, A Várdy-házaspár, a New York-i magyar körökben igen furcsa hirü Kálmán László, a sokféle oldaláról ismert Király Béla generális, s végül emigrációnk egyik legkülönösebb "aktivistája", a hágai konferenciáról egyenesen Budapestre utazó (nem először s valószínűleg nem utoljára pendliző) Veres Bulcsu... Hát ezek az urak képviselik valóban a State Department illetékesei szemében az a- merikai magyar emigrációt, ill. az amerikai magyarságot? Nem találtak olyanokat, vagy magyar tanácsadóik nem tudtak olyanokat javasolni, akik tájékozottabbak e kérdésben, mert ebben élnek, ezzel foglalkoznak és ráadásul önmagukon kiviil másokat is képviselnek? Nem találtak az emigrációs sajtó munkásai közt olyanokat, akik mögött, mint szerkesztők mögött ezrek és ezrek állnak, mivel nyilvánvaló, hogy ha nem értenének egyet a szerkesztővel, nem olvasnák a lapját. Aki igy nemcsak hogy ismeri a közvélemény hangulatát, de befolyásolhatja is azt és olvasói, előfizetői nevében is szólhat. Micsoda ostoba rövidlátás volt ilyeneket kihagyni a névsorból, mekkora hiba volt ez az ügy szempontjából! Miért nem javasolta a külügyminisztériumba oly bejáratos Pásztor László, vagy a még be járatosabb Gereben István például Clevelandból, a legnagyobb magyar közösségből Nádas János, vagy Lőte Pál meghívását? Vagy miért maradtak ki a névsorból olyan emigrációs szerkesztők, mint Dengl Miklós, Kótai Zoltán, Halmágyi Lajos, Szebe dinszky Jenő, Orbán Ferenc, Frey András, Fe kete István, Nánay Endre, Flórián Tibor vagy mások, akik valamivel többet tudnak a kérdéshez szólni, mint a "politikus" Györik Józsefné, vagy Róna Gizella? Miért nem hívták meg az egyesületi vezetők közül Helcz Tibort, Wass Albertet, Varga Lászlót, Teleki Bélát, Kollarits Bélát, Vasvári Zoltánt, Völgyi Gyulát, Lelbach Antalt, Sirchich Lászlót? Hogy csak néhányat említsek azok közül, akik egy életet áldoztak a magyar ügy szolgálatának és ezerszer inkább odavalók lettek volna, mint például Száz Zoltán vagy Veres Bulcsu. Vagy miért nem hívták meg a Magyar találkozó kulturcsere-vita
