Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-04-01 / 4. szám

GLORIA VICTIS ÉRTESÍTŐ Hűséget fogadunk a zászló eló'tt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron 1979. április hó • CRUSADER FOR HUMAN RIGHTS • Megjelenik havonta DR. KOLLARITS BELA: Ledőlt bástyák, ostromlott végvárak Szent István súlyos politikai irányt szabott a nem­zet elé: Elszakadni a Kelettől, együtt menetelni a Nyu­gattal! Nemzetünk ennek a politikai és vallási örökségé­nek évezredeken át hűségesen eleget tett. Legjobbjait, jövőjét, hatalmát áldozta a Nyugatért. Ha a Nyugat baj­ban volt, ha a Nyugatért helyt kellett állnunk, ott vol­tunk, ott véreztünk. És a Nyugat épithette iskoláit,tem­plomait, városait,amig a magyarság szine-java az ostro­mokban leomló végvárak romjai alá temetkezett. A Nyugat szaporodhatott,gazdagodhatott, amig nemzetünk vérét on­totta, életét áldozta érte. S kaptunk mindezért egy szép titulust: "Magyarország a kereszténység védőbás­tyája". . . Védettünk, a nyugati kereszténység, a Nyugat ahol és amikor tehette, cserben hagyott, kijátszott, hátba táma­dott bennünket. Szent István országát Trianonban dara­bokra szaggatta! Amikor élet-halál harcunkat vivtuk a bolsevizmussal, elküldte repülőgépeit, hogy gonosz esztelenséggel leszórt bombáikkal pusztítsák városain­kat és falvainkat,gyilkolják asszonyainkat és gyermeke­inket. Végül is, hogy saját békességét biztosítsa, ela­dott, kiszolgáltatott, odavetett bennünket a világura­lomra törő vörös bestiának! 19^5 tavaszán nem volt Husvét Magyarországon. Nem kondultak meg a templomok harangjai,hogy a Feltámadást hirdessék, Magyarországra Nagypéntek sötétsége borult. Vörös lobogót lengetett a szél a magyar égbolt alatt, magyar asszonyok és leányok kétségbeesett sikoltása ösz- szeolvadt az országot elfoglaló, minden emberségből ki­vetkezett "győztesek" pálinkagőzös, állati röhögésével. 199-5.április 9-én ledőlt, összeomlott a nyugati keresz­NEGYEDI SZABÓ MARGIT: Húsvéti harangszó Feltámadást hirdet az ünnep harangja Arcok fénylenek, szivek dobognak, S neked a hit mind-mind megadja Mit oly régen álmodtál magadnak. Én is kitárom lelkemet a hitnek. Remény és szeretet engem is vezetnek, S mivel van hitünk, erős akaratunk ­Bizom és remélem, hogy feltámadunk! . . . FLÓRIAN TIBOR: Fogadalom Magyarország, Te szent, Te áldott! Fogadjuk, hogy kiir­tunk szivünkből minden hűtlen­séget, magunkra tekintő önzést. Mindennap cselekszünk Érted va­lamit és bármilyen messzire so­dorjon sorsunk, minden órában közelebb kerülünk, lélekben, Hozzád A világnak mind a négy tájá­ról Feléd tekintünk és Neked áldozunk. Neved tiszteletére, nyelved szeretetére és örökké­való hűségre tanitjuk gyermeke­inket is. Isten minket úgy se- géljen!

Next

/
Thumbnails
Contents