Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
1979. február hó értesítő 5. oldal BODÓ ANTAL Bálint nyulat fog Az őszi eső ködszerüen permetezte a kert vécében árvánhagyott káposzta maradványait. Bálint meggömyedve úgy szimatolt a sorok közötti mintha legalábbis az inkák kincseit vélné az ázott levelek alatt. Csurgóra álló fekete kalapjáról - melyet még a nagyapjától örökölt - végigfolyt arcán a szennyes lé,, nyomot hagyva maga után, mintha csak azt akarná jelezni, hogy "Eggyel megint töb több van a rováson." Bálint maszatos kézé» vei végigdörzsölt az arcán és csak úgy maga elé dflnnyögtes "Megfoglak, ha addig élek is" Széjjel nézett a kertben, s alaposan- sze- ■rjiügyre vette a kert alatt kanyargó, esővíztől dagadó patakocskát is. Meggyőződve arról, hogy rajta kivül nem tartózkodik senki a közelben. Foltos kabátja alá nyúlt és rozsdás tőrt (csapdát) húzott elő. Nagy szakértelemmel vizsgálgatta az öreg, rozsdás szerszámot, majd gyorsan lehajolt és elhelyezte a káposztalevelek alatt, s mint aki jól végezte dolgát, fütyürészve ballagott a szérüskert felé. Az idő lassan alkonyatba hanyatlott. Bálint körüljárta a lu- « emakazlat, kitépett egy ölre valót s nagyot sóhajtva leheveredett az illatos szénára. Az eső felhagyott az őszi táj hiába való siratásával, s mintha csak Bálintnak akarna kedvezni, a felhők is lassan oszladozni kezdtek. Bálint összehúzta magán öreg foltos kabátját, s lélegzetét visszafojtva figyelt a káposztás felé. Kis idő múltán e- légedetten dörzsölte meg kérges kezeit,mert a káposztás végénél feltűnt egy jókora tapsi füles! Halkan biztatni kezdte?-Gyere, csak gyere! Nézd milyen jó káposztát hagytam neked! Bár szeretem a. töltött káposztát, de a káposztával töltött nyulat se vetem meg. Gyere csak, gyere, kóstolj bele. Ez lesz az utolsó kóstolód, úgy gondolom. A tapsifüles mitsem sejtve a veszélyről nagy ugrásokkal közeledett a jó vacsorát i~ gérő káposzta ágyás felé. Elérve a káposztást, az első bokornál vidám falatozásba kezdett. Majd két lábra állva. - mintha csak Bálinttól tanulta volna - végig fürkészte a terepet, hogy nincs-e valaki a közelben, vagy valami, ami lakmározásában megzavarja. Elégedetten mozgatta füleit, elindult a sorok között, de alig ugrott kettőt, hármat, mikor csattant a rozsdás tőr és tapsifüles barátunk örömének végeszakadt. Keserves sírásba tört ki. Bálintnak viszont mennyei muzsikaként hatott. Korát meghazudtolva ugrott föl a szénacsomóról, s nagy léptekkel igyekezett a rabságba ejtett füles felé. 0- daérve megfogta a vergődő állat hosszú füleit és óvatosan kiemelte a tőrből. Elégedetlen ballagott zsákmányával vissza, máris szájában érezve a nyuszipaprikés zamatos i- zét. Útja a szénakazlak között vezetett el. Mikor az első kazalnál befordult, kemény :icéz nehezedett a vállára! Lassan megfordult s szomorúan látta, hogy jó vacsorájának vége es őmaga is veszélyben forog. Két kakastollas csendőr állott mögötte, kérlelhetetlen szigorral szemlélve a vadorzót! Bálint azonban nem volt az az ember, kinek a szomszédba kell mennie egy kis ötletért, hamar föltalálta magát.-Hej, őrmester ur, de jó, hogy éppen jöttek. Most legalább meggyőződnek róla, hogyan szoktam rendre tanitani ezeket a ho »ss szüfülü garázdálkodókat. Ezzel fogta a nyulat, orrát a szénakazalhoz dörzsölte, majd nagyot ütött a tenyerével a megriadt állat hátára, s erélyesen kiálltot tas-Nesze! Kell neked lucemaV Kell neked szénaV Nem találsz eleget a rétenV Ezzel, mint aki jól végezte dolgát, szabadon bocsá- totta a vinnyogó, vergődő állatot. A csendőrök felé fordulva a tovaszáguldó nyúl után mutatott?-Látja, őrmester ur! Ez sem fog többet visszajönni, hogy mégegyszer lakmározzon az én kertemben, így szoktam én rendre tanítani valamennyit, amelyik bemerészel tolakodni a kertembe. Az őrmester látva, hogy Bálint most az egyszer alaposan kifogott rajta, mert fogott is vadorzót, meg nem is, de azért ő sem hagyta magát és erélyes hangon mondta?-Hát jól van Bálint, most az egyszer elnézem, amit csinált, de figyelmeztetem,hogy ez legyen az utolsó tanítása, mert ha mégegyszer rajtacsipem, én fogom hasonló módon rendre tanitani magát, s akkor majd megtanulja, hogy az állatot kínozni nem szabad.-Bálint megköszönte a csendőrök megértő jóságátb megígérte, hogy a nyulak tanítását a jövőben mellőzi. Lehorgasztott fejjel elballagott. A járőr a másik irányba indult, s neki vágtak a ködös, lucskos határnak...-Bajtársi LevélNyirádi-Szabó Imre: Á “Száműzött59! Nem régen jelent meg, Eszterhás István fenti cimü "Tanulmány és tanúság" elnevezésű munkája. Az olvasó jól ismeri Eszterhás Istvánt, aki elmondja könyvében, hogy milyen hosszú ideig- volt szerkesztője a katolikus Magyarok Vasárnapjának. Elvártuk volna, hogy az Írása első lap jain valamiféle beismerést, önbirálatot talál. Azonban csak egy fájdalmas emlékezést olvashatunk végig fiatalságáról és életútjának elindulásáról. Amerika nyugati partjain sokan másféle képet rajzolnak Eszterhás István fájdalmáról. Szerintük a "Száműzött" finoman becsomagolva azt kívánja tudatni, hogy ő nem oka semminek. Bizonyos lekiválságot érez, meg- hántást. Szeretné az olvasót szólásra bimi hogy azok mondják meg az "igazságot", amit ő majd megcáfolhat. E sorok írója nem tapsolt egyetlen észrevételnek sem. Sőt igyekezett a "jólértesül- teket" meggyőzni, hogy szegezzék lényeiket magának az írónak. De a könyv hangulatához
