Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
6. oldal és igy Eszterhás Istvánt érintő elgondolásokhoz szeretne hozzászólni. Hogy miért? Kiképpen? Meddig? Ahogy a könyvben olvassuk, még nem felmentés az iró részére, Akkor lett volna "megdöbbentő" i- rás, ha önmaga bírálatot végez önmaga felett. Utána, vagy felmentették, vagy elítélték volna, már egészen mindegy. Könyve végig álmodja Kispestet, ahol e sorok Írója is élt. Elmondja balladai félhomályban múltját és keserűségét. Párhuzamba állítja származását és igy örök elégedetlenségét a régi magyar élettel szemben. Pedig nem volt az olyan rossz hozzá, mint ahogy ma leírta. Elfelejtette, hogy ennek igen kevés köze van ahhoz, hogy szerkesztői munkakörét abba kellett hagynia. Másoktól vár feleletet, anélkül, hogy már az első oldalakon - ahogy előbb irtuk - megadta volna a gondolatot, hogy miért is meilőzték, illetve nyugdíjazták. Legtöbbször minden fájdalomban, ami bennünket ért, csak önmagunktól várhatjuk a feleletet, ami majd megnyugtat. Az önvizsgálat keresztényi kötelesség. Sokan hangoztatják, hogy a Katolikus Magyarok Vasárnapja Eszterhás utolsó éveiben már hatalmas falként elzárta hasábjait a- zoktól, akik ugyancsak Írni és közölni kívánták gondolataikat. Mondják, hogy Gereben Pásztor-, Pogány-féle vonal felé csatlakozott? A lap hasábjain nem engedett szóhoz jutni, csak azokat, akik neki tetszettek? Mindezeket beszélik egyesek. Kétségtelen, hogy ezek szóbeszédek, de vannak, akik teletömik a hallgatóságot mindenféle értesüléseikkel. Hovatovább a lapnak vigyáznia kellett, hogy olvasóit megtartsa. Ez a lap ma legnagyobb szócsöve a magyarság gondolatainak. Szerkesztéséhez jó adag politika és é- rett bírálat is kell, még akkor is, ha ellenségeinkről írunk. Miért nem könnyítette meg Eszterhás István az olvasók elgondolásait azzal, hogy maga is elmondta volna, mit gondol, mit érez, azonfelül, hogy elvesztette az állását. A Nagyságos Fejedelem korába visszatérni és önmagát Mikes Kelemen sorsához hasonlítani, egyszerűen kegyeletsértés. Sértés úgy aposztrofálni önmagunkat, hogy egy elmúlt nemzeti nagyság sorsának megismétlődő áldozatai vagyunk. Ehhez csatasorban, kivont karddal kellett volna jogot szerezni. Akkor öntudatos szabadságérzés hullámzott át a magyarságon. Ma például Los Angelesban két szabadságharcos Szövetség möködik. A jobb - mondják - és a bal! Melyikhez állhat a szegény emigrációs magyar? Ezért kell vigyázni nagyon, hogy kikkel szorítunk kezet. Természetesen joga van minden Írónak a költői szabadság színes finomságában forgatni önmagát. Eszterhás Istvánnak, az Írónak azonban nagy szavak helyett, rövid ítéletet kellett volna mondani önmaga felett. Mert, ha nem érez valami fájdalmat, akkor miért állítja önmagáról, hogy "száműzött"?! Az olvasó kételkedve csóválja a fejét "vajon miért? Miképpen?" - úgy, ahogy Eszterhás István írja könyvében. ISMERJÜK VÉG ŐKET... A viccrovatunkban közlünk egy olvasói levelet, melyben levélírónk elmókázik dr. Po- gánv világelnök cezároméniájával. Mi is kaptunk (névtelenül) egy Xerox másolatot dr. Pogány körleveléből, melyen pontosan tiz név szerepel, mint a világkongresszust előkészítő bizottság. Az elmaradhatatlan Gereben István és Győrik Józsefné mellett Szörényi (Lerch) Éva országos ill. kontinentális elnök, dr. Pogány sógornője, dr. Kopits csoport elnök, dr. Szimonisz sajtófőnök, Európából dr. Töttössyy Ernő, Tollas Tibor stb.^ szerepelnek a listán. Érdemes néhány mondattal foglalkozni egyik-másik főrendező dicső tetteivel. Had lássák olvasóink, kik azok, akik áprilisban világkonferenciáznak. Kik azok, akik előszeretettel képviselik az összmagyarságot és beszélnek nevünkben ott is, ahol nem kellene. Egyelőre névtelenül foglalkozunk velük, de a kongresszus után, ha szükséges lesz, névszerint és részletesen. Gerebent - Győriknét nem kell külön bemutatni olvasóinknak. Ők azok, akiktől a washingtoni - baltimore-i magyarság már egy évtizede várja és követeli, hogy számoljanak el kb. 200 ezer (vagy több?) dollár brutto bevétellel, melyet hazafias jelszavakkal összekutyultak és melyből nagy összegeket ingatlanspekulációra és magánbirtokuk fel- fejlesztésére használtak fel. Gereben István neve hírhedtté vált azzal is, hogy minden tőle telhetőt elkövetett Mindszenty bíboros amerikai utjának megakadályozására. De menjünk továbbj Az egyik közülük piroskönyves párttag, az ÁVÓ-s egyenruha büszke viselője, vállán tiszti (törzstiszti?) rendfokozattal. A másik: titkár (párttitkár?), a vörös Csepelen. Es nem is akármilyen! Rákosi testvére, a csepeli Müvek vezérigazgatója, Biró elvtárs közelében. A harmadik: szintén párttag, a szovjet megszállók hivatalos tolmácsa. 19^. decemberében egységét az oroszok elől visszavonta, amiért letartóztatták de megszökött. U- tána pincékben élt illegalitásban,“amíg az orosz csapatok felszabadítottak”. "Mert engem valóban nemcsak politikailag, hanem efzy- egyénileg is felszabadítottak." írja 1952. október 30-án keltezett "önvallomásában". A "felszabadítás" úgy meghatotta, hogy 19^5 egyik hideg januári napján csatlakozott a kommunistákhoz és augusztusban már beléphetett a pártba. A "felszabadulást" olyan komolyan vette, hogy az elvtársai tilalma ellenére szabadon elkezdett "bizniszelni", valutával üzérkedni "külföldi fizetőeszköz, aranytárgy és a aranyérme tiltott forgalomban való átvétele és eladása...a népgazdaság érdekét súlyosan veszélyeztető bűntettben való bűnös sége" stb. miatt 195^. január 8.-án 12 évet kapott. Másodszor 1956-ban a szabadságharcosok szabadították fel, ill.ki a börtönből. Persze a szabadságharcosok felszabadításában már nem bízott. Gyorsan "kivágódott" a szabad világba és itt mint politikai fogoly 1979. február hó ÉRTESÍTŐ
