Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
1979. november hó értesítő 7. oldal STIRLING GYÖRGY: Magánügyben — közérdekből-Az Amerikai Magyar Szövetség- közgyűlésének tapasztalatairólváv' közel tiz éve figyelem álmélkodva, egyesek közülünk milyen jobb ügyhöz méltó buzgalommal nyüzsögnek az emigrációban egyesületi vonalon és fordítanak időt, energiát arra, hogy valamelyik szervezetnek tisztség- viselői lehessenek. Ezek az emberek egy-egy tisztujitás, un. választás előtt minden követ megmozgatnak, telefonálnak, leveleznek és gazsulálnak a szavazatok érdekében, sőt még becstelenségektől sem riadnak vissza. Aztán amikor a különböző érdekcsoportok közt elvtelenül lavirozva, ezzel-azzal le- paktálva sikerül ranghoz-cimhez jutniok, nagyhangú nyilatkozatot adnak a sajtónak, tele frázisokkal és elcsépelt közhelyekkel - aztán a következő választásig nem csinálnak semmit. Hacsak azt nem tekintjük munkának, hogy az egyesület nevére és "magas" tisztségükre hivatkozva hébe-hóba "pofafürdőt" vesznek a State Departmentben és elájulnak a boldogságtól, hogy egy harmadrangú amerikai külügyi tisztviselő szóbaállt velük. A két választás közti idő rendszerint ezzel telik el. Miután pedig rangjukat sürgősen rányomtatják a névjegyükre, levélpapírjukra és boritékjaikra (talán még otthon diszkrét célra használt papirnemüikre is..) egész tevékenységük abban merül ki, hogy kapcsolatokat, "barátokat" igyekeznek szerezni a következő választásra. Aztán kezdődik minden élőiről, csak a magyar ügy nem halad előre egy jottányit sem... A legnevetségesebb, hogy azok az urak, akik kizárólag saját karrierjük érdekében, igv ügyködnek "coast to coast", magukban őszintén hiszik azt, (és ezt uton-utfélen hangoztatják is) hogy ők produktiv munkát végeznek a magyar ügyben. Es hiszik, hogy ők a magyar emigráció nagyjai, megmentői. Soha nem értettem ezeket az egyesületi alapszabályokból és szónoki közhelyekből gyúrt ügyködőket, akik csak közgyűléseken érzik jól magukat és az ülésvezetői pulpituson vannak igazán elemükben. Szerintem az ilyen emberek "közszerepléssel" és cimkór- sággal kisebbségi komplexumukat próbálják kompenzálni. És ha már a Jóisten más tehetséget, képességet nem adott nekik, valahol csak ki kell élniök az ambícióikat. windig hideglelést érzek az ilven egyesü- letesditől és ha üggvel-bajjal mégis betuszkolnak valamilyen ülésre, ahol üres szalmacsépi ésre fecsérlik az időt, rendszerint hamarosan elalszom. De hangomat soha senki nem hallja: óvakodom szaporítani a hozzászólók számát, mert hallgatásommal inkább szolgálom a közérdeket. Ha kevesebb a fölösleges szó, hamarabb lesz vége az ülésnek s mindenki mehet a dolgára. Zöldfülű kezdő emigráns koromban engem is "beszerveztek", nem is egy, de két "világszervezetbe" is, ahol a házi Íródeák szerepét szánták nekem: érezzem megtiszteltetésnek, hogy a "nagyok" dicséretét zenghetem és propagandát csinálok az egyesületnek. Mivel azonban nem szeretem, ha mások mondják meg, mit csináljak, hogyan Írjak és mások akarnak gondolkodni helyettem, igyhát (ahogv a diktatúrákban sem találtam helyem ugyanezen okok miatt) rövidesen elváltak útjaink. Két évvel ezelőtt azonban - akaratom ellenére - újra belecsöppentem az egyesületes- dibe. Az Amerikai Magyar Szövetség 1977. őszi közgyűlésén, távollétem alatt, valaki igazgatósági tagnak javasolt, mire többen rábólintottak. így lettem én az AMSz igazgatója - ahogy napok múltán arról értesültem. Notabene: a megválasztásom jogtalan volt, mert az AMSz tisztségviselője csak a- merikai állampolgár lehet, én pedig akkor nem voltam az. Próbáltam is ezzel érvelni, de áldott emlékű Béky Zoltán bátyám elhallgattatott azzal, hogy a Szövetséget meg kell menteni az egyre jobban ágáló szélsőségesek ellen, tehát kötelességem maradni. Az ő kedvéért maradtam ugyan, de egyre kevésbé fült a fogam az egyesületi élethez és ahhoz, hogy egy levegőt szívjak üléseken olyanokkal, akiktől mély elvi szakadék választ el. Ezen ugyan segítettem azzal, hogy legtöbbször nem mentem el az ülésekre, közben pedig vártam az alkalmat, hogy kiléphessek a"buliból", 1978. tavaszán sikerült is valami mondvacsinált ürügyet találnom és Írásban bejelentettem lemondásomat Béky püspöknek és Pásztor Lászlónak. Mondanom sem kell, nem fogadták el és a kettős rábeszélésnek újra csak engedtem. Maradtam, sőt közben feladatot is kaptam: rámbizták az AMSz Híradó szerkesztését. Egyesületi közlönyök sablon-szerkesztése sem tartozik kedvenc műfajaim közé, ezért igyekeztem elhárítani magamtól ezt a megtiszteltetést. Kerek egy évi"gyurás" után itt is engedtem és a "közérdekre" (V) való tekintettel elválaltam a szerkesztés munkáját, ami amugyis szükreszabott időmből jó- néhány órát elrabolt. Dehát csináltam, az emigrációban kötelességünk önzetlenül dolgozni a magyar ügyért... Most az Amerikai Magyar Szövetség nemrégiben lezajlott New York-i közgyűlésen aztán megkaptam mindezért a jutalmat. A közgyűlésen, melyre megintcsak unszolásra mentem el, "erősítsük a vonalat a hatalomátvételre törő szélsőségesekkel szemben" jelszóval, olyan botrányos jelenetek zajlottak le, melyekről szégyen Írni is. Mindennek csúcsát a közgyűlés harmadik napjának délelőttjén történtek jelentették, amikor az egyik helyi rádióbemondó - a Magyar Zsidók Világ- szövetségére hivatkozva - szót kért és egy ellopott, sőt meghamisított magánlevelemet lobogtatva minősíthetetlen módon megtámadott és kérte kizárásomat az AMSz-ből. A részleteket az egész emigráció ismeri, hiszen annak krónikája több lapban is megjelent, ezért ismétlésekbe nem bocsátkozom.
