Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

GLORIA VICTIS

ERTESITO

Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét.

Tamási Áron

1979. november hó

HUNGARIAN MONTHLY

Szerkeszti: Soós József

PÁSZTOR SÁNDOR:

Az eszmék rabságában

A L. A Timesban olvastatni hogy a második világháború két légi hose, Robert Stanford-Tuck angol és Adolf Galland német repülőtábomok között a háború után meghitt barátság fejlődött ki. A háború első é- veiben szinte naponta találkoztak, mint ellenségek, a francia légitérben vivott csatákban, amelyekben Stanford-Tuck 30 ellenséges repülőgépet lőtt le, Galland állítólag hetvenet. Figyelemre méltó Stanford- Tuck erre vonatkozó nézete: "A harci repülőgép pilótája sohasem gondol az emberre. A gépre gondol. A gép az ellenség, nem az ember. Mindig örültem, ha egy kinyiló ejtőernyőt láttam."

ügy érzem, hogy az angol pilóta nem fejezte be a gondolatmenetét, nem vette észre, hogy a gép sem ellenség. Az igazi ellenség az "eszme", amely szolgálatába állitotta az embert és a gépet.

Kain óta az ölés, az erőszakosság lépten-nyomon előfordul az emberiség történetében. Hiába vártuk, hogy civilizációnk és kultúránk fejlődése megszabadítsa az embert ettől a rettenetes bűnétől. Sajnos, ennek éppen az ellenkezője történt. Kain idejében az emberi kapzsiság volt az emberiségnek talán az e- gyetlen motivuma. A civilizáció fejlődése magával hozta a különböző eszméket. Akármilyen jó és nemes volt maga az eszme, a megvalósításához vezető ut sokszor az erőszak útja volt. Idők folyamán az egyéni okokból származó szórványos emberölés helyébe a háborúnak nevezett és "törvényes" emberölés lépett.

Az első világháborúban legyőzött és a "békeszerződések" által nyomorba taszított német nép lelkében Hitler lángra lobbantotta a szunnyadó eszmét: "Deutschland, Deutschland über alles!" Ez az eszme so//evembe t- T

LAJOSSY SÁNDOR:

A zászló porbahull

November L.~e, hajnali négy óra.

Az orosz haderő álnokul, aljasul megtámadja az alvó országot. Ágyudörgésre ébred a nép, fegyverropogásra, az álmukban megöltek u- tolsó halálhörgésére. A rádió a himnuszt játsza, "Isten áldd meg a magyart..." Tankok moraja zug végig a városszéli utcákon... "jó kedvvel, bőséggel..." Géppuskák ropognak Kispest határában... "nyújt feléje védő kart, ha küzd ellenséggel..."

Aztán egy soha el nem felejthető, drámaian monoton hang szólal meg:-"Itt Nagy Imre beszél, Magyar- ország miniszterelnöke... csapataink harcban állnak...a kormány a helyén van..."

Mindenki tudja, mindenki látja, hogy a harc egyenlőtlen, s a harc kimenetele csak a véres, borzalmas elbukás lehet. A miniszterelnök szavai velőkig hatolnak. A karhatalom emberei harcállásokat épitenek hevenyén, kapkodva. A honvédség rendezett alakulatai felsorakoznak itt-ott az ellenálláshoz. Néhány óra csupán és Budapest tüzbe borul... /Folyt.a 2. oldalon./