Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
2. oldal ÉRTESÍTŐ 1979. november hó dorta háborúba Hitler Németországát és ez ellen az eszme ellen szálltak hadba a veszélyeztetett szomszédok. Stanford-Tuck-ot és Gallandot a saját hazájuk törvényei ültették harci gépjeikbe és küldték ki az ellenfél elpusztítására. Ilyen egyszerű lenne a probléma? Hol születnek azok az eszmék, amelyek "kötelességévé" teszik az embernek, hogy embertánsát öl- je? Nekem már régen az az érzésem, hogy e- gyetlen nép sem "született" ellensége egy másik népnek.^ Sem egyénileg, (Stanford-Tuck és Galland példája nem az egyetlen), sem tömegében. Hol születik meg az "ellenség" fogalma? Ott és akkor, amikor egy népnek vezető rétege (néha 1 % néha 20%) egy bizonyos eszme (ideológia) szolgálatába áll és ezt az eszmét ^propagandával, vagy erőszakkal kötelezővé teszi minden "alattvaló" számára. Az eszmék, különösen a politikai és gazdasági eszmék, elnémitják a lekiismeret szavát és elfogadtatnak az emberrel sok mindent, ami ellenkezik Isten erkölcsi törvényeivel. Milliókkal együtt Stanford-Tuck is lerázza magáról és volt ellenfeléről is a felelősséget, amikor ezt mondja: "Galland csak a kötelességét teljesítette! En is." Az eszmék (ideológiák) az előző idők e- seményeinek (a történelemnek)szülöttjei. A tört énét Írásnak általános hibába, hogy gerincét a háborúk, forradalmak és erőszakos cselekedetek képezik. A békés idők vívmányait, a szépet és jót csak másodlagosan, vagy egyátalában nem említik a történetírók. Elsősorban vonatkozik ez az iskolai történelmi tankönyvek összeállítóira. Végzetes folyamat ez, mert az uj eszmék egyre inkább megbarátkoznak az erőszakos megoldásokkal. Elfogadják a háborút, mint a "megoldhatatlan" problémák megoldását. Pedig éppen a történelem egyik legfőbb tanulsága, hogy a háborúk csak ideig-óráig elnémitják, de sohasem oldják meg a problémákat Amióta ember él e Földön a legkülönbözőbb eszmék hirdetője, passzív befogadója, vagy rabja volt. Naiv dolog lenne abban bizakodni, hogy ez a helyzet valaha is megváltozik. Kain öröksége időről-időre áttör az emberi jóakarat vékony falán. Szeretném kedvezőbb fényben látni az ember jövőjét, de akkor lekellene mondanom a tárgyilagosságra való törekvés megnyugtató^ érzéséről. És mégis egy alig hallható belső hang azt súgja nekem, hogy jönni kell egy uj Messiásnak, aki kinyitja a hatalmasok szemét, hogy látva lássák: Az emberi élet minden eszménél magasabb erkölcsi érték. UJ VILÁG A Richmondi Magyarok Egyesülete november ^.-én, vasárnap d.u.3 órai kezdettel fog megemlékezést tartani az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 23. évfordulójáról a St. Bridget's Church Rectory Hall-jában (6008 Three Chopt Rd.). A ZÁSZLÓ PO^BAHULL (Folyt.az l.old-ról.) Kisebb rádióleadók nyugati segítségért könyörögnek. Az ország tekintete Nyugat felé fordul, az egyetlen irányba, ahonnan bármi segítség érkezhet. Kósza hírek terjednek el, hogy az ENSz csapatokat küld az országba és érkezésük csak órákon múlik. Azonban egyik óra telik a másik után és sehol semmi. A kommunista rádió bömbölni kezd: Halál Nagy Imrére! Mindenki tegye le a fegyvert! Ezalatt újabb és újabb szabadságharcosok sietnek rendezetlenül a harcban állók segítségére. Magyarország ismét hadban áll a Szovjetunióval! Budapest utcáin teljes fejetlenség lesz úrrá. Rohangászó emberek, fegyveresek, katonák és gyerekek, a városszélről behozott sebesültek, egy kavalkádé az ország sírja körül... Vér, könny és kétségbeesés... A Kilián laktanyánál emberfeletti küzdelem folyik. Atomjaivá roncsolt tankok, szénné égett holtestek hevernek az Üllői utón. A laktanya védői világot csodálatba ejtő hősiességgel állják helyüket. A Rákóczi u- ton tankok dübörögnek. Hatalmas robbanások reszkettetik meg a levegőt, iszonyú porfelhő tör égnek, amint a Divatcsarnok hatalmas épülete önmagába omlik...A Nemzeti Színháznál recseg-ropog minden. Géppuska kattog a házfalak tövében, majd hatalmas robajjal pincébe omlik az Emke kávéház. Nem sokkal ezután a Deák tér irányában gyullad ki az ég. Házak, tankok, emberek repülnek a magasságba és zuhannak a megsemmisülésbe. Egyre félelmetesebben, egyre erősebben tör előre az orosz. A harcolók elvesztik időérzéküket és igy válnak az órákból napok, a nappalokból éjszakák. A napnyugta késő délutánt mutat, amikor a Dohány utcából dugják elő "orrukat" a félelmetes orosz óriástankok, úgy tűnik pihenten, uj erőben. Erős tüzelés fogadja őket minden oldalról. Győzik őket! I- lyet még nem látott a világ! pár száz felkelő, ha van ezeken az útszakaszokon, de megtörik ismét az orosz támadás. Ekkor azonban előtörnek a patkánymódra megbújt belső erők. Ablakokból tüzelnek a felkelőkre, s az aljasul, hátulról jövő golyózápor elöl nincs menekvésük. Itt is, ott is kifordult gyomorral, letépett karral, szétroncsolt arccal fekszenek a hullák. Az orosz tankok szinte kéjelegve lapítják semmivé a hősi halált halt harcosokat és törnek tovább, hogy megsemmisítsék^ végleg letörjék egy nép szabadságküzdelmét. Delet harangoznak! Nocsak! Visszatért a harangszó! Olyan tisztán csendül, de olyan fájdalmasan, különösen ott a Muzeumkert felett, miként az őszi szellő átveti őt a belvárosi házak fe-f lett. Lent a kertben sírok sorakoznak, frissen hantolt sírok. Lehorgasztott fejű, imádkozó emberek állják körül a sírokat, köny- nyes szemmel, halottat és országot gyászoló fájdalmas érzülettel. A sirkert mindig népes. Estére kigyulnak a mécsesek, hogy a sötétben is hirdessék az ország tragédiáját és gyászolják a tragédia hőseit és áldozata-
