Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-10-01 / 10. szám

2-oldal________________ értesítő 1979. október hó

amivel a mae-yarsag- ráirányította a figyelmet a szovjet r-endszer belső rothadására és ellentmondásaiba. És ugyanakkor- bebizonyította a viláer előtt azt is. hogy vannak eszményei, melyekér-t kész meghalni iss a forradalom követelései, az eszmények, melyekért fearvyert fogtak a budapesti egyetemi hallga- tók és a csepeli munkásifjak a nép szivéből fakadtak és eery nemzet vágyait tükrözték.

Hoe-y Ötvenhatnak mégis el kellett buknia? Hogy a dicsőséges 11 nap vívmányait megsemmisítette a november ii.-i szovjet orvtámadás és Magyarország visszasüllyedt abba a szovjet gyarmati sorba, melyben annakelőtte volt? mindez nem a magyar nép elszántságán, a magyar ifjak állhatatosságán múlott.Egy kis ország szembe mert szállni a 200 milliós orosz birodalommal, de igazsága tudatában bizott a szabad világ támogatásában, az Egyesült Nemzetek segítségében. De ez elmaradt. Elmaradt, mert a szabad világ felelős vezetői nem merték vállalni a kockázatot, hogy a kis Magyarország érdekében szembekerüljenek a Szovjet birodalommal. Elvtelenül megalkuvóan a legkényelmesebb utat választották: bámulattal adóztak ugyan a magyar forradalom hősiességének, de a szép szavaknál nem mentek tovább. A magyar népnek és azt képviselő kormánynak még a legminimálisabb segítséget sem adták meg.

Nyugat csodálattal nézett ugyan 1956-ban Budapest felé, de ugyanakkor némi borzongással is. Ezek a hevesvérű, szertelen magyarok megint belementek valami meggondolatlanságba és nem átalottak puszta kézzel nekimenni a szovjet tankoknak! Micsoda felelőtlenség! Még majd felborítják a statusquot és veszélybe kerül a hatalmi egyensúly! Talán a világbéke is! Nem szabad őket biztatni, mert még nagyobb kavarodást csinálnak!

Az ENSz-ben sem szabad semmit sem csinálni, csak éppen tessék-lássék, és döntésig nem kell vinni a dolgot, hátha megsértődnek az oroszok! Inkább sürgősen nyugtatni, hogy a nyugati hatalmak érdektelenek Középeurópá- ban és nem támogatnak olyan kormányokat, melyek ellenségesek a Szovjetunióval szemben.

(A Nagy Imre-kormány - és Mindszenty József is - nem egyszer kijelentették, hogy Magyar ország nem ellensége a Szovjetnek, de ez nem zavarta sem Eisenhowert, sem Hruscsovot)

A magyar forradalom nem illett bele a nyugatiak terveibe, nem illet bele az akkor már kialakult "détente”-os világképbe. Kicsit anakronizmusnak hatott ez'a vakmerő hősiesség Washingtonból, New York-ból, vagy Párizsból nézve. Megkezdődött hát a végnélküli huzavona, hátha sikerül elodázni a döntést addig, mig maguktól megoldódnak az események. És meg is oldódtak: elérkezett november 4., a szovjet tankok csordái rárohantak Budapestre, Nyomukban pedig belopakodott a városba Kádár János és gangje, az o- roszok által kinevezett "magyar" kormány. Nyugat megkönnyebbülten fellélegzett: Magyarország fölé ismét csend borult - a temetők csendje és nem kellett már kényelmetlen döntéseket hozni. Lelkiismeretüket a két- százezemyi magyar menekült felkarolásával nyugtatták meg és a Vasfüggönyön túl ment minden tovább a maga utján. (Olyannyira,

hogy pár év múlva már annak sem látszott a- kadálya, hogy Kádár szalonképességét elismerjék: még az ENSz-be is beengedték.)

Aztán - ezzel párhuzamosan - az emigrációban is megindult az elvek végkiárusitá- sa. Ahogy a nyugatiak kormányszinten szóba- álltak a Szovjet kegyéből hatalombakerült "forradalmi munkás-paraszt kormánnyal" (melynek neve is merő hazugság, mert éppúgy nem forradalmi, ahogy nem a munkások és nem a parasztok kormánya - igaz: az értelmiségé sem...), úgy kezdtek hazasompolyogni a forradalom elüldözött menekültjei is. Ahogy lassacskán megkezdődtek a kereskedelmi tárgyalások Kádárékkal - hiszen üzletelni muszáj! - úgy fejlődött ki mindjobban az emigráció cserekereskedelme is: élelmes üzletmagyarok tucatszám vitték haza a farmernadrágokat, meg a zsebszámoló gépeket és helyettük áramlott át Amerikába a Herendi-por- cellánkészlet, meg a szocialista magyar i- par más termékei. Elvégre mindenki jóljárt és üzletelni csak nem bűn, ha ezt csinálja az amerikai kormány is? Ami az Amerikai kormánynak hasznos az nekünk is jó! mondták és megtapogatták a zsebükben lapuló amerikai útlevelet: elvégre egy hü amerikai állampolgár nem helyezkedik szembe kormánya politikájával. És az amerikai kormánypolitika a kölcsönös jóviszony ápolása és a kereskedés. Hát nem adta haza Carter a Koronát is?

A Magyar Népköztársaság washingtoni követségén ma már sorbaállnak az ügyfelek és egyre nagyobb a forgalom: a jövő-menő emigránsok (? ) egymásnak adják a kilincset és egymással versengenek abban, ki kapja meg gyorsabban a hazautazó vizumot. Az udvariasan kérvényezőktől dehogy tagadják meg az elvtársak a beutazási engedélyt, hiszen dollárt kapnak tőlük, de közben a markukba röhögnek: lám ez lett abból a hazafias emigrációból, ilyen eredményes volt a hazai propaganda! Még az ötvenhatban elmenekültek is - akiknek pedig lehetne némi tapasztalata a kommunista módszerek felől -, még azok is lépre mentek és átvették a Budapestről unos untig fuvolázott szólamot: ez már nem ugyan az a rendszer, amit Ötvenhatban otthagytak: ez már liberális és mindent teljesített, amit a magyar nép követelt! Ebbe hazalátogatni nem bűn, nem szégyen, hiszen már minden megváltozott otthon, és elvégre a Hazával ápolni kell a kapcsolatot!

És ma ott tartunk, ho^y hovatovább már nem mernek máskor ünnepségre elmenni jó magyarjaink - a szabadságra hazasomfordáió emigránsok -, mint csak március 15.-én, hiszen azon sokhelyütt még a magyar követségi emberek is résztvesznek - igaz-e? De október 23.-at ünnepelni, a forradalomra emlékezni, az rázós! Hiszen megláthatják az embert - mondják, minden magyar ünnepségen ottvannak a követség besúgói... - s akkor fuccs a vízumnak, befellegzett a hévizi láb- áztatásnak...Az ilyen hazajáró lélek már beszélni sem mer, nemhogy magyar ügyben valamit is tenni: inkább nem nyitja ki a száját nehogy olyasmit mondjon, amivel megbántja a rendszert. Vigyáz az ut előtt, fokozottabban vigyáz természetesen otthon és vigyáz utána is, hiszen jövőre újra útra akar kel