Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
2. oldal értesítő 1979. január hó BALTiMORi értesítő P.O.Box 7416 Baltimore, MD 2122? Tel. (301) 242-5333 Szerkeszti: Soós József Munkatársak: Dr. Kollarits Béla, Albany, N.Y. Stirling György, Washington,D.C. Völgyi Gyula, Richmond, VA Előfizetési dij: egy évre 8 dollár DICSŐSÉG A LEGYOZOmXNEK-_J seregek pusztulása volt az ára a megígért, csodálatos, örökös békében élő u.j világnak. Nemzedékek életbiztonságával, anyagi javaival, erkölcsi, fizikai szenvedéssel, embermilliók életének elvesztésével kellett előre megfizetni az eljövendő örök béke árát. Amikor pedig a nagy világégés végétért, nem a népek megbékélése, a világ ügyeinek igazságos elrendezése, hanem országok feldarabolása, nemzetek szétszaggattatása következett. Valóban felszámoltak néhány diktatúrát, de emberek száz milliói kerültek minden előbbinél gonoszabb, borzalmasabb zsarnokság gyilkos járma alá. Emlékezetünkben még nem halványodtak el a pusztulás roppant, teljesen soha nem feledhető élményei, benyomásai és ime, az emberiség már csak adott jelre vár, hogy háborúk lángját lobbantsa fel. Olyan háborúkét, melyeknek fegyverei a világot néhány óra leforgása alatt el tudják pusztítani. Olyan háborúkét, amelyeknek nem lesznek győztesei, csak legyőzöttei. A ma embere sokat gondol arra a bizonyos régi világra, melyet elsodortak, elsüllyesztettek az újabb idők "törekvései", melyekkel az emberi sorsot akarták jobbá, szebbé tenni különböző világmegváltó eszmék hirdetői. Igaz, hogy az "a régi jó világ" sem volt tökéletes, nem volt tejjel és mézzel folyó földi paradicsom - de pokol sem volt, ahol mindenki egymást gyilkolta. Abban a régi világban is voltak ellentétek, voltak háborúk - de senkinek eszébe nem jutott, hogy ezekért az ellentétekért az egész világot lángba borítsa, hogy két ellenséges, dulakodó szomszéd nézeteltéréseit kontinensek vérgőzös, emberpusztitó hadakozásává változtassa* Hát nem lehetne valahogy visszatérni a régi, kipróbált életformákhoz és nem volna jobb, ha minden nép csak önmagával törődne'.' Az emberiség földi vándorlása során nagy utat tett meg, hogy életét szebbé, jobbá tegye. Szolgálatába fogta a természet erőit, leküzdötte tömegpusztító betegségek egész sorát, pompás városokat épített, összegyűjtötte, megőrizte mind azt a szépet és jót,- amit a kultúra, művészet évezredek során megalkotott. Meghosszabbította az életet, valóban földi menyországgá változtathatta volna a világot. Valahol azonban a "teremtés koronája" letért a helyes ut^ól és úgy látszik, mintha elakamá pusztítani mindazt amit saját javára és gyönyörűségére eddig megalkotott. ¥intha"keserü levében forgó" sártekénket kiégett, üszkös romhalmazzá akarná változtatni' "A feledés az a büntetés, amellyel mindazt sújtjuk, ami kicsinyes és rut volt életünkben" mondta Bénán. Igen, az emberi emlékezet sajátossága, hogy a rosszat hamarább felejti, mint a jót. így vagyunk azzal a bizonyos "régi jó világgal" is. Ami jó volt benne, arra tovább emlékezünk, a múlt ködében az is megszépül és kívánatosnak tűnik, ami rossz volt benne! Ha régi világunk nem úgy alakult volna, ahogy alakult, ha benne minden fenékig tejfel lett volna, akkor a- zok a világkatasztrófák, amelyek évszázadunkban zúdultak ránk, be sem következhettek volna. Dehát - "az ember mindig ott érzi magát jól, ahol nincs ott". Vagyis mindig valami másra, többre, ismeretlenre vágyunk és vágyainktól elragadva készek vagyunk ölni, másokat leigázni, országokat elrabolni, népeket is kiirtani. Es ennek alapján mondhatnánk - az ember maga idézte fel sorsát, meg érett a pusztulásra. Magára vonta az egek haragját, megérdemli, hogy az ég villámai rásujtsanak! Szolgáljon azonban a szegény földi halandó mentségére, hogy a bennünket sújtó szerencsétlenségek áradatát nem csak az emberi természet izgágasága, telhetetlen- sége és uralomvágya zúdította világunkra. Az ember indulataival, érzelmeivel, szenvedélyeivel eszköze, játékszere nálánál hatalmasabb erőknek. A mostani elfajult világ- helyzetet emberfeletti, az emberi akarattól csaknem független erők idézték föl, néhány fanatikus, túlzó, beteg elméjű ember közre- möködésével. Es ez a néhány, világot kormánj zó emberi lény kis köre olyan kataklizmák végtelen sorát volt képes feigerjeszteni, melynek áldozata az emberiség, emberek nagy tömege, amely nem kívánt egyebet, mint nyugodt, békés, embernek való emberi életet. Korok, intézmények, állami és társadalmi berendezkedések, gazdasági törvények, mikor hivatásukat betöltötték, nyűgökké, fejlődést akadályozó különcökké válnak. Bilincsekké, rabláncokká alakulnak, melyeknek súlya alatt roskadozik az emberiség. És ha ezeket békés utón megszüntetni nem sikerül, természetes következmény a zendülés, forradalom, vagy adott esetben háború. Nem véletlen, hogy mind gyakrabban gondo lünk vissza arra az elmúlt régi, jó világra Sok hibája volt, de meglehetett benne élni. Volt benne szép is jó is, a szellemében, em hereiben és intézményeiben egyaránt. Ha nem igy lett volna, akkor több mint egy évszáza dón át nem elégített volna ki bennünket. Ha rossz lett volna benne több, mint jó, akkor már előbb, hamarabb ráuntunk volna, hogy va lami más, valami uj után vágyakozzunk. S ha most, két világháború tüzfergetegén át, a pokol tüzéből visszanézünk erre a világra, hosszú, évszázados életére, különösen egyes évtizedeire ennek a világnak, akkor valóban csak arra következtetésre juthatunk, hogy emberen kívüli hatalmak kegyetlen játékának eszközévé váltak évszázadunk uralkodói, államfői és kormányai...Azután, amikor a vértenger elapadt, a csataterek pora-füstje eloszlott és elhalt a csatazaj, az emberre há rult a feladat, hogy békét teremtsen.
