Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
GLORIA VICTIS ÉRTESÍTŐ Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron BALTIMORE WASHINGTON RICHMOND 1978. március hé ® CRUSADER FOR HUMAN RIGHTS DR. KOLLARITS BELA: Magyar Március Az erdő a természetet nem ismerő számára nem sokat jelent. Jól esik szélein, tisztásain megpihenni, madárdalt hallgatni, árnyas utain sétálgatni. De amikor alkonyodni kezd, kifelé igyekszik a vándor a sűrűségből, a vadon a sötétben rejtelmes útvesztő, ahol eltévedhet, ahol Isten tudja milyen veszedelmek leselkednek... Tapasztalt erdőjárónak az erdő jóbarátja, szükségben védelmezője, nem egyszerűen fák és cserjék sűrű rengetege. Feltárja előtte titkait, az avar zörrenése, a lombsuhogás, ágak reccsenése, a madárének, az erdő minden hangja mond valamit. Igen, az erdő él és beszél. A fatörzsek hajlása, kérgükön a behegedt sebek, letört ágak csonkjai elzugott viharokról mesélnek, az ágak látszólagos össze visszasága a létért való küzdelem jelei. A fák ágai, egymást kerülgetve, egymás ellen harcolva az életet jelentő fény, az életetet sugárzó nap felé törnek. A történelem olyan mint egy nagy, határtalan erdőség. A fák és bokrok a történelem eseményeit, korszakait regélik. A kisebb események a gyenge, silány kis fák és cserjék. Kidőlnek a legkisebb szélrohamra, hiányukat senki sem veszi számba. Megfeledkeznek róluk. A fontos, nagy dolgok az erős, vastagtörzsü fák. A magyar történelem erdejében sok, nagy viharokat átvészelt erősdereku faóriás áll. Kérgük számtalan sebe az átélt szenvedésekről tanúskodik. Termőföldjük maga a nemzet, gyökereikkel mélyen, nagyon mélyen kapaszkodnak a magyar múltba. Nincs a feledésnek olyan orkánja, amely ezeket a fákat kitudná szakitani a magyarság emlékezetéből. És ágaikkal az életet jelentő fény, az életet adó napsugár, a Szabadság napja felé nyúlnak. Az ágak levelei, a magyar remények, sokszor lehullot- tak. Vastag az avar a fák alatt, térdig jár a vándor a veszett magyar remények lehullott, száradt leveleiben. Azután ezek a fák újra kizöldülnek. így kell ennek lenni,mert 5 s 5 s s í t Megjelenik havonta Talpra, magyar, hl a’ haza! I» ai idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válaszszatok! — Az egykorú nyomtatás. VÖLGYI GYULA: Zászló szentelés Imára kulcsoljuk kezünk. Hozzád fohászkodunk Istenünk, kiben hitünk és reményünk,^ kinek köszönhetjük, hogy élünk, ki ma is itt vaev mivelünk ma, mikor zászlót szentelünk. Áhitat járja át szivünk. Édes hazánkról emlékezünk. Bár könnyek lepik el szemünk, s jól lehet belül szenvedünk, 'büszkén emeljük fel fejünk ma, mikor zászlót szentelünk. Szabadságharcot ünnepiünk, s hőseinkről emlékezünk. Bármerre járunk vagy megyünk, róluk meg nem feledkezhetünk s erre, ha kell esküszünk ma, mikor zászlót szentelünk. Zászlónk legyen mindig velünk, ha fájdalmunk van vaey ünnepünk, tartson mindig össze bennünk. Erényt és ne hibát keressünk. Ez legyen célunk és tervünk ma, mikor zászlót szentelünk. Őrizzük meg anyanyelvűnk. Aki magyar, legyen tesvérünk. Jóban, rosszban együtt legyünk. Hazánkról meg ne feledkezzünk. Ezt kéri tőlünk nemzetünk ma, mikor zászlót szentelünk. Ne adjuk soha fel reményünk. A Mindenható legyen vélünk. Ne engedjen szétesni bennünk s tegye szabaddá nemzetünk. Ezt kérjük tőled Istenünk ma, mikor zászlót szentelünk. Richmond, 1977 március
