Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-09-01 / 9. szám
ERTESITO 11. oldal FIALA FERENC: Kádár Jánosék nagy bűne A‘z elmúlt pár esztendő során bizonyos enyhülési folyamat indult meg emigrációnk egyes sejtjei között, a hazai rendszert illetően. Sok helyütt szegre akasztották a merev ellenzékiséget jelentő tiszakálmáni "bihari pontokat"— és mint legutóbb a torontói Magyar Házban ~ tárt kapuk és szépszámú közönség várja a hazulról érkezett előadókat. Ha valaki kifogásolja a László Gyulák és Lőrincze Lajosok meghívását, akkor a válasz mindig ugyanaz. Ot hon sok minden megváltozott és úgy a nyugaton élők, mint a hazai magyarság érdekében szükséges, hogy enyhítsünk eddigi ellenzéki magatartásunkon. A mondat második fele valóban igaz, hiszen szórványmagyarságunk hajszálgyökerei még harminc esztendő múltán is hazai humuszból szívják kultur nedveiket és ha nincsen kapcsolatunk a régi hazával, akkor idő előtt befelé fordíthatjuk a cimert emigrációnk kriptája felett. Más kérdés azonban, hogy valóban megváltozott a világ lényege a Lajtán túli végeken, vagy legalább is annyira, hogy mint megtért tékozló fiuk borulhatunk Kádár Jánosék moszkvai olajjal ápolt keblére. Ami azonban felettébb gyanús, az hogy a rendszer és az emigráció között nagy ölelkezést hazai partokról indították el, nyilván nem minden cél és szándék nélkül. A hazulról kiküldött első próbafecske útja még balul végződött, amennyiben Budapestről a Mindszenty-per főkolomposát, Rákosi Mátyás bizalmasát, a fókabajszos Boldizsár Ivánt küldték ki Amerikába, hogy terjengős előadásokat tartson az igazi honfibúról és hurrá hazafiságról. A kezdet kissé tapintatlan volt és Boldizsár kudarca azt bizonyította, hogy meg kell változtatniok a hazai propagandistáknak az emigráció betereléséhez szükséges harci taktikát. A nem éppen tisztaingü Boldizsár helyett tehát olyanokat küdtek ki, kiknek politikaerkölcsi bizonyítványa tiszta __ volt és múltjukban még a legszigorúbb ellenzékiek sem találhattak kifogásolni valót. így érkezett nyugatra először Lőrincze Lajós irodalmár és nyelvtudós, ma^d utána László Gyula történész és még sokan masok. Közben népi táncegyüttesek, első- és másodosztályú dalnokok boronálták a terepet. Követségi vacsorákat rendeztek, melyre_ meghívták a környék apraja nagyját és szegény névtelenjános büszkén mutogatta magyar címerrel ékitett követségi meghívóját, ami nem a követség épületében, de valamelyik tömegvendéglőben ingyen disznópörkölt és pohár sör elfogyasztására jogosította. Valahogyan igy áll a helyzet hazai és emigráns vonatkozásban. Ingyen előadók, sörvacsorák, demokratikus szólamok puhítják az idegen életben elfáradt emigrációt és sajnos erősen szaporodik ama intellektüellek száma is, akik üzleti vagy egyéb érdekek miatt u- gyancsak erősen hangoztatják az egyoldalú meg békéiés gondolatát. A nagy adu Kádár János, akit nemrégiben az egyik különben igen áldozatkész és tiszteletreméltó, de politikailag naiv, délamerikai hazafi egyenesen második Deák Ferencnek tett meg. És itt álljunk meg egy pillanatra! Tény és való, hogy a Felszin-Magjyarorszá- got járó nyugati hazánkfiai rövid par heti 1978. szeptember hó otthontartózkodás után visszatérve, lelkes szavakkal mesélnek hazai viszonyokról. Áradoznak: sehol olyan malacköröm-pörköltet nem ettem mint a Mátyás pincében. A Váci utcai kirakatok vetekednek a nyugatiakkal. A várbéli Hilton szálló maga a megvalósult menyország - és igy tovább. Felelőtlenül felszínes Ítélet, melynek minden betűje a hazai rendszert és Kádár Jánost dicséri. A lényeg azonban máshol van. magában az országban. A visszatért látogató csak a felszint látja. Az idegen forgalmat,az úgynevezett kemény valutákat zsebből kicsalogató látványosságokat, a bugaci csárdák müpa- raszt hangulatát, vagy az előbb említett Hilton szálló magyar polgár számára elérhetetlen magasságát. A látogatókat vivő Ikarusz autóbusz nem áll meg a másodranguvá lefokozott magyar polgárok sorsát takaró házak előtt, melyekben havi 3,000 forintos átlag fizetésből tengődnek a családok. Az idegenforgalmi vezetők nem beszélnek azon a nyelven, melynek zsargonja mocskos áradatként öntötte el az országot és olyan durva és idegen, hogy a nyelvészek külön tanulmányokat Írhatnának nyelvünk elfajulásáról. Ezek a kéthétre hazajáró, meggazdagodott nyugati honfitársaink az idegenforgalmi kavalkadában mit sem tudnak arról az erkölcsi süllyedésről ami a második Deák Ferencnek nevezett Kádár rendszer alatt érte el mélypontját. Valamikor szociáldemokrata plakátok hirdették: Az alkohol öl, butit és nyomorba dönt. Ma állami kezelésben levő talponállókban mérik a bort, pálinkát, s csak a szükebb körben forgó orvosi szaklapok Írnak a magyarországi alkoholizmus roppant méreteiről, A rendszer — az emigráció nyugati befolyását ismerve - hamelni patkányfogóhoz hasonlóan igyekszik megkaparintani a valamikor az ország szemetjének nevezett exil magyarságot. Fuvola helyett cigányzenével ébreszti bennük a honvágyat és a giccsromantika minden fortélyával gyengíti az emigráció ellenállását. Otthon azonban egészen más a helyzet. A középiskolából kikerült fiatalember mit sem tud magyar múltúnkról, illetve amit tud azt hamisan tudja. Erdély a mai hazai pedagógia szerint mindig a románoké volt. Kassa, a Felvidék, a. Délvidék idegen, ismeretlen fogalmak. A szé~ kelység történelmi szerepéről nem is hallott, mert egyszerűen nem tanították a rendszer emlőin nevelkedett tanárok. Trianon? - Hát i- lyen is volt? — kérdezi az érettségizett diák. Es Kádárék még azzal sem védekezhetnek, hogy szovjet nyomásra kell ennek igy lennie, mert Romániában, Csehszlovákiában - a Szovjetunió ról nem is szólva - olyan soviniszta tankönyvekből tanulnak az ottani fiatalok, mely könyvek mellett mélyen elbújhat minden Horthy rendszer alatt kiadott történelmi tankönyv. Soha árva szó sem hangzik el a trianoni békében elszakított országrészek magyar százezreiről, sőt millióiról. Mintha nem is lennének. Csak a szabad Nyugaton élő magyarsággal törődnek. Mert azok még kiabálnak, még el- hallatszik szavuk a világ sorsát intéző na - gyök füléhez. íróik még könyveket imák és lapokat tartanak fenn, melyek szabadon és bátran írhatnak a dunamenti sunyi zsarnokságról, ahol ugyan már nincsen csengőfrász és egyéb Rákosi korabeli emlék, de ezzel szemben szép csendesen megindult a fizikai erőszaknál százszorta veszedelmesebb történelmi agymosás.És hogy ez igy van: ez Kádár Jánosék nagy bűne,. /HÍDFŐ 66 Saarbrücken, Am Hagen 9, W.Germany/
