Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1978-07-01 / 7-8. szám

1978. jul.-aug.

értesítő

9. oldal

Csoszogi, az öreg suszter

Csoszogihoz, az öreg suszterhez egy gyerek állított be, szalmaszínű haján hátracsapott sapkában. Kiskabátját nagy emberre szabták, nem kisgyerekre. A kabát alatt lógott a nadrág. Szára vége ott harangozott a boka fölött. És a cipő! Igen, a cipő. Azt már javítani hozta a gyerek.

— Jó napot! — mondta, amikor belépett. Csoszogi, az öreg suszter csak a szemével nézett oda, meg sem mozdította a fejét.

— Mit akarsz? — mormogta.

— A mama küldött, tessék megjavítani a cipőmet — felelte a gyerek. — A mama mondta, hogy foltot kell rátenni, és akkor tart még.

— Hol a cipő ?

— A lábamon.

— Talán a lábadhoz varrjam a foltot?

— Nem, mindjárt levetem. — Azzal a gyerek úgy állva lerántotta egymás után a cipőt. Csoszogi kivette a kezéből, de adta is vissza.

— Ezen a cipőn nem lehet segíteni!

— De a mama azt mondta, hogy egy foltot kell rátenni.

— Nem lehet. Nem állja a varrást. Kérge sincs.

A gyerek könyörgő hangon megszólalt:

— De a mama küldött, amikor elment a moziba, hogy hozzam el a Csoszogi bácsihoz, majd meg tetszik csinálni, ideadta a pénzt is.

— Úgy! Hát mondd meg az anyádnak, azt üzeni a Csoszogi bácsi, vigye a cipődet a moziba, majd ott megcsinálják!

A gyerek erre még jobban megijedt, szinte siránkozni kezdett:

— Nem a moziba ment a mama, hanem az Újpesti Moziba takarítani.

Csoszogi hallgatagon tett-vett, dolgozott. Aztán megszólalt:

— Te vagy annak a Vanicseknénak a fia?

— Én.

— Neked van öcséd is ?

— Van. Meg egy húgom is.

— Hol van az a cipő? — kérdezte, és lerakta az öléből a kaptafára szegezett felsőrészt.

Nézte, forgatta, nyomogatta, miközben csóválgatta a fejét. Aztán se szó, se beszéd, hozzálátott. Óriási darab foltokat rakott az oldalára meg a talpára különböző elhasznált bőrökből. Végre vagy másfél óra múltán ismét lábbelinek lehetett használni a mesterművet.

— Nesze, itt van!

A fiú örült a cipőnek:

— Köszönöm! — és már húzta is fel. Félénken feltette a kérdést:

— Mit kell fizetni?

— Húsz fillért.

— Tessék, Csoszogi bácsi!

Egy ötvenfilléres lapult Csoszogi markába. Csoszogi megnézte. Elővette az asztalfiából pénztárcáját és beleejtette. Majd darabonként olvasva, kiszedett nyolcvan fillért, és belenyomta a gyerek tenyerébe.

— Itt van vissza.

A gyerek számolni kezdett. Végül megszólalt:

— Csoszogi bácsi, többet tetszett visszaadni. Én ötvenfiUérest adtam, a Csoszogi bácsi meg forintból adott vissza.

Csoszogi, az öreg suszter rátámadt a gyerekre. Mintha egészen dühbe gurult volna.

— Fogd mindjárt a pénzt! Nem mégy mindjárt?!

A gyerek megriadt, és kihátrált az ajtón. De Csoszogi, az öreg suszter még sokáig mormogott magában, mintha valóban nagyon haragudna.

(1930-as évek) JÓZSEF ATTILA

István öcsémhez

Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám? Gondoltok-e úgy néha-néha rám ? Mondjátok-e, ha estebéd után Beszélgetéstek meghitt és vidám, Mondjátok-e az est óráinál:

Hát a mi Sándorunk most mit csinál ?

És máskülönben hogy van dolgotok ? Tudom, sokat kell fáradoznotok.

Örök törődés naptok, éjetek,

Csakhogy szükecskén megélhessetek. Szegény atyánk 1 ha ő úgy nem bízik Az emberekben: jégre nem viszik.

Mert ő becsületes lelkű, igaz;

Azt gondolá, hogy minden ember az.

És e hitének áldozatja lett,

Elveszte mindent, amit keresett. Szorgalmas élte verítékinek Gyümölcseit most más emészti meg.

Mért nem szeret úgy engem istenem ? Hogy volna mód, sorsán enyhítenem. Agg napjait a fáradástul én Mily édes-örömest fölmenteném.

Ez fáj nekem csak, nyugodt éltemet Most egyedül ez keseríti meg.

Tégy érte, amit tenni bír erőd;

Légy jó fiú, és gyámolítsad őt.

Vedd vállaidra félig terheit,

S meglásd, öcsém, az isten megsegít.

S anyánkat, ezt az édes jó anyát,

O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!

Mi ő nekünk ? azt el nem mondhatom, Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;

De megmutatná a nagy veszteség:

Ha elszólitná tőlünk őt az ég...

E néhány sorral érd be most, öcsém,

Én a vidámság hangját keresém,

És akaratlan ilyen fekete Lett gondolatjaimnak menete;

S ha még tovább fonnám e fonalat, Szivem repedne a nagy kín alatt.

Más levelem majd több lesz és vidám. Isten megáldjon, édes Pistikém!

(1844) PETŐFI SÁNDOR

FLÓRIAN TIBOE:

Harangok

Harangok zúgnak, nézem a hegyről a tornyokat, Kelet és Nyugat sokat hazudott nekünk, sokat. Harangok, csak a ti nyelvetek mond igazat, vajon meddig zengtek még a Kárpátok alatt?

Bajorország, 1948