Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1977-11-01 / 11. szám

BALTIMORE WASHINGTON RICHMOND ÉRTESÍTŐ „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett Ebben a hű­ségben, hitvallásunk alapján, gondolkozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét.” 1977. november hó • CRUSADER FOR HUMAN RIGHTS • Megjelenik havonta "Egyetlen Magyarország 1956. november 4 * * * A Népszabadság 1977- június 5.“i számában ezzel a címmel jelent meg egy háromhasábos cikk. Lényege a ma­gyar népidemokrácia határain kívül élő milliónyi magyar anyanyelvének megtartása. A cikkíró nem számitja ide a magyar népidemokrácia határain kívül, de az egykori Ma­gyar Királyság határain belül élő magyar milliókat. Ezt helyesen is teszi, mert azoknak kevés szükségük van a budapesti népidemokratikus aszfaltnyelv elsajátítására. Tehát az ország határain kívül élő magyarokon a Nyugat­ra kivándorolt vagy emigrált magyarságot, jelesen annak fiatalságát érti, melynek csak egy része beszél még ki­fogástalanul magyarul. így fennáll a veszélye annak, hogy a világban szétszórt milliónyi magyar néhány évti­zeden belül teljesen elfelejti anyanyelvét és ezzel ma­gyar identitásának tudatát. Abban, hogy ezen valamiféle módon segíteni kell - vagy kellene -, maradéktalanul egyetértünk a cikkíróval. Ez volt egyébként Mindszenty József prímás idekint meg­hirdetett nemzeti programjának is fő követelése.^ Rózsa Miklós ennek a problémának a megoldására a tiz évvel ez­előtt kezdeményezett úgynevezett anyanyelvi konferenciá­kat ajánlja, honi és külföldi magyar nyelvészek és szak­emberek együttműködésével. Mert mint cikkének címében is kifejezésre juttatja, csak "egyetlen Magyarország" van, mégpedig a szocializmust építő népidemokrácia.Igen hangzatos a cikk címe, s úgy érezzük túlságosan is az. Mert a cikkíró szerint ezt az egyetlen Magyarországot szeretni kell! Tehát a pesti kiszólást ismétli: "Ez van ezt kell szeretni!" A kommunisba propagandát itt igazán nem rejtette véka alá. A mi szempontunkból ezt jól, a maga szempontjából azonban rosszul tette. Mert mi a kom­munista propagandára meglehetősen allergikusak vagyunk. S erre minden okunk megvan, Ezen felül a jelszóként har­sogó címben igen sok ellentmondást találunk. Tehát ha valaki a nyelvet akarja védeni, őrizni és fejleszteni,^ beszéljen tisztán magyarul, és ne gyömöszöljön két szó­ba egymással ellentétes fogalmakat. igenis, Európa politikai térképén ma csak egyetlen Magyarországot tüntetnek fel. Határait két nemzetközi békediktátum állapította meg, az egyik az első, a másik a második világháború után. Ez minden kétséget kizáróan realitás. És vele kell élnünk. De a másik realitásról az "egyetlen magyar nemzetről" a cikk nem beszel. Pedig ez a nagyobbik realitás! Mert rendszerek és kormányok jönnek mennek, országhatárok változnak, de ami marad, az a nemzet, vagy ha úgy tetszik jobban, a nép! Az gya­rapodhat és veszíthet állományából, megelégedett lehet és szenvedhet, de megmarad. Vesztett háború és elnyomás ******** Ezer és ezer halottunk van. Sirhant a város szivében, a tizen­egy éve ledöntött Pázmány-szobor előtt. Sírok a temetőben és temetetlen ha­lottak. Hősök, akik harcoltak -fegyver­telen tüntetők, asszonyok és gyermekek. Emberek, akik emberi sorsot követeltek, akik hittek és reménykedve vonultak a tiszta lobogók alatt, ajkukon dal, szi­vükben forró tűz. Sorsuk szörnyű lett. Gyászoljuk valamennyien, kik egyet­értünk és egyet akarunk. Borzalmas gondolat a feltáruló ezer és ezer sireödör... Számukat ki tudná ma...V Keserűséi fojtogat, a szív el­szorul. Harcosok, áldozatok pihennek mee sírjukban. Halottak napja 1956. Halottaink emlékét őrizzük szivünk vég-ső dobbanásáig. Kis Ujsáe, 1956. november 1.

Next

/
Thumbnails
Contents