Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1977-07-01 / 7-8. szám
10. oldal értesítő 1977. jul.-aug. SmIRLING GYC°0Y LEVELEIBŐL **HUNGARIAN' POLICE HARASS REPORTER" A WASHINGTON POST junius 27.-i számában olvastuk: "Hungarian Police Harass Reporter" volt a háromhasábos cikk cime, mely arról szólt, hogy alig néhány nappal Robert Toth amerikai ujságiró szerencsésen végződött moszkvai KGR-kalandja után most a budapesti kommunista rendőrséggel gyűlt meg: a baja eey amerikai sajtótudósitónak. Michael Viner amerikai ujságirót és feleségét bevitték a rendőrségre és hét órán át vallatták őket, miközben elvették tőlük az útlevelüket, fényképező gépüket és személyes feljegyzéseiket. A házaspárt egy katonai teherautó lefényképezésével vádolták - alaptalanul. Az őrszobára motoros rendőr kisérte be őket, ahol egy magát tol«- mácsként bemutató ember ezekkel a szavakkal fogadta őket: "Önök komoly bajban vannak!" Merthát egy teherautó a kommunizmusban katonai titok.. .Végül az ujságiró telefonálhatott az amerikai követségre s hazaengedték őket éjszakára a hoteljükbe, azzal, hogy nem hagyhatják azt el és másnap reggel jelentkezniük kell a főkapitányságon. Másnap a főkapitányságon egy komor kihalgatási szobába vezették őket, ahol megismétlődött az előző napi jelenet: ezúttal egy női tolmács ijesztgette őket azzal, hogy komoly bajban vannak. Egy rendőrtiszt pedig megjegyezte: a mi börtöneink meglehetősen barátságtalanok. Ismét órákig tartó vallatás következett, majd rejtélyes telefonok a másik szobában. Végül váratlanul közölték a házaspárral, hogy tévedés történt és elengedték őket. Már bécsben voltak, amikor Viner felfedezte, hogy három lap hiányzik a noteszából. A feljegyzéseit akkor kutatták át a hotelszobában, amig ok a rendőrségen voltak. Belgrádban folyik a helsinki egyezmény pontjainak ellenőrzése: párszáz kilométerrel Belgrád- tól a magyar kommunisták bebizonyítják, hogy ók hogyan értelmezik a szabad hirközlés, az információk szabad cseréjének lehetőségét és az emberi szabadságjogokat. A hires magyar vendégszeretet jegyében s annak nagyobb dicsőségére. KÁPÁR-CEAUCSSCU TALÁLKOZÓ /FMH/ Junius 15.-én kezdődött meg Kádár János és Nicolae Ceausescu határmenti találkozója. Az első megbeszélésre Debrecenben került sor, majd a küldöttségek ebéden vettek részt a Debreceni Városi Tanács Kossuth-termében. Itt először Kádár mondott pohárköszöntőt, majd Ceausescu válaszolt. Mindkettő érintette a nemzetiségek kérdését, de csupán egy-egy rövid mondattal. És különös módon mindketten'úgy beszéltek, mintha a két országban azonos számban magyar, illetve román nemzetiségek. Ceaucescu például igy fogalmazott: "A történelmi körülmények alakulása folytán Magyarországon vannak román nemzetiségű, Romániában pedig magyar nemzetiségű állampolgárok? Mindketten úgy tettek, mintha a nemzetiségi probléma mindkét országban Ugyanúgy létezne, holott jól tudjuk, hogy a trianoni Magyarországon elenyésző számban élnek románok, a "történelmi körülmények alakulása folytán" Romániához csatolt hárommilliónyi magyarral szemben. Ceausescu hangsúlyozta, hogy országában minden állampolgár egyforma jogokat élvez és a magyar nemzetiség összekötő kapocs szerepét tölti be a két ország közt. Junius ló.-án Nagyváradon folytatódtak Kádár ás Ceausescu megbeszélései. Itt a Hotel Transylvania nagytermében folyt le a diszebéd, ahol ismét kölcsönös üdvözlések hangzottak el. Még aznap este közös nyilatkozatot adott ki a két tárgyaló fél, melynek a nemzetiségekre vonatkozó része a következőképen hangzik: "A Romániában élő magyar nemzetiség és a mag.yarországon élő nemzetiség létezése a történelem alakulásának, a sok évszázados szomszédságnak a következménye s a két ország baráti kapcsolatainak fontos tényezője. A nemzeti kérdés igazságos, marxista-leninista megoldása és a nemzetiségek jogegyenlőségének és sokoldalú fejlődésének biztosítása a két országban folyó szocialista építésnek lényeges e- leme. A felek egyetértettek abban, hogy ez a megoldás (?) megfelel a marxizmus-leninizmus szellemének és a nemzeti kisebbségek jogi védelmére vonatkozó nemzetközi normáknak is." Hogy ez a ködös "marxista-leninista" fogalmazás jelent-e majd valami javulást a magyar kisebbség helyzetében, azt nem tudhatjuk, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy igen. És azt se tartjuk lehetetlennek, hogy a Kádár-Ceausescu találkozóra és a nemzetiségi kérdés felvetésére talán soha nem került volna sor, ha a magyar emigráció nem követeli oly erélyesen erdéiyi magyar véreink sorsának rendezését. A magyar-román közös nyilatkozat többi része a szokásos "teljes nézetazonosság és testvéri barátság” bla-bla. Konkrét döntések, hogy Kolozsvárott magyar, Debrecenben pedig rónán főkonzulátus létesül és a kishatárforgalmi övezett az eddigi 15 kilométerről 20 kilométerre terjesztik ki. A román kommunista párt központi lapja, a^ Scinteia kommentárt fűz a Kádár Ceausescu találkozóhoz és miközben a "baráti együttműködés uj lehetőségeiről" ir, leszögezi, hogy "a nemzetiségi problémák megoldása mindkét ország belügye". Biztatónak egyáltalán nem mondható, inkább barátságtalan, mint baráti szavak... A román Ígéretekben - ha tett is Ceausescu Ígéretet az erdélyi magyar kisebbség helyzetének javirására - amúgy sem lehet bizni. És félő, hogy Ceausescu azt kapta-e látszat Ígéretek ellenében Kádártól, amit a_ románok mindig szeretnének hallani: Románia határain belül a "történelmi körülmények alakulása" miatt élnek magyarok s nem azért, mert Erdély mindig magyar föld volt, melyet Trianon rabolt el Magyarországtól és adott Romániának - 3 milliónyi magyarral együtt. Itt kell szóvátennünk azt a keserű és kiábrándító csalódást, melyet a nemrégiben Amerikát járt Hajdú Győző erdélyi magyar iró és újságszerkesztő egy otthon tett nyilatkozata okozott. Hajdút - noha köztudott volt róla, ho^y a kommunista párt tagja és egy kommunista irányzatú erdélyi magyarnyelvű lapot szerkeszt - az amerikai magyar emidráció szeretettel ölelte keblére (már aki, Szerk.) és feleségével együtt mindkettőjüket elhalmozta minden jóval, figyelmességgel. Kevesen akadtak - mint e sorok iróga is -, akik távoltartották magukat a lelkendezok hadától, de disszonáns hang még ezek részéről sem hangzott el, mert Hajdúban a kettős elnyomás alatt élő kisebbségi magyart nézték, aki az erdélyi véreink üzenetét hozta el nekünk s aki "ahogy lehet" küzd a magyar szó, a magyar szellem fennmaradásáért. Nos Hajdú Győző most kamatostul megfizetett mindenért, amit az emigrációról kapott. A Romániai Magyar Nemzetiségi Dolgozók Tanácsának ülésén felállt és miután hűségéről biztosította hazáját, a szocialista Romániát, úgy elmondta mindennek az amerikai magyar emigrációt, mint annak a rendje: revíziós álmokat kergető volt horthysta katonatiszteknek, a szocializmus elől elmenekült grófoknak, báróknak és a béke ellensé- geinak. Itt az ideje, hogy okuljunk ebből: ha a Magyarországról érkezett - vagy küldött - "engedélyesekkel" szemben bizalmatlanok vagyunk, miért bízunk azokban, akik kettős szűrőn is megfelelnek ahhoz, hogy a kommunista és nacionalista román kormány kiengedje őket vendégszerepelni a szabad világba.
