Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1977-07-01 / 7-8. szám
1977. jul.-aug. értesítő 7. oldal DUNAI ÁKOS: A MAGYAR IRODALOMTUDOMÁNY MŰVELŐJE ÉS A KOMMUNISTA NAGYKÖVETSÉG Sajnos, elég sokan vannak olyanok, akik nem akarják tudomásul venni, hogy milyen nagy erkölcsi felelősséggel jár az, ha valaki - mindegy, milyen formában, milyen cimen - a magyar kommunista követséggel keres kapcsolatot. Az e követségre bejáratos urak és hölgyek között egyaránt vannak olyanok, akik felnőtt fejjel, éppen a kommunizmus miatt hagyták el szülőföldjüket, és o- lyanok is, akiket vagy mint gyermekeket, szüleik hoztak magukkal, vagy már itt születtek. Az előbbieknek nagyobb a bünük, de mi mégis az utóbbiakról szeretnénk szólni, akiknek - bár személyes tapasztalataik és élményeik nincsenek a kommunizmus igazi arculatáról - éppen úgy nincs helyük a hazafias magyar emigráció köreiben, mint az előbbieknek. Virol is van szó? Egy példát emlitünk, amelyről nem állítjuk, hogy megtörtént (sőt), de éppenséggel megtörténhetett volna. A példabeszéd főszereplője egy fiatalember. Amikor szülei elhagyták magyarországot, ő még ölben tartott gyermek volt. Itt nőtt fel, itt végezte iskoláit, itt lett tanár (nem is akármilyen: persze,amerikai szempontból) és itt nősült meg. Mivel magyar műveltsége - s ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen itt nevelkedett - meglehetősen hiányos volt (de mindenképpen dicséret illeti, hogy ennyit is megtanult), de azért magyarnak tudta és vallotta magát, és kezdte is érdekelni a dolog, elhatározta, hogy behatóbban foglalkozik a magyar irodalommal. Neki is látott komolyan a munkának« novellás és verseskönyveket, regényeket, tanulmányokat szerzett be, amelyekkben nagy figyelemmel és ifjúi hévvel búvárkodott. Azonban akárhogyan iparkodott, néhány hónap alatt nem lehetett mindazt elsajátítani, amit évtizedek alatt mulasztott. Hiába gyötörte és ki- nozta magát az irodalomtudománnyal, mindig azt kellett észrevennie, hogy bizony, még jókora rések tátonganak a tudásán. A magyar emigrációnak még a közepes irodalmi műveltséggel rendelkező tagjai közé sem tudott felzárkózni. Ez, önmagában, még nem lenne baj. Nem elítélendő dolog. Szorgalma, lelkesedése és buzgalma dicséretes. A baj nem ezzel kezdődött. Hanem? Ekkor - mivel becsvágya és hiúsága nyugodni nem hagyta, többre ösztökélte, magasabbra hajtotta és sikerre sarkallta - gondolt egy nagyot. Csak azért is megmutatja, hogy lesz még belőle elismert irodalmár! (Mert az akart lenni a szerencsétlen, minden áron.) Es ekkor, itt kezdődött a hiba. Kapta magát is ellátogatott a magyar kommunista nagykövetségre. Ott a ravasz elvtársak hamarosan megértettek, hogyan is áll a bál, s legszebb mosolyukat elővéve, nagyvilági módon udvariaskodták az irodalmár-babérokra vágyó, dupla szemellenzőt viselő ifjú úrral. - Amint rájöttek, hogy mi a gyengéje a magyar irodalomtudomány e lánelelkü művelőjének, nem teketóriáztak: készségesen felajánlották segítségüket. Mivel itt, a szülőhazától ekkora távolságban, nehezen lehet szemmel követni a mai magyar irodalom alakulását és legújabb termését, minden elképzelhető támogatásukról biztosították a példabeszédünkben szereplő fiatalembert, aki aztán örömében még azt is megígérte, hogy kartársai között szószólója lesz az anyanyelvi konferenciáknak. (Utóbbi Ígéretét be is váltotta.) Magyar adja, magyar szívvel a magyarnak - mondták a követségi elvtárs-urak, és jól ismert propagandájukkal igyekeztek teljesen megnyerni a fiatalembert az igazi, a "haladó" magyar eszménynek. Az ifjú belátta minden eddigi tévedését,meg tért és könnyes szemmel tett tanúbizonyságot magyarságáról: "Sur, hogy magyar vagyok!" Ekkor az elvtársak ellátták a legjobb magyar irodalommal kapcsolatos anyaggal, mindazzal, amire a fiatalembernek égető szüksége volt. így aztán könyvtárát berendezte minden olyan könvvel, amit a hazai tisztességes magyarok utálkozva hagynak porosodni a könyvkereskedésekben, de itteni - a mesénkben szereplő fiatalemberhez hasonló - botcsinálta irodalmárok mint a cukrot, vesznek. Szóval most már ilyen és ehhez hasonló kötetekkel büszkélkedhetett: Szitnyai Zoltán regényei helyett Zelk Zoltán verseivel, Nyisztor Zoltán munkái helyett Illés Béla hazugság-eposzaival, Wass Albert kötetei helyett Kaháná Mózes tündöklő alkotásaival, Nehéz Ferenc elbeszélései helyett Ördögh Szilveszter Írásaival, Nyirő József müvei helyett Boldizsár Iván mestermüveivel és igy tovább, lehetne oldalhosszán sorolni. S nem volt igaza? Hát ezektől a fent nevezett kommunista iró-bérencektől nem lehet igaz hazafiságot, őszinte történelmet, tiszta magyar stílust és irodalmat kapni? Nem tőlük kell megtanulni, hogy mi is az az erkölcs meg hit meg katarzis meg más, efféle avult dolgok?! S mikor mindezt valaki szóvátette, egy csapásra müfelháborodással irt levelek árasztották el az illetőt. A levelek szerzői - akiket az irodalmár fiatalember e feladatra megkért - nem tudták, mire vállalkoznak, kit védenek. így aztán akarva, nem akarva, alaposan mellélőttek.(különben ez is kommunista minta: ha odahaza valami miatt tiltakozni kell, akkor a párt kiadja az u-■ kázt, és erre apraja-nagyja azonnal felháborodik tiltakozó leveleket ir, holott jószerével azt sem tudja, miről is van szó tulajdonképpen...) Az irodalmár fiatalember sok dologról elfe- lejtkezettt. Ha már jobb dolga nem akadván, mindenképpen a mai magyar kommunista irodalmat akarta tanulmányozni, éppenséggel másutt is talált volna hozzávaló anyagot. De neki a kommunista követség kellett, ahol elismerték azt, amivel nem rendelkezett, és fejet hajtottak az előtt, amit nem birtokol. E kettő: a tudás és az erkölcsi magaslat! Fejet hajtottak ugyan, de csak látszólag közben röhögtek a markukba. Mint a cikk elején irtuk: e történet csak a képzelet szülötte. Ha valaki a szereplőkben magára ismerne, a véletlen müve. írásunk példabeszéd. Okulásul irtuk: talán lesz valaki, aki kicsit megdöbben, és ezután elkerüli vagy legalább ritkábban látogatja a magyar kommunista nagykövetséget. /Katolikus Magyarok Vasárnapja/ (A szerkesztő megjegyzése: Dunai Ákos azt Írja, hogy "a történet csak a képzelet szülötte". A szerző, úgy látszik nem olvassa lapunkat, mert ha olvasná, rájönne, hogy nem is kell az ilyen történeteket kitalálni. Ha a cikkben szereplő fiatalembert behelyettesítjük egy fiatalasszony- nyal, "a képzelet szülötte történet" máris valósággá válik. Olvasóink előtt ismeretes, hogy e- gyik előző számunkban szóvátettünk egy - a fenti "meséhez" hasonló -, valóságos esetet, mely szerint a Gereben-Győrikné-féle "szabadságharcos" hétvégi magyar iskola tanárnője bejárt a magyar követségre. Talán a tananyagot a követség kultur- attasé jától «kölcsönözte? ... Reméljük Dunai Ákos cikkéből nem csak magukra ismernek, hanem tanulnak is az emigráció ba- sáskodó bakói.)
