Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-04-11 / 289. szám
Kiálts rám! (28.) Mika Gizella Lehet, hogy nem kellett volna a Tibit meghívni, vajon mit akar annyira Sanyitól, csak nem megint elölről kezdeni azt a léhűtő életmódot? Lehetetlen - nyugtatta magát már csak azért is, mert nem hiszi, hogy Tibi vissza akarna menni abba a pokolba, biztos, csak, mint barát hiányzik neki. Azt sem gondolta volna sohasem a Lajosról, hogy eltulajdonította volna az egész közösen szerzett zsákmányt, ez annyira nem rá vallott, de hát a tények önmagukért beszélnek, hisz a Tibi is és a Sanyi is, mindkettő egymástól függetlenül azt állítja, hogy nála volt utoljára. El kell terelnie ezeket a rossz gondolatokat, melyek az egész hangulatát átszövik, és mi lehet jobb, mint Lucával aktívan eltölteni egy pár órát. Ilyenkor csak az övé úgy szellemileg, mint fizikailag. Megálltak a cukrászda előtt, vettek egy kis süteményt a Jóska apjának, fog ő sütni mindenféle finomságot, majd abból is visz, most nem állíthat oda üres kézzel. Útjuk vége most is természetesen a doki háza volt, tudni akarta, hogy nem jött-e közbe valami, át tud-e jönni holnap este. Mint mindig, most is rengeteget beszélgettek, az idős férfi józan bölcsessége, élettapasztalata teljes mértékben pótolta Irma néni hasonló, sze- retetből sugárzó jóságos tanácsait. Megint teljesen kiöntötte neki, ami a szívét nyomta, olyan mélyről jövő panaszok hagyták el a száját, amit idáig még magában sem mert megfogalmazni, most a problémák gyökerei szakadtak fel. A dokinak a pénz eltűnésével kapcsolatban máris megvolt a határozott véleménye, akárhogy is akarták a szegény, szerencsétlen Jánosra terelni. Sanyi az első perctől gyanús volt neki és az azóta eltelt idő csak még jobban alátámasztotta gyanúját. Feltette magában, hogy pár dolognak utánanéz. Többször látta Katával és szinte biztos benne, hogy nem dolgozik, nemhogy túlmunkákra járna. Aztán ott van a Lajos eltűnése körüli bonyodalom, majd az a tény, ahogy ide befészkelte magát. Túl sok idő eltelt azóta, nem bolygatta a témát, kinek lett volna az jó, hiszen úgy tudta, hogy Erzsikét szereti, ha még jól megvannak, mit számít a múlt. Most viszont látja, hogy a lány szenved több okból is, és akárhogy nézi, mindezek a szálak a férfi köré csavarodnak. Mikor elbúcsúztak, besüppedt a fotel mélyére és gondolatban sorra vette az eseményeket. Próbálta időrendi sorrendben, hátha megtalálja a hiányzó láncszemet. Lajos eltűnik, állítólag meglopva társait, kis idő múlva feltűnik a Sanyi elegánsan, nagyképűen, nyilván a terepet jött felmérni, nem véletlenül találkoztak össze, majd akaszkodott Erzsikére. Utána ugyancsak meglepetésszerűen beállít hozzájuk és ott is ragad munka és lakáskeresés ürügyén. Az egész falut ismerte, miért pont az egyik barát házában talál menedéket, most már épp oly csórón, szakadtán, mint annak előtte. Miért nem ment a Tibi anyjához, ő is egyedül élt és él jó nagy házban. - Szin34 MAGYAR SZÓ —A HÍD IRODALOM 2007. április 11. te belefájdult a feje, egyre jobban belebonyolódott a bogozásba. A hab a tortán Kata. Erzsikét legjobb barátnőjével csalja és a lány mindig úgy ki van öltözve, mint egy divatbábu. Idáig érve máris összekapcsolta annak a rengeteg pénznek a hiányát, ami mellett nem szabad csak úgy elmenni szó nélkül. Szerinte, ha dolgozik a férfi, ha nem, a Katát ő ruházza. Mikor János problémájához ért, már forrt benne a düh. A nevetségesen elszórt tárgyak, meg a megfélemlítés, ez, ami rá vall. Egy időben dulakodás, meg Erzsiké szétszórt holmija arra utal, hogy a tettes Jánosra akarja terelni a gyanút, hogy más házából eltulajdonít dolgokat. Kinek állt és állhat érdekében? Csakis annak, aki igazán bűnös. Hajnalodott már, mire elálmosodott. Addigra megszületett az ötlet is, hogy hogyan intézze el Erzsikével a kép árának átadását úgy, hogy nehogy megsértse vele. Keveset aludt, reggel első dolga volt, hogy felhívta a barátját, hogy ünnepek után küldje a lakására a képet, természetesen kifizeti a közvetítési díjat, az üzlet az üzlet. 0 fogja felvásárolni a lány tudta nélkül.- Holnap megy egy kocsi, elküldöm, ha végképp nem tudsz várni - szólt az ismerős a telefonba. - Feltételezem, hogy ünnepek után jelentkezni fog az, aki idáig is megvette az előzőket. Nem várhatnánk mégis? Bizonyára erre is igényt tartana.- Árra nem várhatunk, hiszen a festőnő vissza akarja hozatni, azt mondja, elteszi magának. Nagy szüksége lenne most a pénzre, tudod, az ünnepek miatt.- Rendben. A kolléganőm, aki ezt szokta bonyolítani elutazott, így én teljesítve a kérésed, holnap leküldöm, de ha esetleg problémám lenne belőle, én rád hárítom.- Köszönöm, én pedig a sofőrrel küldöm a tiszteletdíjat. Sanyival kapcsolatos kételyeit a délelőtt megosztotta fiával, aki csak egy pár pillanatra szaladt be hozzá. Percek alatt elhadarta azt, amit Erzsikével órákig tárgyaltak.- Majd átbeszéljük, csak legyen egy kis időm, tudod, hogy én is a szívemen viselem Erzsiké sorsát, bevallom apám, ilyen nőt szerettem volna magam mellett társnak, rendkívül vonzó és értékes.. ., de sajnos a szíve másért dobog.- Csak várd ki a végét, fiam! Ami késik, az nem múlik. Szeretném, ha este átjönnél te is azzal az ürüggyel, hogy értem jössz. Jó lenne tudni, te milyen benyomást szerzel róla. Lefogadom, hogy ez az alak csak kihasználja az egész családot.- Miért gondolod, hogy első látásra rá van írva az emberekre, hogy ki a becsületes szándékú és ki nem?- A te szimatod még sohasem csalt meg, fiam! - mondta neki minden hízelgés nélkül. - Különben Erzsikének annyi pénze tűnt el, hogy megérne egy feljelentést, de mindketten tudjuk, hogy talán nem is akar igazán szembesülni a valósággal. Nekünk kell felnyitni a szemét, hogy a vesztébe rohan. Túlságosan hiszékeny. Eközben Erzsiké Lucát győzködte, hogy menjen a nagyival szánkózni, ugyanis hozzá akart kezdeni a karácsonyfa feldíszítéséhez.- Nem akarok most sehová menni. Lehet, hogy pont akkor ér hozzánk a Jézuska, szeretnék végre már vele találkozni és átadni neki az én ajándékomat. O mindig csak ad, szegény, és soha sem kap, hát én most megvárom.- Kislányom, Jézuskát a mi szemünkkel nem lehet látni, csak érezzük a jelenlétét.- Akkor itt maradok, és érezni fogom, és akkor megmondom neki...- Tudod, neki rengeteg dolga van, millió kisgyerek várja, nem tud mindenkivel személyesen találkozni, nem kivételezhet, de hagyd az asztalodon a rajzot, biztos lehetsz benne, hogy mire hazajövünk, már elviszi, a te ajándékodat pedig a karácsonyfa alá teszi.- Nem tudom, hogy tud repülni annyi fával, meg ajándékokkal, segíteni akarok!- Őt nagyon sok angyalka segíti. Most pedig gyere, kicsim, meglátod, Bi- ri néniék melletti kis dombon mennyi gyerek fog szánkózni - gombolta össze rajta a kabátot a nagyi, közben összenéztek Erzsikével. Látták a kislány arcán, hogy nem volt kielégítő a válasz, nagyon nem szerették, ha a gyerek kérdéseire nem tudnak egyenes és számára is érthető magyarázatot adni.- Milyen más a világ - gondolta Erzsiké, hiszen még ő is nemrég tudta meg, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát és rettenetes csalódott lett. A csodában való hit nagyon fontos volt számára, vizuálisan elképzelt magának minden olyat, amire ilyen választ kapott és akkor többet nem kérdezett, mert beindult a fantáziája, melyet olyanná alakított, ahogyan ő szerette volna. Lehet, hogy Luca most ugyan érthetetlennek találja, de biztos ugyanúgy fog nála is működni. Az állomás melletti dombon éppen egy kisfiú ereszkedett le a szánkóval, háta mögött egy férfivel. Mikor a gyerek meglátta Lucát, otthagyta az apját és futott a nagy hóban a lányka felé. Luca is elengedte a nagyi kezét és boldogan szaladtak egymás karjaiba, a nagy igyekezetben mindketten a hóba huppantak.- Apa, apa! Nézd, itt van Luca, tudod, ő az én legjobb barátom az óvodában. Ekkor ért oda Tivadar, ki szívélyesen üdvözölte Mariska nénit.- De régen láttam már magát, fiatalúr! Ez a kicsi fiú az öné?- Ő az én Gergő fiam, de nézem csak, csakugyan gyönyörű ez a kislány - hajolt le Lucához és megsimogatta a sapka alól kilátszó hosszú szőke loknikat. - Nekem is van ilyen kiskori fényképem, ugyanilyen volt a hajam, anyám ötéves koromig sajnálta levágatni. - Felemelte az ölébe. - Micsoda gyönyörű szemek, nem csodálom, hogy Gergőnek te tetszel a legjobban.- Nem csak tetszik - húzta le a lányt lábánál fogva apja öléből, - Ő lesz az én feleségem. Ugye, Luca?- Aha. Menjünk szánkózni! - Majd a nagyi kezét húzta. - Nem úgy, nagyi, hogy te huzigálsz, én is a domb tetejéről szeretnék repülni.- Az nekem már nem megy, kicsim. Jó lesz így is, húzlak majd gyorsan.- Nem, nem! Ha felmegyünk a dombra, lehet, hogy láthatjuk a Jézuskát. Ugye, Gergő, te is akarod látni? Én csináltam neki egy szép rajzot.- Apuka, vigyük fel Lucát is! Ott mindketten látjuk majd. Jó?- Rendben, de most itt gyertek mellettem, én sem bírok felhúzni kettőtöket a parton. Nyugodt lehet, Mariska néni, ez jó nagy szánkó, elférünk rajta.- Csak óvatosan - huhukolt a tenyerébe a nagyi, egy kissé átfázhatott, mert jó nagyokat tüsszentgetett.- Csak tessék bemenni a testvére házába, úgy látom fázik. Mariska néni szót fogadott, úgy érezte, mintha láza is lenne. A kapuban megállt.- Nem merem itt hagyni, nehogy valami baja essék.- Ugyan, ha mondom, legyen nyugodt, úgy vigyázok rá, mint a sajátomra. (folytatjuk)
