Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-04-04 / 288. szám
34 MAGYAR SZÓ-A HÍD IRODALOM 2007. ÁPRILIS 4. Kiálts rám! (27.) Mika Gizella Közben átjött Jóska apja a szomszédból, mert észrevette az orvos kocsiját a kapuban Teri nénivel, a szembeszom- széddal, aki az orvost értesítette. Már az ajtóban elkezdte.- Az este járt nála valaki. Hallottam, mintha kiabálna valakivel, de mire kijöttem, már ő egy seprővel a kezében hadonászott, pizsamában jó, hogy át nem fagyott. Én kísértem vissza - darálta el egy szuszra.- Miből gondolja, Terikém, hogy valaki, az is lehet, hogy egy kóbor kutya tévedt be hozzá - mondta a doki, majd pisszegett egyet, hogy halkabban, ne ébresszék fel az öreget. Erzsiké betakargatta, lekapcsolta a villanyt, közben az orvost hallgatta.- írtam neki fel nyugtátokat, meg erősítőket, de azon gondolkodom, nem lenne-e jobb neki egy otthonban. Tudom, hogy nagyon sokat tesznek érte, a szomszédok is beosztják egymás közt a tennivalókat, de mégis úgy látom, nem lenne szabad neki éjszakára egyedül maradnia. Bármi és bárki volt, ezen túl minden este rettegni fog. Ha valaki volt, az csak ismerős lehetett, ő ugyanis bármilyen süket, az erős zörgést meghallja, aztán kinéz, és csak azt engedi be, akit ismer.- Én is erre a meggyőződésre jutottam, mivel Teri néni szerint is volt rajta pizsama, ha utána újra átöltözött, azt azért tehette, hogy félt, hogy az illető visszajöhet. Mit akarhatott a szerencsétlen beteg embertől, hiszen neki itthon nincs egy forintja sem..., különben ahogy látom, a szegénységéből sem hiányzik semmi. Viszont hogy került ide az én holmim, mikor soha nem nyúlt semmihez, ha nálam volt - egy pillanatra Sanyi szavai jutottak eszébe, ki szinte irtózott tőle.- Miért engeded a lakásba, ki tudja mi mindent hurcol innen el.- Na, de Sanyi! Nem árt ő az égvilágon senkinek! Szeret itt lenni és mi is szeretjük őt, hálás minden kedves szóért, soha nem vesz el semmit, még ételt se, ha nem kínáljuk. Ettől függetlenül ezentúl úgy irányította, hogy akkor legyen ott, mikor nincs otthon, ezt nem volt nehéz megoldani, mivel Sanyi jóformán csak este járt haza, akkor sem mindig. Most viszont az orvosnak igaza van.- Igen, doktor úr! Én is azt gondolom, jobb lenne neki az otthonban, és mivel nincs hozzátartozója, kérem intézkedjék ez ügyben. Ott is meg tudjuk látogatni rendszeresen. Mikor hazaért, Sanyit még otthon találta, pedig azt mondta, egy-két órát pihen, és vissza kell mennie.- Hát te? - ölelte át. - Mégis úgy döntöttél, hogy több pihenésre van szükséged?- Nem, csak a délivel megyek, téged várhatlak! Hol jártál már korán reggel, ha szabad kérdeznem? - Arca azonban inkább dühös volt, mint aggódó.-János rosszul lett az éjjel, ott járt nála az orvos is. Szegény öreg!- Rosszul? És mi baja azon kívül, hogy vén is, és hülye is, ami nem új keletű?- Ne légy ilyen rosszmájú, Sanyi, hiszen neked nem ártott semmit soha.- Elég volt látnom nap mint nap, állandóan belebotlottam a lakásban, úgy mászkált itt ki-be egyik szobából a másikba, mint valami családtag, mindig elraktam előle a dolgaimat, nehogy játéknak nézze. Na, mondd már, mi van vele? Erzsiké igazán nem tudott erre mit felelni, szerencsére a mama érkezett meg. Biri nénivel hozták haza a kis Lucát, kinek telistele volt a keze szatyrokkal, benne alma, körte, dió. Imádott náluk lenni, naphosszat játszani a kis fehér bakterházat körülvevő elkerített területen, meg a kamrában, ahol nagy ládákban állt a búza, benne a gyümölcs télére. Úgy teszik el még zölden a császárkörtét, ilyenkorra beérik, nagyokat si- kong, mikor nyakig turkálva rátalál egy-egy darabra. A kerítés mellett hosszú kötélen kikötve a kecske tövig rágta a füvet, mint egy fűnyíró, egész évben ő tartotta rendben, míg a hó be nem lepte. Luca azt szokta mondani, hogy ez az ő giduskája a legdolgosabb a világon, mire a munkával végez, jól is lakik. Biri néni rápillantott Sanyira, aki éppen a kabátját vette fel és nem állta meg szó nélkül, hogy sajnálatát ne fejezze ki iránta.- Hát jó, hogy bírod, és nem kapsz idegbajt attól a sok vonatozástól. Nem elég a munka, még rá az a rengeteg utazás. Éppen láttalak az este már másodjára - a férfi arrább tolva kifelé tartott, de ő megállította, és tovább mondta. - Délután mentél, estivel jöttél, majd hajnalival újra menni akartál, de szerintem lekésted, mert már idefele jött be akkor. Ekkor már inkább gyanakodva nézte végig a férfit. Sanyi olyan vörös lett, mint a pulyka taraja, épp a száján volt valami csípős megjegyzés, hogy mivel foglalkozzon, de Erzsiké megelőzte.- Keresztanyám inkább nagyobb és erősebb szemüveget vegyen fel máskor, ha keresztaput helyettesíti a sorompóleengedésben, mert Sanyi éjszakás volt, most jött meg reggel, biztosan összetévesztette valakivel.- Az lehet - morogta az idős asszony, rögtön kapcsolt, hogy Erzsiké nem tudja, vagy csak védi, végtére is mi köze hozzá! Sanyi látványosan magához húzta, majd hosszasan csókolta búcsúzásként és háláért, amiért a helyzetet tudtán kívül megmentette, majd elsietett.- Hülye vén boszorkány - gondolta Sanyi az állomásra menet. - Hát majdnem lebuktatott a tökéletlen. Micsoda véletlenek tudnak történni! Pengeélen táncol néha, az igaz, de idáig mindig megúszta. Az a gyengeelméjű is úgy látszik, nagyon beijedt, ha orvos kellett hozzá, az igaz, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy meg ne fojtsa, lehet, jobb lett volna. Kénytelen volt megszorongatni, mert olyan üvöltésbe kezdett. Két nappal ezelőtt, nem messze a kórház kapujától álltak Katával a buszmegállóban, egymásba ga- balyodva csókolóztak, mikor egy mentő megállt a piros jelzésnél. Mit ad Isten? Az ablakból János bamba pofája meredt rájuk, kezével mutogatott kifelé, olyan fenyegetésféle volt. Arra lett volna esze, hogy valamilyen jelzéssel elárulja Erzsikének, hiszen már az is nagyon megtanulta, mi mit jelent. Aztán azt a térítőt is valahogy be kellett csempészni, hadd higgyék, hogy ő lopkod a házból. Éjfélre érkezett hozzá, jó erősen megverte az ablakot, az udvar felőlit, mert tudta, ha kinéz, megismeri. így is volt, még örült is neki, rohant ajtót nyitni. Amikor elmagyarázta neki, hogy nem tudhatja Erzsiké, amit látott, úgy nézett ki, hogy megértette, mert rázta a fejét és hátrált, mint aki azt akarja tudatni, hogy haragszik rá ezért. Nagyobb nyomaték kedvéért kapta fel a kést és lökte a szekrényhez. Úgy látszott, ez hatott, mert megpróbált a szekrény mögé bújni, de onnan kirángatta, egy kicsit ker- getőztek, így esett neki a vedernek. Ekkor megint üvölteni kezdett és úgy látta, a szomszéd meghallhatta, mert felkapcsolták az udvari lámpát, így kénytelen volt eliszkolni, mielőtt azok meglepik. Mikor a sötét útról visszanézett, látta, hogy egy asszonynak nagyon magyaráz seprővel a kezében. Most is egy hajszálon múlott, hogy le nem bukott. A fene sem gondolta volna, hogy az az öreg pletykás vénasszony, a bakterné még sötétben is ilyen jól lát. Elmosolyodott magában Erzsiké védelmező szavain. "Keresztanyám vegyen fel erősebb szemüveget." Mennyi bonyodalom! Kata teljesen el volt ájulva az új ruha és a bross láttán, pillanatok alatt elfelejtette a civódást, meg a pofont, ölébe ült hízelegve, fülétől kezdve csókolgatni kezdte, mitől Sanyi vére forrni kezdett. Szenteste előtt Jánost beszállították az otthonba. Vastag hótakaró borította az utcát, nagy pelyhekben hullt a hó. Erzsiké a kis Lucával búcsúzkodott, az öreg szeme megtelt könnyel. Nem tudta, hova viszik, csak ösztönösen érezte, hogy el kell válnia azoktól, akiket szeretett, kikhez ragaszkodott. Két kézzel kapaszkodott Erzsiké karjába, nem akartak lábai engedelmeskedni, képtelen volt felemelni, hogy a kocsiba beszálljon. Végül az orvos kedves, de kissé erősebb mozdulattal húzta a kocsiajtó felé, indulnia kellett. Szinte az egész utca lakói kint álltak és integettek. Volt, aki egy szatyorban ennivalót hozott, almát, süteményt, volt, aki csak szomorúan átölelte. Mindenkihez tartozott és senkihez sem. Végül Luca kedves kis rajzát szorongatva megfordult, majd határozott lépésekkel beszállt a kocsiba, tenyerébe temette arcát és ki sem nézett a lassan meginduló autó ablakából, hiába integettek, míg a kanyarban el nem tűnt. Otthon Erzsikét egy levél várta, melyben közölték, hogy a legutóbbi képét nem tudták értékesíteni, a megrendelő nem jelentkezett, ők meg a szűkös anyagi keret miatt nem tudják megvásárolni. Esetleg egy pár hétig még ott tarthatja. Tudta előre, nem érte váratlanul, mégis szomorúság lett rajta úrrá. Ez a kép csak neki volt kedves, el sem akarta adni, ha nem lenne így megszorulva, nem a tőle megszokott téma, mondanivaló, ő tudja csak igazán, az a két összeborult fa mit jelent, miért van az, hogy az a gyenge, majdnem hogy csemetefa levele csak ott zöld, ahol a másik ágaival érintkezik, mintha abból táplálkozna, és általa lélegezne, nélküle megsemmisül. Belső, megmagyarázhatatlan feszültség állandósult benne, nem tudta mi okozza, de nyugtalan, háborgó lelke valami előre nem látható veszélyt jelzett. Irma néni rettenetesen hiányzott neki ebben a percben, pedig most már nem tehette meg, hogy hozzá fut bánatával vigasztalást keresve és lelve, mert a rokonai levitték magukhoz Szekszárdra, idős beteg létére már nem volt képes teljes egészében ellátni magát, segítségre szorult. Aztán Sanyi jutott eszébe, úgy érezte, vele sincs minden rendben. Nagyon ritkán jár haza és csak rövid időt tölt otthon, akkor is mindig fáradt. Elmaradtak a szerelmes, csókos éjszakák, még csak beszélgetni sincs ideje, vagy nem tud miről. Most, hogy a képe nem talált gazdára, a reménye is szertefoszlott, hogy a hiányt pótolja. Mindentől elment a kedve, egyetlen ecsetvonást nem volt képes ejteni a vásznon. Nemsokára itt a karácsony és ő telve feszültséggel, szomorúsággal. (folytatjuk)
